Születésnapomon

Életemre visszanézve világosan látom,
nem vezetett engem Isten sohasem pórázon.
Bár a teremtésemkor már volt rólam egy álma,
ennek megvalósítását teljesen rám bízta.

Életemnek az elején erre nem gondoltam;
tettem, amit tőlem vártak, s mindig boldogultam.
Felületes keresztényként tengettem életem;
akaratát akkoriban én még nem kerestem.

A figyelmét rólam soha nem fordította el;
megajándékozott mindig, bőven kegyelemmel.
Minden által, ami történt, gazdagodott lényem;
segített, hogy azzá váljak, mit álmodott régen.

Életemből eltelt évnek el kellett röppenni,
hogy a célját és értelmét próbáljam meglelni.
A kegyelmek zuhatagként áradni kezdtek rám;
Istennek az életemet ezáltal átadván.

Szívemnek a legmélyébe befészkelte magát;
útmutatást Tőle várok, hallgatom a szavát.
Vele járva legfontosabb az lett immár nekem,
Őt figyeljem, Neki éljek, s amit kér, megtegyem.

Megmutatta, önmagamat hogyan adjam Neki;
s tudom, amit Ő kér tőlem, be is teljesíti.
Szeretném, hogy az lehessek, mit rólam elképzelt,
mert a szíve vágyaival én szívem is megtelt.

Szüntelenül arra biztat, kövessem az utat,
mit a lelkem nyugalmában kitartóan mutat.
Felé tartván gyakran vannak nehézkes lépések,
elterelnek, kaput zárnak emberi döntések.

Állandóan mellettem van, kezemet megfogja,
eredeti útitervét néha módosítja.
Meggyőződésem, hogy Nála nincsen lehetetlen,
megvalósítja, mit rólam gondolt kezdetekben.

Mert amit Ő teremtéskor rólam eltervezett,
- bár csak későn ismertem fel - homályba nem veszett.
Akadályok ellenére egyre jobban várom,
teljesüljön már be végre Tőle kapott álmom.