GYEREKNAPI KÍVÁNSÁG

Gyermeknapon e kerek földtekén
jusson mindenhová szeretet és fény!
Teljen boldogságban megannyi pillanat,
csillanjon fel a remény a szemekben, ott hol
könny fakad! 

Jusson el e kívánság oda ahol
szenvedés az élet, s ahová régóta
csak a nélkülözés lépett.
Jusson el oda ahol szomorúság honol,
mert nem pótolhat semmit,
egy gyermeki mosoly!


Törődő tekintet kísérje útjukon
őket, és béke, mert a gyermek
a jövő nemzedéke.

Kovács Gabriella

Forrás ~ Internet

 

  GYERMEKNAPRA


Tavasz alkonyán, utolsó vasárnapján,
titeket köszöntünk, kicsi kis angyalkák!
Tiétek ez a nap, s az összes többi,
nincs az az ölelés, mely szeretetünk közli.

Köszöntünk titeket, pici emberek,
ti, gyermekek, kik mindenkit szerettek.
Szerettek, bíztok bennünk, felnőttekben,
sosem szűkölködtök a reményekben.

Szeretünk titeket, aprócska felnőttek,
hisz oly sok szépet és jót kapunk tőletek.
Tanítóink vagytok, pedig mi sokszor hisszük,
az életben már többre úgysem visszük.

Adtok nekünk sok ölelést, őszinte mosolyt,
csilingelő kacajt, s sok tiszta kedves szót.
Kívánom, legyen minden gyermek boldog,
ne nélkülözzön senki, kerüljék a gondok.

Mi pedig, felnőttek, tanuljuk meg végre,
a pici lurkók minket nevelnek a létre!
Fogadjuk őket mindig türelemmel,
ne fukarkodjunk soha a szeretettel!

 

Pálmai Gabriella 

 

 Forrás ~ Internet


 





UNOKÁM SZÜLETÉSNAPJÁRA

AZT KÍVÁNOM NEKED

Azt kívánom Neked, hogy legyen erőd akkor is szeretni, amikor úgy érzed csak Te adsz. Hogy legyen erőd akkor is mosolyogni, amikor úgy érzed a fogad törik bele. Hogy akkor is kitarts, amikor nincs kedved. Hogy ne zavarjon, ha nagyok a problémáid, hiszen erős vagy és elbírod őket, azért mert, ha erős vagy felemelhetsz embereket, ezáltal Te magad még jobban megerősödsz.

Kívánom, hogy legyen erőd félretenni a büszkeséged, ha annak a Valakinek szüksége van rád. S kívánom, hogy legyen erőd megmondani Neki, mit érzel, mert tudom, hogy ez a legnehezebb, őszintén kimondani. Kívánok Neked Türelmet! Hogy meg tudj hallgatni másokat. S hogy meg tudj bocsátani annak, aki nem tud Neked.

Hogy fáradtan is tudj szeretettel és megértően beszélni azzal, akinek szüksége van rá. Kívánok neked bölcsességet! Hogy tudj különbséget tenni, mikor kaptad azért az akadályt, hogy megküzdj vele és mikor azért, hogy kikerüld és más utat válassz.

Hogy felismerd a mindennapok szépségét és ne tragédiák döbbentsenek rá. Hogy meglásd a szeretteid fontosságát és szükségességét az életedben. Hogy minden idegesítő tulajdonságuk téged épít, akár mint rossz, akár mint jó példa.

Bölcsességet, hogy ne akarj tökéletes lenni, csak törekedj a legjobbra. Hiszen soha nem leszünk tökéletesek, maximum frusztráljuk magunkat a gondolattal. Ellenben a legjobbra törekvés újabb és újabb sikereket, majd célokat eredményez, s ez maga a haladás.

Kívánom még neked, hogy az aprólékos sziszifuszi hétköznapokban lásd a holnapok nagyságát, és a nagy célok építőkockáit. Végül kívánok egy apró mosolyt magunkon, hiszen ha mindezt meg tudnánk tenni, akkor már rég az angyalok soraiba tartoznánk, és valaki olyanokra vigyáznánk, mint mi magunk.

Kívánom neked, hogy megtapasztald: a teremtés attól válik tökéletessé, hogy ismertek a hibáink és számolnak a tökéletlenségünkkel. S nem utolsó sorban, kívánom, hogy azokkal tölthesd napjaid, akik szeretnek, és zárd a szívedbe ezt a boldogságot!

Forrás ~ Internet
 


Aranyosi Ervin ~ Az élet szép

Minden nap újra ébredünk,
s a nagy világba révedünk,
újabb utunkra indulunk,
dúdolva szép, bevált dalunk.
Minden nap újra kezdjük el,
ilyen az élet, menni kell!
Előre nézni, s tudni azt,
a múlt sosem jelent vigaszt.

Ne nézz hát vissza, nem szabad,
nehezen vonszolod magad,
a tegnap súlya válladon,
minden lépésnél hátranyom.
A mában élj és láss csodát,
élvezd virágok illatát,
a nap az égről rád nevet,
melengeti a lelkedet.

Végy észre apró örömöt,
hétköznapodba költözött
vidító szép varázslatot,
egy kedves embert, állatot,
virágokat, patakot, fát,
a szerelmet, ha rád talált,
s mindent mi jól esik neked,
élvezd a teljes életet.

Forrás ~ Internet

Reviczky Gyula ~ Pünkösd

Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szívek megnyílnak.

Hogy először tűnt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába' támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.

Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'
Ma is minden bánkódó szívének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világító sugaradat áldja.

Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világosítsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!

Piros pünkösd, szállj le a világra,
Taníts meg új nyelvre, új imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek! 

Forrás ~ Internet

Nagy Ferenc ~ Édesanyám

Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.

Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sír az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.

Amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.

Bánatban, örömben - ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.

Drága vigasztalás ez a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz, és el kinek mondod?

S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.

Forrás ~ Internet
 

CSAK ADDIG MENJ HAZA, AMÍG HAZAVÁRNAK

 Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !

Feinek György 


Forrás ~ Internet


ZSOLTÁR  ANYÁMNAK

Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő.

Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal - harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.

Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.

 Ratkó József

VIDEÓ 

Forrás ~ Internet 

Népszerű bejegyzések az elmúlt 7 napban

Népszerű bejegyzések az utolsó 30 napban

Népszerű bejegyzések minden időpontban