TIÉD A NAP

Nem tudom neked adni a napot,
De tudok adni egy pillanatot,
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.

Nem tudom a napot neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a tiéd

Nem tudom a napot adni neked,
De adom a szeretetemet,
Ha fontos neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.

A napot neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom,
De van egy kis lángom, csak neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.

Dévényi Erika


 LÉLEKRŐL

Újra megtanulok könnyet ejteni,
De most nem csak a könnyekért,
Nem az elmulasztott percekért,
És főleg nem azért a holnapért.

A máért ejtek most egy könnyet,
Hiszen mindig van egy pillanat,
Amit ha meg nem teszünk akkor,
Akkor megváltozhat az a holnap.

Mert megkaptunk egy lehetőséget,
Hiszen kimondhatjuk azt hogy nem,
Mert még él bennünk a lelki ismeret,
És az sohase mond neked egyet.

Mert a lélek az tisztán születik meg,
Tiszta akar maradni azon az élten át,
És tisztán szeretne tovább menni,
Ha eljő értünk a megváltó halál.

De addig csak rajtunk múlik, hogy
boldog vagy senyved egy élten át,
Mert mi döntjük el mit teszünk, de ő
mondja ki feletted az utolsó szó jogán.

Tanulj meg könnyet ejteni a mába,
De ne a tegnapér és ne a holnapért,
Hiszen ma kell megtagadnod azt ha
lelked ellen törnek, ezt tedd a szívedért.

Forrás ~ Internet



 'Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet.'

Gárdonyi Géza


HALOTTAK NAPJÁRA

Emlékezz ma mindenkire, kiket szerettél, s már nincsenek,
De azokra is gondolj, kik itt vannak még veled.
Gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

Lobogjon a gyertya, a harcban elhunyt lelkekért,
Kik meghaltak az én s te létedért,
Kik családjukat vesztették el, kik egyedül maradtak,
Kik értem, érted s értünk mindent feladtak.

Végül emlékezz azokra, kik nem lehetnek már veled,
S egy perc erejéig, csendben hajtsd le a fejed,
Majd gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

Bojtor Zsuzsanna



Tatiosz ~ A lehetetlen méltatlan az emberhez
 
Külön világ minden ember. Ami összeköt bennünket, az az emberség. Aki képes bölcsen dönteni, mindent egynek lát: a szeretet igazsága magába olvasztja a türelem, a figyelem, az odaadás az együttérzés, a magasba vágyódás, a felemelkedésképességét és a felemelés erényét. A lehetetlen méltatlan az emberhez.Ne vágyakozzunk nagy örömökre, mert észrevétlen elmegyünk az élet igazi örömei mellett. Ne vágyakozzunk nagy dolgok után, érjük be apróságokkal, de azt szeretettel tegyük. Aki örömet tud szerezni másnak, magának szerezte a legnagyobb örömet.

Tatiosz ~ Lelki társak

Kezdetben minden Egy volt az Égben, vagy azon a helyen, amelyet így ismerünk. Te is Egy voltál, de a születés ketté szakított, eltépett önmagadtól. Most a Földre jöttél keresni lélekrészed: utad értelmévé vált a keresés. Miközben megéled a hétköznapok történéseit, öntudatlanul is őt keresed. Ez a feladatod: eggyé válni lelked másik felével, akitől a Földre érkezés pillanatában elszakított az Élet.



FOHÁSZ A CSALÁDOMÉRT

Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot,
hitet és szeretetet, igaz lelki életet,
ajándékozd nekik békédet, amelyet
nem kaphatnak meg a világtól.

Engedd, hogy védelmed alatt
boldog közösséggé váljunk;
hogy mindig szeretettel és
hűséggel viseljük el, ami ér bennünket;
hogy mindig osztozzunk egymás
örömében és bánatában.

Adj erőt, hogy amikor szeretteim
elcsüggednek és keserű csalódás éri őket,
mindig vigasztalást, menedéket,
támaszt jelenthessek számukra! Amen.

 Mindennek adjuk meg, ami neki jár. A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát, a gondolatoknak a szárnyalást, a testnek a felüdülést, az igazságnak az elismerést, barátnak a barátot, az embernek megbecsülést.

Tatiosz

Te magad vagy az az erő, amely életre hívja a történéseket - a jót, a rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot.

Tatiosz


 A kincset belül keresd. Amit szemed lát, a világ ezernyi csodája.
Bensődbe engedve te adsz valódi életet számára.
Ezt üzenjük neki, neked és mindenkinek: kincs az élet,
melynek legnagyobb kincse a Szeretet.

Hioszi Tatiosz

A legfőbb kincset, a Szeretet Erejét nem rejtették el az Istenek.
 Mindazt, ami értékes, megtalálod az emberben.

 Hioszi Taitosz 

Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. 
Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, így nem állod útját sem mások, 
sem a magad boldogságának.

Hioszi Tatiosz



 Hinned kell a boldogság lehetőségében, hogy csakugyan boldog légy.
Az vagy, amit gondolsz, és csak azt tudod elgondolni, amiben hiszel.
Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik.
Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek.
Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul.
Ne gondolj a rosszra, mert a mélybe taszít.
A jó gondolat: szárnyalás, magasba vágyódás, felemelkedés...
Élni csupán a legtisztább vágyak szerint érdemes.
Attól függően, hogy vágyaink keserűek
vagy édesek, fanyar vagy boldog lesz az életünk.
Képzeld el, amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél.
A boldogság: vágy, a képzelet: hit,
a cselekedet: megvalósulás...

Tatiosz



A LEGNAGYOBB MŰVÉSZET

A legfőbb művészet, tudod mi?
Derűs szívvel megöregedni!
Tenni vágynál, s tétlen maradni,
igazad van, mégis hallgatni.
Soha nem lenni reményvesztett.
Csendben hordozni a keresztet:
Irigység nélkül nézni másra,
ki útját tetterősen járja.

Kezed letenni az öledbe,
s hagyni, hogy gondod más viselje.
Hol segítni tudtál régen,
bevallani alázattal, szépen,
hogy arra most már nincs erőd,
nem vagy olyan, mint azelőtt.
Így járni csendesen, vidáman
Istentől rádrakott igádban.

Mi adhat ilyen békét nékünk?
Ha abban a szent hitben élünk,
hogy a teher, mit vinnünk kell,
örök hazánkba készít el.
Ez csak a végső símítás
a régi szíven, semmi más.
Eloldja köteleinket,
ha e világ fogvatart minket.

Teljesen ezt a művészetet
megtanulni nehezen lehet.
Ára öregen is sok küzdelem,
hogy a szívünk csendes legyen,
s készek legyünk beismerni:
Önmagamban nem vagyok semmi!

S akkor lelkünk kegyelmes Atyja
nekünk a legszebb munkát tartogatja:
Ha kezed gyenge más munkára,
összekulcsolhatod imára.
Áldást kérhetsz szeretteidre,
körülötted nagyra, kicsinyre.
S ha ezt a munkát is elvégzed,
és az utolsó óra közeleg,
hangját hallod égi hívásnak:
'Enyém vagy! Jöjj! El nem bocsátlak!'
 
 Túrmezei Erzsébet  fordításában és átdolgozásában


AZ IDŐSEK VILÁGNAPJA ~ OKTÓBER 1.

 Aranyosi Ervin ~  Fiatal, vagy öreg?

Az ifjúság mércéje
sosem az életkor.
Szellem és a lélek,
mely benned össze forr.
Akarat, elszántság,
és képzelőerő,
érzelmek tisztasága
szívedből tör elő.

Vágysz-e újabb kalandra?
S ha kell, legyőzöd-e
a lustaság igáját,
s erővel győzöd-e?
Hogy megvívd újabb harcod,
kiállj eszméidért,
mely nem hajlott igába,
mi szebb jövőt ígért?

Ha évek múlásával
arcodra ránc kerül,
lángoló ifjúságod
lobog-e legbelül?
Vagy lelked simaságát
borítja korod ránca,
szellemed csuklójára
került bilincse-lánca?

Kétség, ha felmerül,
– mit okoznak a gondok,
reménytelen, hitetlen,
tehetetlen bolondok,
kik holtan menetelnek,
lelkük tiporva porba.
Öreggé vénült szívvel
a földi pokolba.

Nem számít mennyi éves,
az ember fiatal.
Ki felnéz a csillagokra
és repülni akar.
Ki minden egyes éjen,
kalandot álmodik,
s a szépséges világra
rácsodálkozik.

Nem fél a kockázattól,
és gondolkodni mer,
bízik a holnapjában,
hogy eljön a siker.
Naponta megcsodálja,
mit addig alkotott,
s megújuló reménnyel
vár minden új napot.

Oly friss az ifjúságod,
amint reményeid,
ahogy öreggé tesznek
rút kétségeid.
Ha hited hajtja vágyad,
szemedbe fény kerül.
Lelkednek csillogása
tekintetedben ül.

Oly ifjú most a lelked,
akár az Önbizalmad!
Korod súlyát, ha érzed,
az csak félelmet adhat.
Fiatal minden álmod,
s Öreg a csüggedésed!
Ifjú szíved és lelked,
ha a szépséget érzed.

Tiéd öröm, s merészség,
a büszkeség, s a nagyság,
az emberség, s e föld is,
a végtelen szabadság.
Amíg bent fiatal vagy,
bármi tiéd lehet,
s elvenni tőled mindezt,
sehogyan nem lehet.

Tudd, csak akkor öregszel,
ha lelked szárnyait,
földhöz bilincselik
a csalódásaid.
Ha szomorú szemekkel,
lesed a nagy világot,
s úgy teszel, mint vak árva
ki szépet sohase látott.


 Aranyosi Ervin ~ A legszebb szív

Egyszer, nagyon régen, egy város főterén,
megjelent egy ifjú, nyalka, deli legény.
Arról áradozott, büszkén mondogatta,
milyen szép a szíve: ép minden darabja.
A népek csodálták szíve simaságát,
tökéletességét, s nem találták mását.

Nem volt karcolása, nem volt repedése,
seb sem csúfította, szép volt a verése.
Nem hiába büszke ifjú viselője,
a szíve tökélyét nem vitatják tőle...

Ám most egy morajlás. Megnyílik a tömeg.
Közeledni látszik egy halk szavú öreg.
Mintha csak magának beszélne a bátya,
- görbe hátat takar, elnyűtt vén kabátja.
Csendesen megszólal, igen bölcsen érvel:
Az ifjú szép szíve övével nem ér fel.

A tömeg figyelme immár rá irányul,
de jő' már az ifjú, Ő sem marad hátul.
Harag támad benne, - Hogy ez mit merészel!
Hogy szállhat versenybe az Ő szép szívével?

- Hasonlítsuk össze, vedd le a kabátod!
S ím a vén embernél erős szívet látott.
Hangos dobbanása messzire hallatszott,
ám külső szépsége többeket aggasztott.

Tele volt sebekkel, több darabból vérzett,
mi is tartja össze, egybe az egészet?
Hiányzó részeit máshonnan pótolták,
nem is válogatva, csak úgy, összehordták.

Pár lyuk is tátongott, ütött-kopott darab,
csodálja az ember, hogy még egyben marad.
Ám az öreg mondá: Fogjátok fel ésszel,
el nem cserélném én az ifjú szívével.

Megismerek rajta minden egyes sebet,
minden sérülése egy-egy embert jelent,
kiknek ajándékul szeretetem adtam,
szívemből kitépett egy-egy kis darabban.

Pár darabkát én is kaptam viszonzásként,
s nem bántam a cserét, ma sem tennék másként.
Mert akik szeretnek, szívből kapnak, s adnak,
szerető szívedet ne tartsd meg magadnak.

A kis szívdarabkák gyönyörű emlékek,
azok, kiktől kaptam, mind szívemben élnek.
Megosztott szeretet fűzi össze lelkünk,
mindig emlékeztet, mily jó volt szeretnünk.

Néha olyan is volt, amikor csak adtam,
szívemért cserébe viszonzást nem kaptam.
A szeretet jelent egy kis kockázatot,
- de hidd el, megéri, ezért kockáztatok.

Néhány sebből vérzik, lyuk is van már rajta,
szerettem olyat is, aki nem akarta.
Egyszer tán megérti, s visszatér majd hozzám,
befoltozva szívem, szeretetet hoz rám.

Látod, kedves fiam, ezért szép a szívem,
mert használni mertem, istenemhez híven.
S lám, az ifjú ember szeme megtelt könnyel,
nem tudott elmenni, hencegő közönnyel,
inkább az öreghez még közelebb lépett
és a szép szívéből egy darabot tépett.

Reszkető kezével az öregnek nyújtja,
szeretet példáját tőle megtanulja.
Az öreg is adott megtépett szívéből,
s az ifjú szív dobog a szeretetétől.

Nem oly tökéletes, mint annak előtte,
ám szebb, a szeretet fonala beszőtte.
Arcukat a mosoly szép keretbe fonta,
szemük tiszta fényét be is aranyozta.
Elbúcsúztak szépen, aztán útra keltek,
szerető szívükben megnyugvásra leltek.

Milyen szomorú is, ha utad úgy járod,
tökéletes szíved önmagadba zárod.
Hiányzik belőle az öröm, a szépség.
Engedd, hogy nevüket mások belevéssék!


EMLÉKEZÜNK
 
Juhász Gyula ~ Consolatio
 
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
 
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
 
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.
 
 
 
 Ajándék ~ Unokám Névnapjára

Mit is adhatnék, a névnapodra én,
Ami megmaradt, az idő kezdetén.
Ami még bennem van, és bennem él még,
A szeretet, ami örökkön bennem rég.

Nem adhatok Neked, semmi egyebet,
Csak a gondolatom, és a versemet,
Nem kérek cserébe, semmit sem Tőled,
Csak hidd el, hogy nagyon szeretlek Téged.

Mit is adhatnék, a Névnapodra én,
Ezt a verset, amit Neked írtam én,
Csak gondolatok, amik bennem élnek,
Öleljenek körül, Téged a fények.

Nincsen semmim, amit adhatnék Neked,
Ez a vers, és szeretetem, lehet csak Tiéd,
Fogadd el hát, hisz ennyi maradt nekem,
Áldjon meg Tégedet, az én Istenem!   




Dédunokám névnapjára

   Csak mosolyogj!


Csak mosolyogj!
Neked még szép a világ.
Bimbó életed kinyílt:
Lett belőle virág.

Csak mosolyogj!
Életed csodás varázs.
Téged mindenki szeret:
Isten vigyáz reád.

Csak mosolyogj!
Óvnak szülői karok,
Földi kis angyal lettél,
Szép, mint égi angyalok.

Csak mosolyogj!
Lelked ne töltse bánat,
Sírásod szép muzsika:
Betölti a házat.

Csak mosolyogj.
Mi imádkozunk érted.
Örömünk sugárzik rád,
Legyen boldog élted!

Dénes József


VIGYÁZZ A SZÍVEDRE

Vigyázz a lelked csöndjére,
ne törjön bele zaj,
ha körülötted dúl is
félelmetes vihar.
Maradjon kívül mindig
helyet ne adj neki:
A te lelkedben Jézus jár,
a félelmetes Nagy Király
és Ő a csöndet szereti.

Vigyázz a szíved tükrére,
jaj, ne törjön össze!
Ez az egy szíved van csak:
Csak ez van örökre!
Ha összetörik ez a szép tükör,
benne Isten arca
már nem tündököl.

Páskulyné Kovács Erzsébet
 
Forrás ~ Internet



 Tatiosz ~ Lelked mélységei

Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot. Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult. Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel? Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül - sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre. Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben.





 ÉDESANYÁM NÉVNAPJÁN

Drága Édesanyám!
Neved napján emlékezünk Rád.
Nem vagy már velünk, a mennyekből mosolyogsz ránk.
De soha nem feledünk, mindig a szívünkben vagy már.

Szeretetünk virágait most elküldjük Néked,
Hálánk és szeretetünk végtelen jelével.
Örök álmodban kérlek gondolj ránk békével,
Hited és reményeid hordozzuk életünkkel.

Nevedet ránk hagytad hiteddel együtt,
Mi viseljük örömmel és hívő szeretettel.
A mennyekből is imádkozz érettük védően.
Mosolyod itt él mindig a szívünkben.



 NÉVNAPI JÓKÍVÁNSÁG

Egy szál virág

Egy szál virág meghajol,
gyengéd kézzel átkarol.
A szeme a szemedbe néz,
távolról ölel a kéz.

Simuljanak a ráncok,
szikrázva járd a táncot!
Színes szirmok kavalkádja,
virágozzék világ fája.

Ropja gyökér, ropja levél,
holnap is még boldog legyél.
Holnap is és holnapután,
de legalább egy életen át!

E napon mindenki csak szépet kívánjon,
Megkérem az Istent, örökké megáldjon.
Szebb ajándékot most úgy sem adhatok,
Ezerszer kívánok sok boldog névnapot.


Urbán Eszter ~ Nem tudlak követni

Szavakat mondasz: nem tőlem tanultad;
dalokat tudsz: és nem az én zeném.

Tudom: ez már így lesz, már leszakadsz rólam.
Látom: titkok köde aranylik körülötted.
Különös, távoli játékokat játszol.
Már anyád szavánál otthonosabb néked
Meseország kertje.

Ismerősöd minden virága és fája,
oly biztosan járod ezer mohos útját,
hogy szédülő fejjel és támolygó lábbal
nem tudlak követni.

Mert ott más a neve mindennek, mint hittem.
És ha aztán megtérsz egy anyai csókra:
ismeretlen szellők idegen illatot
loptak a hajadba,
idegen kertekből szakított virágod
csodálkozva nézem,
s a kicsiny kezedben hozott drágakövet
én - kavicsnak látom.

Szavakat mondasz: nem tőlem tanultad;
dalokat tudsz: és nem az én zeném.
Ma rádöbbentem furcsa rémülettel,
hogy nem vagy már egészen az enyém.


 Babba Mária, ősi Istenanyánk.

Károlyi Amy ~ Kisasszony született

Mikor a bimbók aludni mentek,
Kinyitotta szemét egy gyermek.

Széles térdén ringatta Anna,
kicsi-Mária édesanyja.
Fiút akart. És mostan bánta,
hogy ölében csak lány a lánya.

De amint nézte, amint fogta,
Kezét egy kis kéz szorította.

S mint eső után a nap szárít:
felszárította szempilláit.

S mint kaptár zsongott a reménység
táruló szívén. S szólott száján:
olt még rózsát e kis ágacska
Dávid száradó rózsafáján!



 Idős ember imája

Uram! Vigyázz reám,
hogy öreg koromban is szerethető legyek.
Fékezd meg túlbuzgóságomat,
amellyel azt képzelem,
hogy nekem minden témához,
mindig mondanom kell valamit.

Tölts be úgy a te szereteteddel,
hogy vénségemben is
szívesen szóba álljanak velem az emberek.
Tudom, hogy nem vagyok szent,
de azt is tudom,
hogy az öregember örökös zsörtölődése
az ördög munkájának a csúcsteljesítménye.

Taníts meg arra,
hogy tudjak hallgatni a betegségeimről és a nehézségeimről.


 Bornemisza Attila ~ Földig hajolt szeretet

Teréz Anya emlékének

Elküldte Isten angyalát, hogy lányát
Szolgálatra hívja , messze India szegénységébe.
Kicsi árvák, betegek közelébe. És ment, mert
küldték, mert Isten megjelölte a kereszttel.
Ételt osztott, anyaként melegséget, virrasztott
imáival könyörgött Istent magasztalta s ha
felderült egy gyermek arca,
hálát adott s szüntelen fohászkodott
Porszem vagyok a porszemek között, - alázatos
szolgád Uram - szólt, és számolgatta, hogy
mennyibe kerül bármi, ami nem is szükség, az ára
jó volna orvosságra, betevő falatra'
kötöző gyolcsra..
.'Amit teszünk csak csepp a tengerben, de ha
nem tennénk az a CSEPP, hiányozna a
tengerből!'
Ez volt az ő sóhaja, mottója'
Teréz Anya.. csak így szólították, s lelkében
mindenki földig hajolt. Öröksége kötelez. Te is
lásd meg a szenvedőkben, árvákban,
embertársaidban Őt itt! Töröld le könnyeiket, nyújtsd
segítő kezed s a bánat mosollyá igazul
Úgy adj, hogy
észre se vedd s máris /Jézusi/ tett az a tett.
Szeresd embertársaidat, oszd szét magadból azt, mi
te magad vagy.
De mindezt csak akkor teheted, ha
önmagad megaláztad a
VÉGTELEN SZERETET előtt.
Így emlékezem Teréz Anyára, a Calcuttaira,
a boldogra, Isten kiválasztottjára.


 

Kosztolányi Dezső ~ Intés az öregebbek tiszteletére


Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt,
akár utcaseprők, akár miniszterek.
Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek,
mint a papok s az iskolai olvasókönyvek.

De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is
évek veszedelmén törékeny szívverésteket
ezen az embernek ellenséges földgolyón
s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek,
hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson
gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel
s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon,
míg váratlanul elétek állanak, időtől koszorúzva,
mint a csodák, mint akik háborúból jönnek,
egyenesen, mint a zászlórúdak s egyszerre kibontják,
hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek
méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.

Népszerű bejegyzések az elmúlt 7 napban

Népszerű bejegyzések az utolsó 30 napban

Népszerű bejegyzések minden időpontban