SZERETET

A szeretet olyan legyen, mint a vízbe elvegyített só, mely áthatja az egészet.
Olyan boldogságot keres, amelynek nincs kezdete sem vége, ami el nem romlik. 
Egyformán tekint ellenségre és barátra, mivel az ember jó tettei révén válik jóvá
és rossz tettei révén, válik rosszá.
Az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni.
Egy cseppnyi szeretet többet ér, mint egy zsák arany.
A szeretetet nem tanulja az ember, a szeretet állapot, amiben létezel.
A szeretet csodálatos jelenség, hiszen ha te szeretsz, magadnak okozol vele örömet.
A szeretet a legnagyobb boldogság, amit az ember elérhet, mert csak a szeretet által tudhatja meg azt, 
hogy több önmagánál, és hogy egy a mindenséggel.
A szeretet az a különleges dolog, amit minél jobban átélsz, minél több embernek adsz belőle, 
minél több felé és intenzívebben árasztod, annál több lesz belőle neked is.
A gyógyítás által mi magunk is gyógyulunk. 
Ez a szeretet varázsereje.
Az igazi szeretet sohasem fél attól, hogy túl sokat talál adni.
Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem, mert akkor van rá nagy szükségem.
A szeretet hűséges marad jóban és rosszban.
Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik.
Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, az sosem lesz elég.
A szeretet csodálatos dolog. 
Sosem kell elvennünk valakitől, hogy másnak is adjunk:
 Mindig jut belőle bőven mindenkinek.
Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.
A szeretet vezéreljen minden kapcsolatunkban.
Higgy a szívedben és jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet, de a legfontosabb, hogy higgy önmagadban!
A megbocsátás gyógyulást jelent.
Ne cipelj magaddal olyan kapcsolatokat, amelyek a múltban rögzítenek!
Senkit se tarts fogva, inkább oldd ki kötelékét, ezáltal teszed szabaddá.
Minden ösvényen vannak tócsák.
Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! 
Ennyi az egész.
A barátod az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret.
Az igazi barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy.
Az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni.
A barátok azok, akik megkérdezik, hogy vagy, és várnak a válaszra.
A pozitív érzések nem a sors ajándékai, az embernek meg kell dolgoznia értük.
A barát az, aki akkor van melletted, amikor máshol kellene lennie.
A jó barát olyan valaki, aki tényleg örül, ha győztél.
Az igazi barát irigység nélkül tudja szemlélni boldogságunkat.
 



ELENGEDÉS

Elengedni valakit, nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad.
Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl.
Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent.
Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni,
szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám.
De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.
Az elengedés nem az, hogy eltaszítom magamtól a másik embert,
hanem annak felismerése, hogy nem irányíthatom.
Az elengedés nem az, hogy a másikat továbbsegítem a rosszban,
hanem az, hogy megengedem neki, hogy a következményekből tanuljon.

Az elengedés nem tagadás, hanem elfogadás.
Az elengedés nem az, amikor mindent a saját elképzeléseimre formálok,
hanem úgy fogadok minden napot, ahogy az jön, magamhoz ölelve a pillanatot.
Az elengedés nem sajnálkozik a múlton, hanem előre tekint, fejlődik és a jövőnek él.
Nincs olyan nap, ami ne hozna változást az életedben.
Ha nyitott szemmel jársz észre veszed az előtted nyíló ajtókat, s a te döntésed,
hogy bezárod - e a régieket.

A legtöbb ember ajtók között él - tétován.
Hordja a múltját, mint egy hasznavehetetlen kabátot.
Tudja, hogy már régen nem melegít, régen csúnya, kopott, foltos, színe hagyott,
s régóta nem is illik hozzá.
Aztán álldogál a kirakat előtt vágyakozva, nézve az újat, s mégis tétova.
Áldozni kell rá. Meg kell dolgozni érte. S különben is, a régi bírja még egy darabig.
Míg le nem szakad róla.
Így van ez az életeddel is.
Sokszor vonszolod magad, elhiszel egy halom hazugságot,
hogy miért lehetetlen a változás.

Elhiszed, hogy az összes létező terhedtet cipelned kell.
Elhiszed, hogy a változással - változtatással a semmibe csöppennél.
Elhiszed, hogy a sok - sok magadra kényszerített alkalmazkodással szeretetet nyersz.
Elhiszed, hogyha a saját életedet mered élni: önző vagy.
Az az önző, aki meg akar fosztani téged ettől.
Az az ember nem tisztel és nem szeret. Az az ember kihasznál. Semmibe vesz.
Engedd el magad, s csak egyetlen problémádat bontsd le a magjáig.
Mi lenne, ha ezen a téren másképp viselkednél, másképp döntenél,
ha egyszerűen csak letennéd?
Csak tedd fel folyamatosan a kérdést:
mi lenne? - minden egyes válaszodat kövesse újra ez a kérdés:
mi lenne? - s megdöbbenve fogod tapasztalni a végén:
az lenne, hogy végre jól éreznéd magad!

Minden problémát túl bonyolítunk. Mindig csak ellenérveket keresünk.
Hosszú évek tapasztalata emberekkel beszélgetve a megoldásokat keresve,
hogy sohasem hoznak érveket a változás mellett - csak ellene.
A jaj, de jó, ha úgy lenne! - de nem lehet mert s itt jön rengeteg különféle magyarázat.
Így nem lehet tovább lépni, új utat keresni.
Ahhoz amellett kell érveket gyűjteni: mért legyen?
Mit hoz? Mi lesz jobb? Mi lesz másképp?

A változáshoz bátorság kell. S Te is bátor vagy ott legbelül a lelked mélyén.
Még akkor is, ha ezt most nem látod, nem hiszed.
Minden a benned élő hiten múlik. Mindig te választasz és te döntesz.
S mindig minden a hited szerint alakul. Ezért fontos, hogy miről mit gondolsz.
Azért fontosak a kimondott szavak: erejük van.
Ezért fontos, hogy ne engedj teret magadban negatív gondolatoknak.
Az életben még a legfájóbb, legnehezebb napok sem negatív hatásként
maradnak meg benned, ha a végkifejletet nézed.
Egy-egy esemény megértéséhez idő kell, el kell távolodni a dolgoktól,
hogy a hozadéka világossá váljon.



 BOLDOG MONDÁSOK

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.
Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.
Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.
Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.
Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.
Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

~ Dr. Gyökössy Endre ~

 

A BOLDOGSÁG TITKAI


Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta nagy titkot őriz egy varázsládikában,ami az élet minden területén sikeressé teszi és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát.
Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, meg is próbálták ellopni a ládikát, de hiába.
Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével , annál boldogtalanabbak lettek,mert az irigység nem hagyta őket élni.
Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett.
Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:
- Uram én is olyan boldog szeretnék lenni mint Te .Megmutatod nekem hogyan érjen el a boldogságot?
A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:
- Neked megmutatom a boldoggá válás titkát! Gyere velem és nagyon figyelj!
Valójában két ládában örzöm a boldogság titkát : a szívemben és az eszemben.
A nagy titok pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat , amit követned kell egész életedben.
 
Az első lépés az:
- Tudd , hogy Isten mindig veled van és ezért szeretned kell Őt és hálát adnod neki , mindazért amid van.
 
A második lépés az :
- Szeretned kell önmagad és minden lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened:
- Én fontos vagyok,képes vagyok , értékes vagyok, okos vagyok , kedves vagyok. Sokat várok magamtól.
Nincs olyan akadály , amit le ne tudnék győzni.
Ezt hívják: MAGAS ÖNBECSÜLÉSNEK.
 
A harmadik lépés:
- Gyakorlatban is megvalósitod , amit magadról állitasz.
Vagyis , ha azt gondolod okos vagy , viselkedj okosan.
Ha azt gondolod képes vagy , tett meg amit kitüzöl magad elé .
Ha azt gondolod nincs akadály amit le ne tudnál győzni , akkor tüzzél ki célokat és valósitsd meg őket.
Ezt hivják: MOTIVÁCIÓNAK.
 
A negyedik lépés :
- Ne irigyelj senkit azért amilyen van, vagy ami ő maga.
Ők elérték céljukat , Te érd el a sajátjaidat!
 
Ötödik lépés :
- Ne őrizz a szivednen haragot senki iránt , mert ez az érzés nem engedi , hogy boldog légy!
Hagyd , hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts!
 
Hatodik lépés:
- Ne vedd el azt ami a tiéd , mert a természet törvényei szerint ,ha valakitől elvesznek valamit,akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit te elvettél.
Fizesd meg a tartozásodat, add vissza ami nem a tiéd.
Kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt , ami megilleti.
Így biztosítod a békédet.
 
Hetedik lépés:
- Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van , hogy szeressék és tiszteljék.
 
Nyolcadik lépés:
- Mindig mosolyogva kelj fel, fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban. Gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van. Segíts a többieknek, anélkül , hogy arra gondolnál , hogy semmit sem kapsz cserébe. Figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat. 

Nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak és így BOLDOGOK LEGYENEK!

 

Visszavonhatatlanok 

 

“A gondolat örök – amint megszületett visszavonhatatlanul éli életét.
Gondoltál-e valaha arra, hogy valaki beleláthat a gondolataidba?

Gondoltál-e valaha arra, mi történne veled, ha valaki tudomást szerezne minden titkos gondolatodról?

Gondoltál-e valaha arra, hová kerülnek azok a gondolatok, amelyeket nem mondasz ki, és nem váltasz tettekre, melyekről – úgy hiszed -, rajtad kívül senki sem tudhat?

Gondoltál-e valaha arra, mi történne a világgal, ha minden, de minden gondolatod – a szép és a jó, a kegyetlen és az irgalmatlan -, ami valaha eszedbe jutott, megvalósulna?

Gondoltál-e arra, hogy vannak helyes, és vannak gonosz gondolatok, melyek – bár nem mondjuk ki, és nem váltjuk valóra őket – saját életet élnek a világegyetem hatalmas körében?

Gondoltál-e arra, hogy az emberi gondolat a leghatalmasabb építő és romboló erő?

Gondoltál-e arra, hogy egyetlen egyben nincs különbség jó és rossz gondolat között? 
Tudod-e, hogy mindkettő visszavonhatatlan?

Tudod-e, hogy van Valaki, aki a visszavonhatatlan gondolatokat elgondolta, és ez a Valaki te magad vagy, aki éppúgy örök, mint a gondolat, amelyet elgondoltál?


Tatiosz
 
Egy Anya így szólt gyermekéhez...

Kedves Gyermekem!

Ha majd egyszer öregnek látsz, légy türelmes kérlek
és mindenek előtt próbálj megérteni engem.
Ha majd ugyan azt ismételgetem, ne torkollj le azzal,
hogy "ezt már ezerszer elmondtad", csak hallgass meg kérlek.
Emlékezz majd, hogy kislány korodban, hányszor meséltem 
Neked estéről estére ugyan azt a történetet, amíg elaludtál.
Ha majd nem akarok megfürdeni, ne szégyeníts meg, ne veszekedj velem,
hanem jusson eszedbe, hányszor kergettelek
különböző ígéretekkel az esti fürdőzés előtt.
Ha azt látod majd, hogy tudatlanul állok az új dolgok előtt,
hagyj időt tanulnom és ne mutasd, hogy reménytelen eset vagyok.
Emlékezz rá Kedvesem, hogy mennyi mindenre tanítottalak meg kiskorodban.
Szépen enni, egyedül felöltözni, megfésülködni és felvenni a kesztyűt
az élet kihívásaival szemben.
Ha nehezemre esik majd a járás, hagyd, hogy beléd kapaszkodjam,
ahogy én segítettem Neked az első lépéseknél.
Ha beszélgetés közben elejtem a szavak fonalát, ne követeld,
hogy lehajoljak érte, csak hallgass meg.
Amikor pedig eljönnek az utolsó napok, ne hagyj magamra azért,
mert szomorúnak, vagy tehetetlennek érzed majd magad.
Segíts az út végére érni.
Én pedig egy cinkos mosollyal megköszönöm Neked,
hogy együtt töltöttük ezt az időt: az Élet ajándékát! Szeretlek!

 
 
 AZ IGAZI SZERETET
 
Az emberek gyakran azt hiszik, hogy a szeretet és a szerelem nem más, 
mint egyszerű romantika és gyengéd érzelmek. 
De ennél sokkal többről van szó. 
A szeretet: elkötelezettség.

Amíg nem szenteljük magunkat teljes egészében egy kapcsolatnak, 
addig nem tudunk kialakítani hosszantartó, igazi, szeretettel teli viszonyt.
A félelem a szeretet legnagyobb akadálya.
Ha tényleg szeretünk valakit, akkor elkötelezettek vagyunk felé és a vele való kapcsolatnak.
Megteszünk mindent, ami lehetséges, mindig készen állunk segíteni, 
és mindennél fontosabb számunkra ez a valaki.

Igyekeznünk kell legyőzni a félelmeinket és kétségeinket.
A kapcsolatokban kialakuló problémák egyik alapvető oka, 
hogy az emberek félnek elkötelezni magukat.
Hiszen, ha valaki átélt már elutasítást, csalódást, vagy kinevették, megalázták, 
akkor igyekszik elkerülni, hogy megismétlődjenek ilyen esetek. 
Ezért azok, akik a múltban elszenvedtek ilyen fájdalmat, tudat alatt úgy döntenek, 
hogy nem engedik túl közel magukhoz a másik embert. 
Nem merik megkockáztatni, hogy egy újabb szakítás, vagy veszteség lelki sérülést okozzon.

A lelki fájdalomtól való félelem nagyobb, mint a szeretet utáni vágy. 
Ezért életük szürke, meg vannak fosztva a szeretettől, és soha nem élik át sem a szeretett ember elvesztés
miatti fájdalmat, de a szeretet örömét sem.
Végezetül kiölik magukból az érzelmeket és szívesebben élnek csendes
kétségbeesésben, tudva, hogy a szerelem lehetséges, de visszatartja őket a kockázattól való félelem.
Ahhoz, hogy a szeretet igaz szeretet legyen, elkötelezettnek kell lenni a másik ember iránt, ami azt jelenti, hogy mindennél fontosabbnek kell lennie számunkra, 
és ennek az elköteleződésnek tükröződnie kell a gondolatokban és cselekedetekben.
Az elkötelezettség a szeretet valódi próbája.
Ha elkötelezettjei vagyunk valakinek vagy valaminek, akkor a feladás, elválás nem lehet alternatíva.
Az elkötelezettség különbözteti meg a felszínes kapcsolatot a tartós kapcsolattól.

Adam Jackson

 KELL OTT FENN EGY ORSZÁG

 
Kendőbe zárta ősz haját
Ahogy a régi nagymamák
S ha látta, apánk nem figyel
Esténként súgva kezdte el

 
Tedd össze így a két kezed
Így teszi minden jó gyerek
S szomorú szemmel végigmért
S nevettünk - Isten tudja, miért

 
Nézz csak fel, az ég magas
Bár azt mondják, hogy nem igaz
Ott jártak ők, a repülők
És nem látták sehol

 
Kell ott fenn egy ország
Mely talán ránk is vár
Kell ott fenn egy ország
Amit senki nem talál
Kell ott fenn egy ország
Mely bárkit átölel
Kell ott fenn egy ország
Amit sosem rontunk el


Felnőtt az ember, s mindent lát
Szobánkban ott a nagyvilág
Melyből egy gyermek mit sem ért
Egy kőre hajtja kis fejét

 
Az arca szép, nem álmodó
Nem kelti fel már ágyúszó
Csak egy hang szól, halk és fáradt
Mint egy régi altató

 
Nézz csak fel, az ég magas
Csak hadd mondják, hogy nem igaz
Mit tudnak ők, a repülők
A szívük jég, csak jég

 
Kell ott fenn egy ország
Mely talán ránk is vár
Kell ott fenn egy ország
Amit senki nem talál
Kell ott fenn egy ország
Mely bárkit átölel
Kell ott fenn egy ország
Amit sosem rontunk el
 

 
 
SZERETET FOGALMA
 
A szónak többféle jelentése is van, és az évek során sokszor elcsépeltük,
ragasztottunk hozzá bizonyos élményeket, érzéseket,
saját szemüvegünkön, múltbeli tapasztalatainkon keresztül.
Nagyon sok mindenre használjuk a hétköznapi életünk során a szeretet fogalmát,
azonban ezek között is bőven vannak jelentésbeli különbségek.
A környezetünkben pillanatról pillanatra rengeteg impulzus ér minket,
melyekre azt mondhatjuk, hogy ezt már „szeretem”,
de nem ugyanúgy szeretjük a barátunkat, a testvéreinket,
vagy a családunkat, mint a kedvenc zenénket, versünket,
vagy a kedvenc ételeket.

Szeretetre vágyik minden ember, minden egyes élőlény.
Ha nincs meg bennünk ez az „érzés”, ha nem tudjuk, hogy szeretnek,
és szeretünk, üresnek érezhetjük magunkat,
akkor semmit nem ér az anyagi vagyon, a sok barát,
ha nincs, amiből mindezeket táplálni tudjuk.
A mai egoista világunkban egyre többen arra törekszenek,
hogy jólétben, és dúsgazdagságban éljenek,
elhatárolódva a körülöttünk élők nyomorúságaitól.
Viszont már tudjuk, hogy aki figyelemmel és odaadással fordul mások felé,
mindezt többszörösen fogja visszakapni,
hiszen a jó cselekedetek mind megtérülnek egyszer, akárcsak a rosszak.
A vonzás és kölcsönhatás univerzális törvényei szerint
az azonos energiák vonzzák egymást.

Aki képes adni, annak a szíve boldogsággal telik meg.
Minél többet adunk, annál több jön vissza,
tehát önmagunkért is érdemes megtennünk!
Biztosan mindenki tapasztalta már…
Egy másik megközelítésben a szeretet valójában egy olyan mélyről feltörő érzés,
amely mindent áthat, mindenütt ott van,
még a nem szeretet érzésében is benne lakozik ebben a duális világunkban.
A szeretet feltétel nélküli, önzetlen, odaadó, túláradó,
felemelő, életadó, éltető érzés, mely nem szab határokat,
korlátokat, nem támaszt elvárásokat.
Azt is jelenti, hogy elfogadod a világban elfoglalt helyzeted,
őszintén adod önmagad, beletörődsz abba, aki vagy, hálával fogadod a sorsod.
Ennek az önmagad egészséges tiszteletének és szeretetének érzésén keresztül
fogadod el a másik embert is pontosan olyannak, amilyen!
Ez az érzés csak keveseknek adatik meg…



-  Mindenki - kivétel nélkül - akivel találkozol azért jelenik meg az életedben, hogy meglásd magad benne... csak Te inkább behunyod a szemed...

- Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, - "én jobban csinálnám", megváltoztatnám-  az ÖNMAGAMBAN VAN. Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok, az bennem van.

- Mindaz, amit egy másik személy kritizál bennem, harcol ellene, meg akar változtatni - amennyiben ez engem sért, bánt, érint stb. - az NINCS FELDOLGOZVA BENNEM, NINCS MEGOLDVA BENNEM. Ilyenkor az EGO sérül, mert az EGO-m erős.

- Mindaz, amit egy másik személy kritizál bennem, harcol ellene, meg akar változtatni - azonban ez engem nem sért, bánt, érint stb. - akkor az az Ő PROBLÉMÁJA, FELDOLGOZATLANSÁGA, tökéletlensége, melyet kivetít rám, mert önmaga nem tud, nem mer szembenézni vele.

- Minden, amit én a másikban szeretek, MAGAMBAN VAN MEG, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.
 




ÉN ÉN VAGYOK

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.
Én rendelkezem mindenemmel –
a testemmel és annak minden mozdulatával;
az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;
a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;
az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;
a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;
a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;
minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.
Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.
Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.
Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.
Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.
Én én vagyok, és így vagyok jó.

Virginia Satir

Népszerű bejegyzések az elmúlt 7 napban

Népszerű bejegyzések az utolsó 30 napban

Népszerű bejegyzések minden időpontban