|
FÉNY ÁRNYOLDALAI
A fénylő Napnak is vannak sötét foltjai.
Mért hinnénk, hogy egy ember élete csupa tündöklésből
áll?
A Föld éjszaka megpihen, hogy a következő napon állni
tudja a Nap fényét.
Amikor elég volt a töménytelen ragyogásból sötétségbe
burkolódzik.
Így van ez az emberrel is: a mértékletes fénnyel
ragyogókat bántja a nagy fényesség,
félrehúzódnak; míg a folyton tündöklők
kimerülnek.
Senkinek sem jó a túlzott tündöklés: az előbbi, mint
parányi csillag hozzásimul az égbolt sötétjéhez;
az utóbbi fényét fakítja,
idővel aztán megszürkül, lekopik róla az aranymáz,
s miként a gyertya lángja,
mely túl soká világít, csonkig ég.
Mégis ki ne csodálná a horizont tetején tündöklő
Napot,
mely fényességet, meleget és jóságot araszt maga körül?
És ki ne menekülne a perzselő Nap elől, amelynek
tüzétől kiég a fű, elszáradnak a fák, elapadnak a folyók, visszahúzódnak a
tengerek, végül a semmibe vész az óceán?
Légy tündöklő Nap a saját égboltodon.
A világmindenség hatalmas - számtalan Naprendszer
megfér benne.
Hogy felfigyeljenek rád, hogy megértsenek, hogy ne gyűlöljenek -
ne élj túlzó fénnyel.
Ami kevés, senkit se bánt: mérsékli az irigységet,
lecsillapítja a féltékenységet, fékezi a dühöt, a gúnyt, a kajánságot, a
gonoszkodást, és egyúttal megakadályozza a saját kimerülésedet.
Aki folyton
világit, fogy az olaja; a csonkig égett gyertyát a szemétre hajítják.
Ügyelj, hogy fényed ne vakítson el senkit: se másokat,
se önmagadat.
Aki jól lát, az előre lát.
A látás művészete - az élet művészete
~ Tatiosz ~
|
|||||
Kártyahúzás, ha Égi segítségre lenne szükség
Kártyahúzás, ha Égi segítségre van szükség
Népszerű bejegyzések az elmúlt 7 napban
-
UNOKÁM SZÜLETÉSNAPJÁRA A jó Isten éltessen sokáig téged! Kívánok néked megannyi szépet, Boldogságo...
-
A cékla A cékla vérképző hatású, a sav-bázis egyensúlyt, a máj anyagcsere folyamatait szabályozza, valamint tumorsejtek szapo...
-
IMÁDKOZOM ÉRTED Összeteszem két kezemet, imádkozom érted! Azt kívánom, minden jóval lásson el az élet! Teljesüljön minden vágyad, váljon min...
-
HÁLA, ÖRÖM, HIT Egyszer egy szép őszi napon a jó Isten lenézett a földre, A bánatos felhőket az égen egészen félrelökte, Kinyúlt felém egy...
-
A NÉGY GYERTYA Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallan...
-
DÉDUNOKÁM NÉVNAPJÁRA Csak mosolyogj! Neked még szép a világ. Bimbó életed kinyílt: Lett belőle virág. Csak mosolyogj! Életed csodás va...
-
Kos: március. 21 - április. 20. Piros (pink) tulipán A Kos jegyében születettek vonzódnak a kalandokhoz. Dinamikus személyis...
-
EZEKET KÉREM SZÁMODRA Ezeket kérem számodra: Nem azt, hogy soha ne érjen szenvedés, sem azt, hogy elkerüljenek a feladatok. Még azt sem kére...
-
NŐNAPI KÖSZÖNTŐ Mi a nő nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás, Az anya, akinek testén át e világba léptünk, a...
-
Aranyosi Ervin ~ Szeretni jöttünk Szeretni jöttünk széles e világra. Keresni másban énünk jobb felét. Örömöt lelni, napról na...
Népszerű bejegyzések az utolsó 30 napban
-
UNOKÁM SZÜLETÉSNAPJÁRA A jó Isten éltessen sokáig téged! Kívánok néked megannyi szépet, Boldogságo...
-
Drága Gyermekem! Bármilyen messze is sodor az élet, tudnod kell, hogy mindig melletted vagyok! Velem mindig megoszthatod az örömöd é...
-
Aranyosi Ervin ~ Kívánok teljes életet Kívánok neked napsütést, hogy elfeledd a szürkeséget, s esőt, hogy jobban megbecsüld a nap...
-
A cékla A cékla vérképző hatású, a sav-bázis egyensúlyt, a máj anyagcsere folyamatait szabályozza, valamint tumorsejtek szapo...
-
DÉDUNOKÁM NÉVNAPJÁRA Csak mosolyogj! Neked még szép a világ. Bimbó életed kinyílt: Lett belőle virág. Csak mosolyogj! Életed csodás va...
-
Aranyosi Ervin ~ Szeretni jöttünk Szeretni jöttünk széles e világra. Keresni másban énünk jobb felét. Örömöt lelni, napról na...
-
ÉDESAPÁM EMLÉKÉRE Egyszerű ember volt apám És nem hagyott semmit se rám, Se pénzt, se nevet, se tanácsot, Legyen emléke mindig áldot...
-
IMÁDKOZOM ÉRTED Összeteszem két kezemet, imádkozom érted! Azt kívánom, minden jóval lásson el az élet! Teljesüljön minden vágyad, váljon min...
-
HÁLA, ÖRÖM, HIT Egyszer egy szép őszi napon a jó Isten lenézett a földre, A bánatos felhőket az égen egészen félrelökte, Kinyúlt felém egy...
-
HÁLA AZ ÉLETÉRT Hálás vagyok, hogy élek, bár a jövőtől néha félek. Gondolatok cikáznak fejemben, ...
Népszerű bejegyzések minden időpontban
-
UNOKÁM SZÜLETÉSNAPJÁRA A jó Isten éltessen sokáig téged! Kívánok néked megannyi szépet, Boldogságo...
-
AJÁNDÉK Mit is adhatnék, a névnapodra én, Ami megmaradt, az idő kezdetén. Ami még bennem van, és bennem él még, A...
-
Unokám születésnapjára A jó Isten éltessen sokáig téged! Kívánok néked megannyi szépet, Boldogságot, annyit, m...
-
HÁLA AZ ÉLETÉRT Hálás vagyok, hogy élek, bár a jövőtől néha félek. Gondolatok cikáznak fejemben, ...
-
“Nem tudom, hogy egyszer az emberiség tudatosan követni fogja-e a Szeretet törvényét. De ez nem kell, hogy zavarjon. A törvény működni fog...
-
A KÖSZÖNET TÖRVÉNYE Az igaz hála és köszönet minden nehézségen átsegít az életben. Adj hálát teljes szívből valamiért, amid m...
-
UNOKÁM SZÜLETÉSNAPJÁRA AZT KÍVÁNOM NEKED Azt kívánom Neked, hogy legyen erőd akkor is szeretni, amikor úgy érze...
-
MÉGIS ~ TEDD A JÓT Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket! Ha jót teszel, me...
-
UNOKÁM SZÜLETÉSNAPJÁRA 'Megcélozni a legszebb álmot, komolyan venni a világot, mindig szeretni és remélni, ...
