A LEGSZEBB MŰVÉSZET

A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.

Nem lenni bús, reménye vesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.

Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt.

S járni amellett szép vidáman,
Istentől rád szabott igában.
De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan, ha ezt erősen hisszük,
Hogy teher, amit vinni kell,
Az égi honra készít fel.

Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más.
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged.

Az Úr nem szűnik meg tanítani,
Ezért kell sok harcot vívni,
Idősen is, míg csendesen a szív
az Úrban megpihen és kész vagy
az Ő kezéből venni, hogy minden Ő
S te sem vagy semmi.
S akkor lelked kegyelmes atyja
A legszebb munkát is megadja.

Kezed imára kulcsolod
ez mindennél dicsőbb dolog.
Áldást kérsz szeretteidre
Körülötted nagyra és kicsinyre.
S ha majd munkád betellett,
S a végső óra elközelgett,
Engedsz az égi szent hívásnak,
Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak. 

Sík Sándor

VIDEÓ


Forrás ~ Internet


Erdélyi József ~ Reggel

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap;
mentem sötét fenyők alatt.
Kezemet fogta jó apám;
sárgarigó fütyölt a fán.
Sárga rigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó;
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.

Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek,
sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át,
fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan,
hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap;
megyek magas fenyők alatt
kezemet fogja holt apám,
s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó,
de halni szebb, de halni jobb,
s én mosolygok és meghalok.

VIDEÓ

Aranyosi Ervin ~ Üres kézzel jövünk - megyünk!

Mikor a Földre érkezünk,
nagyon üres mindkét kezünk,
s mikor a Földről távozunk,
csak annyink lesz, amit hozunk.
Ezért ne is gyűjts kincseket,
a kincs, s vagyon mind itt reked!

Csak lelked lehet gazdagabb,
ha jól érezted itt magad.
Mi a tiéd e létben itt?
Ha vannak szép emlékeid!
Azt nem veheti senki el,
s viszed, ha egyszer menni kell!

Élményeid a kincs csupán,
időd ne vesztegesd bután,
élvezz ki órát, perceket,
örömmel töltsd fel lelkedet!
Szerezz örömet másnak is!
A jó érzés a drága kincs!

Ezt szórd a szélbe szerteszét,
s ez nem afféle szentbeszéd!
Szeress, örülj, legyél vidám!
Ne sajnálj eztán semmit ám!
Tedd teljessé az életed,
a szép vezesse léptedet!

A szép, a jó, s a szeretet,
s ne játssz másoknak szerepet!
Hisz angyal vagy, ha felfogod,
a boldogsághoz van jogod!
Amit adsz, vissza azt kapod,
tedd tartalmassá a napod!

Légy hálás persze mindenért,
ami öröm e szinten ért!
Ha egyszer eljön majd a nap,
mikor a menny visszafogad,
s Atyádhoz végre visszatérsz,
lelked mutatja mennyit érsz!

Forrás ~ Internet


ÁLDD MEG URAM UTAMAT

 Áldd meg, Uram, utamat, amit eddig megtettem,
és azt, ami még előttem van!
Áldd meg azokat, akik kísértek utamon,
és azokat, akik ezután teszik ezt!
Áldd meg megállásaimat, kerülőimet és tévútjaimat!
Áldd meg elindulásaimat és előrehaladásomat,
és amikor a célt elérem, áldd meg megérkezésemet!

Frank Greubel

Forrás ~ Internet

 
A LEGKISEBB FÖLDLAKÓ

Megszületett, megérkezett, de jó!
A legeslegújabb kis földlakó
Szeretettel köszöntünk, hahó!
Légy üdvözölve kedves kis lakó!

Embernek születtél meg, hát nevess
Sokat utaztál, hogy itt lehess
Ez a tested lesz most majd az űrhajó
Hát tapasztald meg, mi mindenre jó

Egyél, igyál, játsszál jó sokat
Élj vidáman, szeress másokat
Hahó, hahó kedves Földlakó
Még nem is sejted, mi mindenre jó!

Hogy a Nap odasüt a házra
Madárka száll az antennára
És a szél levelet visz körbe
De jó, hogy megjöttél a Földre, Hahó!

A Földre, a Földre.

Nézd: a Nap odasüt a házra,
madárka száll antennára
és a szél levelet visz körbe,
de jó, hogy megjöttél a földre!

Megszülettél, megérkeztél, de jó
Itt a földön sok minden marha jó.
Ne aggódjál, van bőven meló
Neked is lesz dolgod, kis lakó.
Tudod az emberek többnyire kedvesek
Mindenki majdnem mindenkit szeret.

A Nap odasüt a házra,
Madárka száll az antennára
És a szél levelet visz körbe
De jó, hogy megjöttél a földre!

Nézd: a Nap odasüt a házra
Madárka száll az antennára
És a szél levelet visz körbe
De jó, hogy megjöttél a Földre!

VIDEÓ


Forrás ~ Internet
 
 
UNOKÁIM NÉVNAPJÁRA
 
Neved napjára kívánok sok szépet,
legyen számodra boldogság az élet.
Mint gyöngyvirág az erdő közepén,
úgy viruljon az életed, névnapod ünnepén!
 
Legyen egészséged, tudjál boldog lenni,
és a szívedet soha ne bántsa meg senki!

Légy olyan boldog, mint amilyen szép vagy,
legyen életedben százmillió szép nap.
Ne tudd meg soha mi az a bánat,
kerüljön el téged minden, ami fájhat.

Kacagj, nevess csillogó szemekkel,
ezért imádkozunk összetett kezekkel.
Csillagfényes álmaid váljanak valóra,
legyen ünnep lelkednek minden nap és óra!

Ezer szép, jó áldás érjen,
öröm és szerencse örökké kísérjen.
Bú és bánat téged elkerüljön,
gondolatod, vágyad, álmod teljesüljön.

 Isten áldjon téged,
növelje jókedved, éltesse szépséged!
Kerülje a bánat örökre el házad,
érjen annyi boldogság mit ember csak kívánhat!
 
Forrás ~ Internet


Aranyosi Ervin ~ Ébresztő mosoly

Előbb mindig a mosoly ébred,
azután én is felkelek.
Mert mosoly nélkül nem indulnak,
nem kezdődhetnek reggelek.
Küldök neked, mert van még bőven,
örülj neki, ha megkapod.
Kívánom mától így induljon,
mosolytól fénylőn, a napod!
 
Forrás ~ Internet



'Ajándékok, amelyek nem kerülnek pénzbe'

Egy jó szót szólni. Egy beteget felvidítani.
Valakinek kezet nyújtani. Megdicsérni az ételt.
Nem feledkezni meg egy közeledő születésnapról.
Óvatosan csukni be az ajtót. Apróságoknak örülni.

Mindenért hálásnak lenni. Jó tanácsot adni.
Egy levél írásával örömöt szerezni.
Apró tűszúrásokon nem évődni.
Jogos panaszt nem melegíteni föl újra.

Nem tenni szóvá, ha a másik hibázott.
Nem fogni fel elutasításként, ha háttérbe szorultunk.
Levert hangulatot nem venni komolyan.
Nem sértődni meg egy félre sikerült szó miatt.

Megtalálni az elismerő, dicsérő szót a jóra,
az együttérzés szavát a megalázottnak,
egy tréfás szót a gyerekeknek.
Meleg kézszorítással vigasztalni a szomorút.
Becsületesen elismerni az elkövetett helytelenséget.

Örülni a holnapi napnak.
Bizonyos dolgokra aludni egyet.
Mindenre rászánni a kellő időt és gondot.
És mindenben: szeretettel lenni.

Forrás ~ Internet


 AZ ÜNNEP

'Az ünnep az az idő, amikor valaki rátekint felcseperedő gyermekeire vagy unokáira, és közben azt gondolja, milyen szép ez. Az ünnep az az idő, amikor végighordozzuk tekintetünket az otthonunkon, a vendégül látott barátainkon, a körülöttünk élő közösségen, és azt gondoljuk, milyen szép ez!'

Ferenc pápa

Forrás ~ Internet


KÖSZÖNÖM

Köszönöm Istenem, az esőt és a napot,
S hogy Te egyformán szereted a szegényt és a vakot.
Köszönöm az utat, amit Veled együtt járok,
S a mindennapi csodát, amit veled megtalálok.
Köszönöm Istenem szívednek a kulcsát,
S hogy Veled megmászhatom a világ összes csúcsát.

Köszönöm életem minden egyes percét,
S hogy Te elhordozod szívem minden terhét.
Köszönöm a sok jót, amit Tőled kapok,
S hogyha Veled járok, eltűnnek a bajok.
Köszönöm családom minden egyes tagját,
S hogy te szenvedőnek meghallgatod hangját.

Köszönöm az ágyam, melyre fáradt fejem hajtom,
S ha Hozzád szól az imám, Te meghallgatod hangom.
Köszönöm, hogy asztalunkon minden nap van étel,
S hogy felsegíted azt az embert, ki Előtted térdel.
Köszönöm Istenem otthonomat, házam,
S hogy nem kellett sohasem az utcán éjszakáznom.

Köszönöm örömöm, s a mindennapi gondom,
Tudom, ha velem vagy, bármi jön, megoldom.
Köszönöm Istenem, hogy általad létezek,
S hogy Te megbocsátasz nekem, bár oly sokszor vétkezek.
Köszönöm, hogy így szeretsz, s nem engedsz el soha,
Életemben Te vagy a legeslegszebb CSODA.

Máté Rózsika

Forrás ~ Internet

SZERETNÉM FOGVA TARTANI A KEZED

Szeretném fogva tartani a kezed,
s úgy átlépni veled az időtengereket,
hogyha megérkezünk abba a boldogabb világba,
minden érző lélek örvendezve lássa,
mi vagyunk azok, kiknek égen-földön is
ugyanolyan erővel bír ujjuk szorítása.

Mert az, aki e földön hűséggel szeret,
az haláláig szorítja azt az Istenáldott kezet,
mely vigyázott rá, óvta, simogatta, védte,
akkor is mikor még ifjú volt az élte,
s akkor is, ha majd dérezüst haját
örök-télben lengedező szél borzolja át.

Kun Magdolna

Forrás ~ Internet


A SZÍVED CSENDJE

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz.​ ​ A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljesség-csendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza.​
 
A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolat-szülte tükrének egy-egy cserép-darabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent időbeágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljessége. Minden szóban a teljesség van jelen.

Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.

Biegelbauer Pál utolsó írása
 
Forrás ~ Internet

NÉVNAPOMON

 Dezső Ilina Anna ~ Köszönöm

 Köszönöm a napot, mely életre hívott,
Köszönöm a szót, mi megvigasztalhatott,
Köszönöm azt, hogy rám gondoltál,
Köszönöm, hogy életem részévé váltál.

Egy aprócska csokor, mit érte adhatok,
Egy aprócska szó, mit neked mondhatok,
Egy pillanat, mely rólam szólhatott,
Egy igaz szív, mely értem dobbanhatott.

Nevem napja van, s te köszöntöttél,
Nevem napja van, és rám emlékeztél,
Nevem napján mást nem kérhetek én,
Nevem napján áldjon meg bőséggel az ég.

Forrás ~ Internet


Aranyosi Ervin ~ A nagyszülők szeretete

A nagyszülők szeretetét felülmúlni nem lehet!
Bölcsességük jóra tanít minden apró gyereket.
Szeretettel pátyolgatja, van ideje játszani,
felnőttnek már igazából Ő sem akar látszani.
 
Tanult régi hibáiból, s jóvá tenni van oka,
gyakorlatban érlelt tudást kap tőle az unoka.
Sokan hiszik, - elkényeztet - pedig életre tanít,
s nem akarja, más élje meg, rég elvesztett álmait.
 
Így hát, amit Ők adhatnak, felülmúlni nem lehet.
Kincset adnak a jövőnek: úgy hívják, hogy SZERETET!

Forrás ~ Internet

Aranyosi Ervin ~ Keresek
 
Igazságot keresek,
mondd, hány van belőle?
Mért van az, hogy annyian
futnak el előle?
Mért rejtik el szüntelen?
Mi a titok nyitja?
Mért nem jár a végére,
ki létét gyanítja?
 
Szeretetet keresek,
hol lehet elrejtve?
Lehet élni nélküle,
kincseket keresve?
Mért nem ad, ki hirdeti,
mért zárja magába,
mért taszítja híveit,
fájdalmas magányba?
 
Békességet keresek,
ám háborúk dúlnak,
mindazok, kik hirdetik,
ellenem fordulnak.
Az a baj, hogy odakint
keresem a békét,
pedig magamban lelem
lelkem menedékét.
 
A hitet is keresem,
s hiszem majd, ha látom?
- Keresheted évekig
ily módon barátom!
Előbb hinned kellene,
majd lelkedben látni,
elképzelni magadban
valósággá válni!
 
A reményt is keresem.
Van, ki visszaadja?
Vagy az emberi tudást
e vágy meghaladja?
Lehet, lelkem legmélyén,
ma még megtalálom,
s lehet még az életünk
oly szép, mint egy álom…
 
Jó utakat keresek
az emberek szívéhez:
Elmesélve, a lelkem
mit gondol, mit érez.
Hit, remény és szeretet,
igazság vezessen!
Békés legyen a szívünk,
s boldog is lehessen!
 
Forrás ~ Internet

A FÖLDIG HAJOLOK, ÚGY KÖSZÖNÖM MEG

És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék. A földig hajlok, úgy köszönöm meg.

Márai Sándor
 
Forrás ~ Internet

URAM, KÖSZÖNÖM NEKED

Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket. Köszönöm az életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel a korlátaimra figyelmeztettél. Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek. Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy Te nem mégy nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemért.

Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem: több okom van a hálára, mint a panaszra. Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a mindent-tudás látszatától és a mindent-jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar. Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől.

Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam a feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását. Uram, adj bölcs szívet, hogy meg ne feledkezzem a végről itt, és a kezdetről odaát. Kérlek, adj kedvet a munkához, amit még elvégezhetek. Tégy hasznossá, hogy ne érezzem csak tehernek magamat és adj alázatot, hogy belássam, hogy egyre inkább másokra szorulok. 
 
Adj kedvet az imádsághoz, a Veled való beszélgetéshez. Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is. Adj jó kedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam a szereteted melegét.
Uram, maradj az, aki mindig is voltál: a megbocsátó Édesatyám. Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsátani. Ne engedd, hogy valaha is fáradt legyek a köszönet-mondáshoz. Ne engedd, hogy valaha is abbahagyjam a dicséretedet. Tartsd meg és növeld a hitemet.
Szólj Uram, még hallja a Te szolgád!


Forrás ~ Internet

Népszerű bejegyzések az elmúlt 7 napban

Népszerű bejegyzések az utolsó 30 napban

Népszerű bejegyzések minden időpontban