Pszihoszomatikus problémáink

Mi is az a pszihoszomatika? 

Ezen az oldalon a betegségekkel és lelki hátterükkel szeretnék foglalkozni, más szempontok szerint láttatni a felmerülő egészségügyi problémáinkat, mint tettük többnyire azt az elmúlt években a nyugati orvoslás fejlődésével. Akár egy nátha is jelzés lehet, hogy valamit nem helyesen látunk az életünkben. Ha valaki elindul ezen az úton és mer önmagával őszintén szembenézni, akkor érdekes tapasztalatokat szerezhet a „test magától nem betegszik meg” témakörben. Ehhez persze némi gondolkozás-váltásra szükség lehet egyes esetekben. De ez már rajtatok múlik.
Sok sikert kívánok ezen az úton!

Következzen néhány idézet
 

„Az ember beteg, de a betegség a természet kísérlete arra, hogy meggyógyítsa.” C.G. Jung

„Minden betegségnek téves vagy még nem helyes életfelfogás az oka, és minden válság egy esély magvát hordozza.” C.G. Jung
„Egy tünet oka mindig a tudatban, a gondolkodásban keresendő. A betegség "kiváltója lehet baktérium, vírus, genetikai örökség, baleset vagy "véletlen".” Kurt Tepperwein

„Az embert a szenvedés teszi próbára, de azt kegyként kell felfognia. A szenvedők kegyelemben részesülnek. Csakis a gyötrelem készteti őket arra, hogy önmagukba tekintve önvizsgálatot tartsanak. Soha nem szabadulhatnak meg a kínoktól, ha nem fordulnak befelé, és nem tartanak önvizsgálatot.” Sai Baba

Részletek Kurt Tepperwein: Mit árul el a betegséged? című könyvéből

„A kvantumfizika hatására az élővilág csodálatosan út tudománya fejlődött ki, mely az élő szervezetet energiamezőként írja le. Benne az emberiség ősi hagyománya, a test energia-természetéről szóló felfogás nyer igazolást. Ez a lüktető energiatest irányítja szervezetünk minden biokémiai és bioelektromos folyamatát.  A gyógyszerek, energiájuk hullámszerű terjedése révén, információkat közvetítenek testünknek Segítségükkel az ott kialakult energiahiány ideális esetben pótolható.

Ha meg akarjuk ismerni a „látszat mögött rejtőző valóságot”, meg kell tanulnunk energiákban gondolkozni, vagy megkérdezni magunktól: Milyen energia húzódik meg emögött? Miképp tudnám ezen energiákat harmonikus egyensúlyba hozni? A vizsgálódás eredményeként nyert felismerés nemritkán krízishez vezet. Ám a válságos helyzetek mindig legalább annyi pozitívumot, mint negatívumot hordoznak magukban. Csak ha túljutunk rajta, tud oldódni s megoldást nyújtani a krízis.”

Egy kis történelem

„1818-ban egy német orvos, Heinroth annak a nézetének adott  hangot, miszerint a test megbetegedései voltaképpen pszichikai okokra vezethetők vissza. A tudományos körökben egyszerűen kinevették: nem mintha magától értetődő véleményt képviselt volna, hanem mert visszatetszőnek tűnt a puszta feltételezés is, miszerint az úgynevezett pszihoszomatikának  hogy ezt Heinroth már akkoriban is nevezte – egyáltalán köze lehet az orvostudományhoz.
A látszat mögötti valóság felismerésének problémája korántsem új keletű. Mintegy 2400 évvel ezelőtt már Szókratész kijelentette, hogy „nem létezik a lélektől független, pusztán testi betegség”, majd Platón, a méltán híres tanítvány keserűen állapította meg: „A betegségek kezelésében a legnagyobb tévedés, hogy külön orvosok foglalkoznak a test, valamint a lélek bajaival, holott e kettő nem választható el egymástól.” Mind a mai napig egymástól elszakítva vizsgáljuk őket, hiszen nincsenek már orvos-papok, akik egykor a teljes embert tartották szem előtt, s hol van már a jó öreg háziorvos, aki betegeinek minden gondját-baját ismerte. Ehelyett egy-egy szakterületet ismerő specialisták léteznek – s persze részeredmények.”

„Előbb-utóbb minden ember felteszi magának a kérdést: mi az élet értelme, és keresi a lehetőséget, hogy jobban megértse az életet s benne önmagát. E téren maga az élet küldött nekünk csodálatos hírnököt, aki mindent készségesen megmutat és megmagyaráz. Többnyire csupán azért nem ismerjük fel, mert túlságosan is közel áll hozzánk. A testünkről van szó. Miközben megtanuljuk megérteni üzenetét, saját magunkat értjük meg, az életet, az egész teremtett világot s végül Istent.”

„A test önmagától nem betegedhet meg, csupán az emberi tudat kivetülési közege. Hasonlít a vetítővászonhoz, mely magától nem tud képeket létrehozni.

A gondolatok képezik a filmek anyagát, s a tudat dönti el, hogy éppen melyik film peregjen le. Semmi értelme tehát réseket hasítani a vetítővászonba, ha valakinek nem tetszik a film (operációk), vagy éppenséggel újra meg újra üresre törölni a felületet (tüneti kezelés).
Ha az ember valódi „ön-tudattal” él, teste nem betegedhet meg, mert tudatában csupa egészséges, tökéletes kép jön létre. A betegség barátunkká és hűséges segítőtársunkká válhat, mert segít visszatalálni önmagunkhoz, hogy igazi énünk tudatában éljünk.”

A tünetekkel való szembesülés három módja
 
1. Az öntudatlan szembesülés
Ebben a fázisban egyre erősödő szorongást érzünk. Önmagunkkal van problémánk. Az érzelmek kifejezési formát keresnek, s ha ilyet nem találnak reménytelenül bennrekednek. Ha ez az öntudatlan folyamat nem rendeződik, betegség alakul ki.
2. A tudatos szembesülés
A tünetek tudatos szembenézésre kényszerítnek.

3. A belátás
A szembesülésnek e fajtája egyre nagyobb önismerethez, újabb és újabb belátásokhoz vezet. Felismerjük mit kell tennünk, s ennek megfelelően megváltoztatjuk viselkedésünket és életmódbeli szokásainkat.

„Út a gyógyuláshoz – légy önmagad!

Az életöröm titka

Nem a saját identitásunknak megfelelően élünk, hanem megtanultunk bizonyos szerepeket eljátszani. Megtanultunk úgy viselkedni, hogy „sikert” érjünk el, elismerést arassunk és szeressenek minket.
Pedig valahol a lelkünk mélyén világosan érezzük, hogy valami nincs rendben, mintha saját magunk „mellet” élnénk.
A lelkünk szomorú, mert olyan szabályok, programok, szerepek és belénk nevelt viselkedésminták börtönébe zártuk, melyeknek tulajdon lényünkhöz a valóságban semmi köze.
Ily módon önmagunkon teszünk erőszakot, s aztán csodálkozunk, miért vagyunk betegek és boldogtalanok.
Hagyjunk fel a régi szerepekkel, legyen bátorságunk ahhoz, hogy „önmagunk” legyünk, s akkor ismét egész emberré válunk, s egyben egészségessé!”

„A legnagyobb gyógyító erő, amit az élet számunkra felkínál, a szeretet.

Ám valóban szeretni csak akkor leszek képes, ha megtanultam szeretni tulajdon énemet is.
Önmagamat viszont csupán akkor vagyok képes teljes szívből, lelkem legmélyéből szeretni, ha valóban rátaláltam önmagamra, s ezáltal „méltó”-nak érzem magamat e szeretet elfogadására.
Csak ha elfogadtuk és szeretni tudjuk önmagunkat, vagyunk képesek e szeretet másokra irányítani.
Az ilyen ember szabad folyást tud engedni szeretetének anélkül, hogy szüksége lenne másokra vagy birtokolni akarná őket. A másik ember iránti szeretet ugyanis nem olyan jegyekre irányul, melyek belőlünk hiányoznak, hanem igazi lényünk teljes tudatában minden feltétel és fenntartás nélkül képesek vagyunk odaajándékozni szeretetünket a másik „igazi lényének.”

Ha szívünk mélyéből élünk, itt és most, elfogadva magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, határtalan bizalommal, telve szeretettel, őszinte érzelemmel és örömmel, akkor megélhetjük az örök élet pillanatait. Önmagunk folytonos átalakítása ugyanis transzformáció, minden pillanatban szüntelen megújulás.
A betegség mindig az élet tökéletlenségét jelzi. Az élet lényege ugyanis az érettebbé válás, egyre fokozódó közeledés igazi énünkhöz. Ez megkívánja, hogy minden pillanatban nyitottak legyünk és készek egyre mélyebbre hatolni az életbe. Bármely pillanatban készen kell állnunk arra, hogy elvessük „régi énünket”, s engedjük megszületni az „újat”. Ebben áll életünk értelme, itt és most.”

„A betegség kialakulása

Betegség alakulhat ki, ha

-  Abban a hitben élek, hogy „hibát” követtem el, ezért elítélem önmagam, kételkedem    magamban.

-  Szembeszállok természetszerű lényemmel.

-  Diszharmóniában élek.

-  Hadakozom valamivel.

-  Hiányérzetben élek.

-  Bűnben élek. Bűnben élni annyi, mint az elszakítottság állapotában létezni, vagyis nem egységben, hanem kettősségben.

-  Nem szeretek!

-  Nem vagyok elégedett.

-  Másképp élek, mint ahogy tulajdonképpen akarok, mint amit helyesnek tartok.

- Nem élek, vagyis nem engedem, hogy az élet árja szabadon és akadálytalanul áramolhasson keresztül rajtam.

-  Tisztázatlan ügyeim vannak.

-  Ha nem vagyok könnyed és eleven, valami nyomaszt.

-  Megpróbálok „normális” lenni.

-  Az élet feladatait nem teljesítem, nem oldom meg.

-  Nem élek békében önmagammal, illetve a környezetemmel, elégedetlen vagyok magammal és   másokkal.

- Nem vagyok szabad, hanem elképzelésekhez, kívánalmakhoz, elvárásokhoz igazodom, nem önmagamat adom, ahogy itt és most vagyok.

-  Nem Itt és Most élek.

Feladatunk tehát abban áll, hogy létünk minden területén – pályánkon, a magánéletben, társadalmi és testi vonatkozásban egyaránt – valóban önmagunk legyünk. Ott, ahol nem azok vagyunk, illetve úgy hisszük, hogy nem lehetünk azok, azon a ponton betegek vagyunk. E betegség külsőleg egyfajta zavar, hiány vagy diszharmónia formájában fog megmutatkozni.

Én vagyok az út és a cél. Én vagyok minden vágyam és álmom beteljesedése. Én magam vagyok a megoldás minden problémámra. Én magam vagyok a legjobb orvosság. Én magam vagyok az élet – márpedig az élet Isten.

Egyedi mivoltunk a sajátosságunkban rejlik, mely az élet ajándéka, egyszersmind feladta. Feladatunk és kötelességünk, hogy tulajdon egyéniségünknek megfelelően éljünk, és segítsünk másoknak is, hogy valóban vállalják egyediségüket.

Ily módon életünk, azaz Itt-Létünk értelme egyre jobban kikristályosodik. Életünk célja, hogy megtaláljuk önmagunkat és egészen  önmagunkká váljunk, hogy aztán másoknak is segíteni tudjunk önmaguk  felfedezésében.

Kulcs a „tünetek nyelvéhez”

1. A gyógyuláshoz vezető első lépés a készségekben rejlik, hogy szembenézzünk a betegséggel és felismerjük valódi kiváltó okait.
2. Melyik az érintett szerv/testrész?
3. Milyen látható tünet lépett fel?
4. Negyedik lépésben meg kell állapítanunk a megbetegedés pontos időpontját, hiszen ennek ismeretében bizonyos összefüggésekre derülhet fény a betegség ideje, valamint életkörülményeink, illetve érzelmeink jelentős mértékű megváltozása között.
5. Mi segít e tüneten fizikai téren? Mi felel meg e testi cselekvésnek lelki téren?
6. Mire kényszerít e tünet? Mit kell tenni? Mivel kellene felhagyni?
7. Melyek jellemem gyenge pontjai?
8. Melyek testem gyenge pontjai?
9. Melyik a problémás szervem?
10. Miféle tünetegyüttesről van szó?
11. Milyen okok akadályozzák a gyógyulást?
12. Felismertem és megértettem-e az üzenetet? Mi állt benne? Mit jelent ez a számomra? Mit jelent ez most?

Ha fentiek alapján járunk el, őszintén válaszolunk e kérdésekre és a test üzenetét valóban megértjük és aszerint cselekszünk, egy tünet sohasem fog krónikus betegséggé válni!

Mit kell tennem, hogy valóban önmagam legyek?

1. Belátom, hogy valóban létezik tulajdon énem, s egyedül az a helyes, ha önmagam vagyok.
2. 2. Bizonyítanom kell megismerési és változtatási készségemet, hiszen kényelmesebb úgy élni, ahogy a környezetem helyesnek véli. Ne feledjük: „Aki a forráshoz igyekszik, annak ár ellenében kell úsznia.”
3. Rendszeresen időt kell szakítani az önvizsgálatra.
4. Az embernek bátorságra van szüksége, hogy vállalja tulajdon Énjét, önmagát, s ezáltal összezavarja vagy akár megsemmisítse mások róla alkotott képét.

Nagyon fontos, hogy környezetünk igényei és elvárásai ne tántorítsanak el minket önmagunktól.

5. Ne próbáljon többé vágy nélküli lenni, hiszen az embernek a valóságban igenis vannak                                               vágyai. Ne akarjon rögtön célhoz érni, inkább tanulja meg élvezni az odavezető utat.
6. Kíséreljen meg az emberekhez őszinte érdeklődéssel, jószándékkal és szeretettel közelíteni.
7. Lássa be, hogy kívánatos dolog türelmesnek lenni.

Csakis ezen a módon vagyunk képesek lélekben nyugodtan járni az élet útját s megelégedni azzal, amit elértünk. Az „Én vagyok” tudatában teljes biztonságban érezhetjük magunkat.

Midőn a világra jöttem, lényem csupa öröm és szeretet volt. Akkor még tudtam, ki vagyok valójában, tisztában voltam igazi küldetésemmel, a világ közepének éreztem magam. Akkor még volt bátorságom kimondani, amit gondoltam, és nyíltan kimutatni érzelmeimet. Akkor még volt bátorságom, hogy „önmagam” legyek. Ez és csak ez az igazság, a valóság, minden más csupán fölvett szerep.”

Példa néhány tünetre és a lehetséges megoldásra:

„ Allergia"

Az allergiás megbetegedések alapját a szervezet túlérzékenysége és erős védekezési reakciói képezik, mégpedig olyan anyagokkal szemben, melyek más emberek számára ártalmatlanok.
Az allergiás tünetek mögött erős agresszivitás és görcsös védekezési szándék húzódik. Az erős agresszivitás többnyire nem tudatosul, éppen ezért nem is tud levezetődni. S ha egyes esetekben ez be is következik, gyakran valójában elfojtott aspektusról van szó, melyet nem ismernek fel. Így az elfojtott támadókedv akadálytalanul tombolhatja ki magát a szervezetben.

Szénanátha
Ebben az esetben virágporral szembeni allergiáról van szó, mely a megtermékenyülést és szaporodást szimbolizálja. A szénanátha szexuális téren jelentkező, többnyire öntudatlan elutasításra utal. Ez az elutasítás a szexualitás egészét vagy annak valamely vonatkozását érinti.

Állatszőr-allergia
Ez az allergiatípus általában az emberben meglévő animális vonások elutasítását jelzi. Itt az ösztönöknek állatias, alantas tulajdonságként való felfogásáról s megvetéséről van szó, bár az illetőben egyidejűleg erős vágy él irántuk.

Macskaszőr-allergia

Az állatszőr-allergia e speciális esetében a női szexualitás zavara fejeződik ki, az odasimulástól, önátadástól és megnyílástól való vonakodás.

Kutyaszőr-allergia

Az állatszőr-allergia e megnyilvánulása a szexualitás férfiasan agresszív megnyilatkozásának, a szexuális érintkezés közvetlenségének és követelésének elutasítását jelzi.

Lószőr-allergia

Maga az ösztönszerűség utasítódik el. Világosan láthatóvá válik a tulajdon testiséggel szembeni félelem és védekezés.

Házipor-allergia

Az allergiának ebben a formájában az élet bizonyos területeit tisztátalannak tekintjük, ezért elutasítjuk. A belső értékrendet magas eszmények szabják meg, amit viszont jelen világunkban nem lehet érvényre juttatni.

Az allergiás egyén tulajdonképpen az élettől fél, így mindazt elutasítja, ami maga a lüktető elevenség: a szexualitást, szerelmet és agressziót, sőt még a házi port is, vagyis az alantas matériát. Eszményképe a tisztaság, emelkedettség, nemesség. Nem látja be, hogy mindez egyoldalú és valótlan. Az életet legszívesebben megfosztaná az ösztönöktől és agresszióktól, hogy teljesen steril légkörben élhessen. Olyan életre vágyik, melyre egyáltalán nem illek az „élet” megnevezés.

 Allergia: túlérzékenység, agresszió, védekezés, elfojtott támadókedv, az élettől való félelem.

Amit tenni kell

Az allergia az élet hozzánk szóló felhívása, hogy legyünk nyitottabbak, mondunk igent a teljes életre, még a látszólag tökéletlenre is. Arra ösztönöz, hogy az élet, s ne a róla alkotott elképzelésünk szerint éljünk. Ne akarjunk eszményképet megtestesíteni, de engedjük létezni a bennünk rejlőt, tulajdon valóságunkat.

Cukorbaj

A világ népességének mintegy 4 %-a cukorbajban szenved. A betegségre való hajlam örökölhető. Kialakulásában többnyire nagy szerepet játszik az elhízás. Ritkább esetekben kiválthatja vírusfertőzés is, mert a vírusok megtámadják az inzulintermelő sejteket.
A cukorbajt többnyire véletlenül fedezik fel. A betegségre utaló tünetek: erős szomjúságérzet, rossz sebgyógyulás, viszketés, húgyúti és bőrfertőzések, fáradékonyság, étvágytalanság és hirtelen fogyás.
Az orvostudomány a cukorbetegség két típusát különbözteti meg:

1. típus
A cukorbaj e típusában a hasnyálmirigyben levő inzulintermelő sejtek nagymértékben vagy teljesen károsodtak, ezért a szervezetnek az inzulint egy életen át mesterségesen kell biztosítani. A betegség általában a harmincadik életév előtt jelentkezik, a cukorbetegek mintegy tíz százaléka tartozik ide.

2. típus
Itt az ún. időskori cukorbajról van szó. A negyven évnél idősebbek esetébe jelentkezik, s a cukorbetegek mintegy 90 %-át alkotja. A veleszületett hajlamnak itt fontos szerepe van. Kiváltó okai között első helyen az elhízás említendő. Bár a test inzulintermelése folyamatos, a mennyiség nem megfelelő.
A cukorbetegség e típusában, melyet más néven diabetes mellitusnak – szemléletes fordításban „cukorvizelésnek” – hívunk, a szervezetbe jutó cukor nem tud asszimilálódni, azaz beépülni a sejtekbe. A cukor ősidők óta a szeretet és vonzalom szimbóluma. A nagyszülők unokájuk iránti szeretetüket édesség formájában fejezik ki, a kövér emberek is édességben keresnek vigaszt problémáik és magányuk miatt. A cukor tehát gyakran a „kellemes érzések”, a „szeretet” vagy „törődés” szinonímája!
A cukorbetegről a testi reakció szintjén világosan kiderül, hogy bár érzelmet és szeretet (anyagi formájában cukrot) képes el- és befogadni, nem tudja azokat feldolgozni. Hiányzik belőle a képesség, hogy környezetének gondoskodó törődését megeméssze. Bár vércukorszintje magas, azaz elegendő „szeretet” hordoz magában, nem tud vele mit kezdeni, változatlan formában adja vissza. Édességgel kísérli meg helyettesíteni azt, amit valójában hiányol, életét és tevékenységét tehát a „pótcselekvések szintjére” helyezi át. De mint az édességfogyasztásnál gyakran előfordul, itt is émelyítő utóíz marad vissza.

Cukorbaj: alakulófélben lévő szexuális képesség, csalódottság, csökkentértékűség érzete. Felszólítás arra, hogy önmagunkat jobban szeressük, s az életet élvezzük.

Amit tenni kell
Meg kellene kérdeznie önmagától, hogyan viszonyul saját személyisége értékéhez, mennyire tartja önmagát szeretetre méltónak. S szintén meg kellene vizsgálnia a szeretetre való képességét is.
A betegségben megtestesülő felhívás mélyén mindig az önmagunk iránti szeretet áll, annak felismerése, hogy igenis szeretetre méltóak, sőt egyedülállóak vagyunk. Minden ember egyedi lény, sajátos feladattal és rendeltetéssel.

Depresszió

A depresszió a legváltozatosabb formákban nyilatkozhat meg. A lehetséges változatok az ingergyengeségtől és enyhébb levertségtől kezdve a fáradtságon, alvászavarokon, szorongáson, fejfájáson, étvágytalanságon, székrekedésen és testsúlycsökkenésen át egészen a teljes érdektelenségig terjednek. A depresszióra utaló tünetek oly sokfélék és egyénileg annyira különbözők, hogy gyakran komoly nehézségekbe ütközik a biztos diagnózis, sőt nemritkán egyáltalán nem ismerik fel.
Az orvostudomány a depresszió három alapvető típusát különbözteti meg, melyek a valóságban nem határolódnak el élesen egymástól.

1. A fizikai állapottól függő depresszió

E típus kialakulása agyvérzésre, agyi károsodásra, agydaganatra vagy érelmeszesedésre vezethető vissza. De felléphet szívinfarktus vagy szívelégtelenség, krónikus fájdalmi állapot, vírusfertőzés vagy a hormonrendszer zavarának következményeként is. Más esetekben bizonyos gyógyszerek szedése idézi elő.

2.  Az endogén depresszió
A depressziónak e formája, mint megnevezése is jelzi, „belülről kifelé” terjed. Gyakran már eleve fennáll az erre való hajlam, mely erős lelki megrázkódtatás hatására a felszínre tör. A beteg belső űrt érez, hangulata nyomott és apatikus. Állapotát nyomorúságosnak, nyomasztónak véli, hiányzik belőle az érzelmek átélésének képessége. Nemcsak az öröm, szeretet és érdeklődés iránt érzéketlen, de képtelen a szomorúság, düh és szánalom kinyilvánítására is. Egyáltalán nem vesz részt a körülötte zajló eseményekben.

3. A pszihogén depresszió
Gyakran reaktív depressziónak is nevezik, kialakulása a környezeti tényezőkre adott hibás reakciókban gyökerezik. A hibás reakciót olyan élmények váltják ki, melyekkel az illető képtelen volt megbirkózni. Minthogy nem tudja feldolgozni belső feszültségeit, egyszerűen megszakítja kapcsolatát a külvilággal. Az effajta elszigetelődés veszélye elsősorban az idős embereket fenyegeti, ha házastársuk hirtelen meghal, vagy befolyásuk és tekintélyük csökkenésével párhuzamosan depressziós állapotba kerülnek. Elég csupán kissé mellőzöttnek éreznie magát, s az ember már lehetőséget sem lát arra, hogyan adhatna életének újabb értelmet. A depresszió kialakulásának oka elsősorban mégsem az öregkorban keresendő, hanem azon képességünk hanyatlásában, hogy a megváltozott körülményekhez bölcs módon alkalmazkodjunk.
A depresszió enyhébb formában teljesen normális jelenség, amennyiben a nagyobb megterhelés időszakaiban elvétve jelentkezik. Ám ha a levertség huzamosabb ideig áll fenn s tartósan gátolja a cselekvőkészséget, meg kell találnunk a módját, hogyan állíthatnánk helyre természetes viselkedésünket, normális életritmusunkat.
A depresszió leggyakoribb okai a következők:

1. Nehéz gyermekkor.

2. Elfojtott agressziók.

3. A felelősség elhárítása.

Depresszió: valami elfojtott dolog feszültségben tart, nem vagyok „önmagam”, érzelmeimet nem hagyom megnyilvánulni, valójában nem élek.

Amit tenni kell
- Kérdezze meg önmagától: „Merem-e kifejezni, kinyilvánítani érzelmeimet, tudok-e sírni?
- Képes-e elengedni vagy netán „visszafogja” magát? Ha igen, miért?

- Elnyomja-e önmagát (hogyan és miért?)

- Azt teszi-e, amit valóban tenni szeretne, vagy azt, amiről úgy véli, hogy tennie kell, hiszen mások elvárják Öntől?

- Megvan az az érzése, hogy valóban él?

- Büszke önmagára? Vállalja önmagát?

- Örül annak, hogy ilyen?

- Tényleg a saját életét éli?

- Érdemesnek érzi magát arra, hogy szép dolgokat éljen át?

- Képes-e lazítani, valóban élvezni az életet?

A valódi gyógyulás érdekében fel kell hagynunk a depresszió elleni hadakozással, ellenkezőleg: teljesen el kell merülnünk benne. Egyedül létünk legmélyén válik lehetővé, hogy szembenézzünk azzal, amit oly régóta elnyomtunk, és csakis ott tudjuk feloldozni kötelékeiből. Rendkívül fontos, hogy tudatosan foglalkozzunk azzal, ami így a felszínre került, vizsgáljuk meg és elemezzük.

Elhízás – túlsúlyosság

Test és lélek kölcsönhatását talán semmi sem fejezi ki oly világosan, mint az étkezési szokások. A táplálékfelvétel már a csecsemőnél sem csupán egy alapvető szükséglet kielégítését jelenti, sokkal inkább a szeretettség és gondoskodás fokmérője. Ez az összefüggés – erősebb vagy gyengébb formában – életünk során mindvégig fennmarad. Ha később az az érzésünk támad, hogy nem szeretnek eléggé, vagy hiányoljuk a meghittséget, ősi ösztönünk sugallatára többet eszünk, mintegy az egykori meghitt közelség jóleső érzését felélesztve.

Az elhízott ember nemcsak saját magát utasítja el, de többnyire a környezetét is. Amit másokban kifogásol, azt valójában saját magában kifogásolja. A többiek csupán egyfajta tükröt jelentenek, melyet az élet elébe tart, hogy felismerje benne önmagát. Nem szabad arra törekednie, hogy más legyen vagy környezete kedvére tegyen.: igazán és csorbítatlanul önmagává kell válnia. Ha valóban önmagam vagyok, többé nem formálok igényt arra, hogy a középpontban álljak, s minden az én kis „énem” körül forogjon. Hiszen akkor létem középpontjában élek, önmagamban nyugszom, lényem közepén, saját életem középpontja vagyok, s így képes leszek elfogadni környezetem másságát is.

Elhízás: belső üresség, szeretetéhség, gyöngédség iránti vágy, éngyengeség, hamis énkép.

Amit tenni kell

Meg kell szabadulnunk mindenféle mércétől, nem szabad akarnunk többé másnak vagy „többnek” lenni, hanem meg kell engednünk magunknak, hogy önmagunk legyünk. El kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, s teljes örömben azzá válnunk, amik valójában vagyunk. Nem lenne szabad többé szorongatott helyzetbe kerülnünk, hiszen ezáltal csupán megzavarjuk tulajdon belső harmóniánkat.

A felgyülemlett energiákat szabadjára kell engedni, hagyni kell, hadd működjön maga az élet, hadd létezzünk mi, az élet és mások úgy, ahogy vannak.

Szabaduljon meg az önmagáról alkotott eszményképtől, nevezetesen, hogy milyen karcsúnak kellene lennie. Fogadja el a világot olyannak, ahogy létezik.

Ne fogja fel többé olyan nehéznek az életet, inkább lássa be: az élet valójában jóindulatú. Gondoljon arra, hogy „Nem kell semmit tennem, hogy jó legyek, hiszen eleve az vagyok.”

Ismerje el tulajdon egyediségét. A Földön még soha nem létezett olyan ember, mint Ön, és soha nem is fog. Ön valóban egyedülálló lény.

Fejfájás és migrén

Fejfájást kap az, aki fejtörést okoz magának, akinek a feszült gondolkodástól zúg a feje, aki túlzott intellektuális tevékenysége következtében problémákat teremt, ahelyett hogy azokat megoldaná. Aki állandóan ugyanazokat a gondolatokat forgatja magában, ne csodálkozzék, ha egyszer csak „túlforrósodik a vezeték!”

A fejfájást többnyire kínzó feszültségérzés kíséri. Feszült állapotban vagyunk hát, melyet értelmünk segítségével kívánunk „agyonmagyarázni”, megérteni vagy feldolgozni. Ugyanakkor felmerül a nyugtalanító érzés is, hogy valami nincs rendben, valamit meg kell oldanunk.

A helyzet csakis a feszültség ellentéte, azaz a lazítás révén rendezhető. Nyomás csak addig áll fenn, míg ellennyomás is létezik. Amennyiben az ember elengedi magát, s egységével összhangban testileg és szellemileg egyaránt így reagál, a fej, mint kizárólagos döntéshozó, jelentősen megkönnyebbül. Amint felhagyunk azzal, hogy önmagunkat stressz helyzetbe juttassuk, amint például függetleníteni tudjuk magunkat egy rendkívüli izgalomtól azáltal, hogy belsőleg levezetjük, a stressz és a feszültség is elmúlik. Ha például intenzíven koncentrálunk a lábunkra, ez azonnali megkönnyebbüléshez, sőt jelentős jobbuláshoz vezet. Mindez bizonyítja, hogy a fejfájást a fej túlterhelése, az értelmi tevékenységre való egyoldalú ráhagyatkozás idézi elő.

Fejfájás és migrén: „töröm” a fejem; gondolati feszültségek, tusakodás, túlfeszített szellemi tevékenység, mértéktelen becsvágy, görcsös akarat.

 A fejfájás arra utal, hogy gondolatilag stressz helyzetbe hozom magam. Túl sokat tépelődöm, „töröm” a fejem. Ez különösen akkor okoz fájdalmat, ha egyébként gazdag érzelemvilágom van, de mégsem az érzelmeimre hallgatok, hanem „a fejem szerint élek”. Amennyiben érzelmeimet rövid (gondolati) pórázra fogom, minden bizonnyal feszült állapotba kerülök. Nem lenne hát szabad az érzéseimet gondolatilag állandóan visszatartanom.

A fejfájás, de különösen a migrén, annak a jele, hogy többet akarok, mint amire képes vagyok. Nem felelek meg az önmagammal szemben támasztott követelményeknek, félek a kudarctól.

Amit tenni kell

Fel kellene tenniük a kérdést: „Vajon túlzottan becsvágyó vagyok, görcsösen törekszem az előbbrejutásra? Vagy makacs vagyok, és fejjel megyek a falnak? Min „töröm” a fejem, és miért?”

Gyakran előfordul, hogy amit az ember gondolatban helyesnek tart, illetve amit az életben megélni szeretne, ellentétben áll egymással, s a stressz helyzetet épp e kettősség váltja ki. Következésképp inkább a „belső irányításra hallgatva kellene élnünk, nem csupán a gondolkodásunk szerint. Gondolkodása alapján az ember gyakran nemet mond a körülményekre, ahelyett hogy igent mondana az életre, úgy, ahogy itt és most létezik. Tudatosítaniuk kellene önmagukban, hogy „Én most élek, mégpedig oly módon, amilyen most vagyok, belső valóságomnak megfelelően élek, nem az elképzelésem szerint, mely azt hajtogatja: Ezt nekem nem szabad megtennem, mert így és így kell viselkednem.” Aki eszményképet hajszol, tulajdon valóságát tagadja meg. Fel kell hagynunk azzal, hogy mások elvárása szerint éljünk, hiszen így csupán környezetünk ideális elképzeléseit próbáljuk megélni. Az ember igenis képes megszabadítani magát az önnön lényét megbéklyózó elképzelésektől, és végre szabad lehet – önmaga számára szabad.

Hátfájdalmak

Hátfájdalmak: szellemi túlterhelés, frusztráció, túlzott felelősségvállalás, a támogatás hiánya, félelmek, bűntudat, ellenszenv, aggodalom.

 A gerincoszlop tartást és támaszt nyújt a testnek, segítségével egyenesedünk fel. A hátfájdalmak tehát a lelki magatartással, belső támasszal és egyenességgel függnek össze. A gerinctájékon jelentkező problémák többnyire mindig lelki túlterhelésre utalnak, amiről gyakorta nem akarunk tudomást venni. Az embernek nemritkán az az érzése támad, hogy a másik megtagadja tőle a támogatást, aminek pedig igencsak szükségét érzi, lévén a hát a szellemi erő és tartás forrása. Az esetek többségében elsősorban az érzelmi támogatás hiányát érezzük.

A krónikus hátfájdalmak tehát gyakorta frusztrációra utalnak, férfiaknál többnyire a hivatás vagy a szexualitás terén, míg a nők esetében főként érzelmi síkon. Az alsó háttájékon jelentkező fájdalmak arról tanúskodnak, hogy az illető nagyon szeretne egy bizonyos cselekvést végrehajtani, de ebben valamely körülmény megakadályozza. Például lelki vonakodása, azaz szeretne távol maradni valamely helyzettől, sőt a legszívesebben elfutna előle. A hátfájdalmak esetében az ember magával hurcol valamit, amit többé képtelen el-, illetve kibírni. Ám éppily kevéssé képes tőle megszabadulni. Ide tartozhat a félelem, bűntudat, ellenszenv, bánat, illetve probléma. A görcsös akarat anélkül, hogy a beteg ennek tudatában lenne, helytelen szellemi-lelki magatartáshoz vezet, ami testi síkon hátfájdalmakban mutatkozik meg.

Megfázás

A megfázásos állapot számos jelképes értelmű tünetből áll össze, melyeket az alábbiakban egyenként veszünk sorra.

 A betegnek bedugul az orra

Valamivel torkig lett, az orra bedugult, a légzés és rajta keresztül a külvilág dolgainak érzékelés és rajta keresztül a külvilág dolgainak érzékelése akadályoztatva van. A beteg többé nem hajlandó, de nem is képes arra, hogy újabb problémákkal megbirkózzon.

Fáj a feje

Az a rengeteg dolog, ami a megfázásos beteget elárasztja, akkora fejtörést okoz neki, hogy semmit se képes befogadni.

Berekedt, nem tud beszélni

Zavar lép fel a nyelvi kommunikációban. A beteg vagy nem akar kapcsolatba lépni a környezetével, ami torokgyulladása következtében most már lehetetlenné is vált, vagy torokfájása annak a jele, hogy a külvilág dolgai helyett inkább saját belső világával kellene foglalkoznia. A torokgyulladás a beteg számára lehetővé teszi, hogy társának jelképes értelemben „odahörögjön” valamit.

A mandulák megduzzadtak

A beteg nyelési nehézségekkel küszködik, nem tud vagy nem akar valamit lenyelni, elfogadni.

Összességében a megfázás lehetőséget teremt a betegnek arra, hogy egy időre távol tartsa magát a környezetéről („Ne gyere túl közel hozzám, különben te is megkapod!”), míg problémáját nem sikerül tisztáznia. Másfelől viszont a megfázással járó tünetek gyakorlatilag meg is akadályozzák, hogy elvesszen a külsőségekben.

Foglaljuk össze

A megfázás jelzi nekem, hogy belsőleg hideggé válta, hiányzik belőlem a melegség, mivel az értelmem, s nem a szíven szerint éltem. Rákényszerít, hogy önmagammal foglalkozzam, törődjem végre a magam dolgával, ne nyeljek le többé olyasmit, ami nem felel meg nekem.

Világosan mutatja: „Tőlem idegen mércéhez igazodtam, valami ismeretlent fogadtam be. Ez az ismeretlen nincs összhangban velem. Legyengített.”

A megfázás tudomásomra hozza, hogy nem bízom önmagamban, nincs hozzá bátorságom, hogy tulajdon lényemmel összhangban, helyesen cselekedjek. Testem megkísérli, hogy megszabaduljon az idegentől. Eddigi magatartásomra „megorroltam”,  „valamit odahörgök magamnak”, „torkig Lette,” azzal, hogy megtagadom tulajdon lényemet. Minden idegen dolgot ki akarok köhögni magamból, kitüsszenteni és szabad folyást engedni neki. Az idegenség viszont bennreked és meggátolja, hogy világosan gondolkodjam, megakadályozza, hogy továbbra is csupán értelmemre hallgatva éljek.

Megfázás: felhívás, hogy többet foglalkozzunk önmagunkkal, tanuljunk meg lazítani, tartsuk távol magunkat minden számunkra idegentől és hamistól.

Amit tenni kell

A betegnek foglalkoznia kell önmagával, csakis a saját dolgával kell törődnie. Meg kell vizsgálnia, miért nem képes felmelegedni. Ajánlatos lenne elgondolkodnia, mit is akar voltaképpen elmondani, és „ki kellene tálalnia” mindazt, amit eddig elhallgatott. Meg kellene mutatnia, mire gondol valójában, és megvizsgálni, milyen mértékben fogadott magába tőle idegen dolgokat, mennyiben nem bízott az intuíciójában. Egy további lehetséges kérdés: „Mely téren korlátoztam, tagadtam meg önmagam?”

Rák

Minden egyes ember testében megközelítőleg mintegy 200000 ráksejt van. Minthogy testünk közel 60 billió sejtből áll, ez a szám egyáltalán nem tűnik soknak. Naponta mintegy 100 milliárdnyi új sejt pótolja az elhaltakat, vagyis potenciálisan mindnyájan rákbetegek Ez természetes állapot.

A ráksejtek azonban gyöngék, s szaporodási képességük az egészséges testsejtekénél jóval kisebb. Bizonyos körülmények között viszont regenerálódhatnak, és ismét ép sejtekké válhatnak. A szervezet immunrendszere elég erős ahhoz, hogy a degenerálódott sejteket

felismerve, elpusztítsa azokat. Veszély csupán akkor keletkezik, ha az ember, akár átmenetileg is, valamely téren gátolja immunrendszerét. Ilyen gátló hatást fejt ki a lelki megterhelés, stressz, alkohol, kábítószer, elkeseredés, gyűlölet, magány, mértéktelen szomorúság, sőt a helytelen táplálkozás, az elégtelen légzés, a fogazat, mandulák vagy melléküregek gócos megbetegedései. Mindebben a geopathikus ingerzónáknak, a föld úgynevezett kisugárzásainak is lehet némi szerepük.

Vannak tehát sajátosan rákkeltő tényezők, melyek azonban mindig valamilyen hibás lelki magatartásban gyökereznek. Az ilyen egyének hajlamosak az önsajnálatra, előszeretettel hánytorgatják fel múltbéli sérelmeiket. Képtelenek arra, hogy elengedjék magukat vagy emberi kapcsolatokat létesítsenek és tartsanak fenn. Állandó önértékelési zavarral küszködne, az az érzésük, hogy társaik nem fogadják el, kirekesztik őket. Ezen érzések kialakulása gyakran a gyerrnekkorba nyúlik vissza.

Egészségi állapotunk tehát életvezetésünket tükrözi vissza. Amennyiben az előbbin javítani kívánunk, magától értetődően módosítanunk kell életvitelünkön is. Hiszen a betegség mindig csupán jelzés, mely az éppen követett út megváltoztatására szólít fel.

A rák szempontjából veszélyeztetett egyének közép elsősorban azok sorolhatók, akik elfojtják érzelmeiket. Ha személyes tragédia sújtja őket, képtelenek megbirkózni reakcióikkal, ehelyett áldozatul esnek nekik.

Dr. Masaharu Taniguchi jogosan állapítja meg, hogy a rák az egyén lelkivilágában levő negatív érzelmek elburjánzásának szükségszerű következménye. A test csupán visszatükrözi a lelki történéseket. Ha tehát a testben valami idegen mutatkozik, ez arra utal, hogy a lélekbe is idegen dolog hatolt be, amit el kell távolítani.

Mindamellett a rák nem csupán fizikálisan mutatkozik meg; hatással van a beteg gondolkodásmódjára, partnerkapcsolataira és foglalkozására is. Teljesen értelmetlen tehát, ha csupán a testet kívánjuk meggyógyítani. A lelki áttételek ugyanis előbb-utóbb ismét testi szintre terjednek át.

Lehet-e itt egyáltalán szerepe bármifajta megelőzésnek? Amikor a rákos daganatot felfedezik, azaz midőn már kitapintható, mintegy 80 %-ban már kifejlődött, kialakulásának utolsó stádiumához érkezett, s részben már áttételekkel is rendelkezik. A szervezet védekező rendszere már régen felmondta a szolgálatot.

 Rák: rendezetlen egyéni élethelyzet, csökkent védekezőképesség, belső elszigeteltség, negatív érzelmek elburjánzása.

Amit tenni kell

 Mindenekelőtt tudatosítanunk kell magunkban, és fel kell dolgoznunk a betegséget kiváltó problémát. Ez történhet beszédterápia, reinkarnációs terápia, pszihoterápia segítségével, vagy az életfilozófia gyökeres megváltoztatása révén, ahol az egyéni religio -  szó eredeti értelmében vett visszacsatolás a létezés ősokához – döntő szerepet játszhat.

A rák lokalizációja és a tünetek nyelve pontos felvilágosítást nyújt arra vonatkozólag, hol keresendő a betegséget kiváltó probléma. Amennyiben a rák kezdettől fogva aktív volt, kialakulásának időpontját is világosan meg tudjuk határozni. Mindamellett nem árt tekintetbe venni, hogy a szóban forgó probléma egy ideje nyugvópontra juthatott.

Amennyiben a kiváltó konfliktust sikerült feldolgozni, viszonylag csekély a jelentősége annak, mi történik a rákos daganattal. Nem szükséges többé foglalkozni vele, mert a konfliktusmegoldás jellegének megfelelően felszívódik vagy teljesen betokosodik.

Egyidejűleg arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a szervezet védekezőkészségét ismét megerősítsük, hiszen a legjobb orvos a bennünk rejlő egészséges életerő.

Életvitelünket is meg kell változtatnunk, hogy a jövőben ne jelentkezzenek többé megoldatlan konfliktusok.

Táplálkozásunkat körültekintően kell megterveznünk, kerülvén a káros élvezeti cikkek fogyasztását. Itt elsősorban a nikotinra, alkoholra, túlzott kávéélvezetre gondolunk. Lehetőleg kerülni kell a húsfogyasztást, éppígy a nem természetes alapanyagokból készült ételeket is.

 Amit megelőzésképpen tenni kell

 A megelőzésben talán az a legfontosabb, hogy alapos gondot fordítsunk a mentálhigiénére. Az esti visszatekintés alkalmával maradéktalanul fel kell dolgoznunk a nap történéseit, nehogy megoldatlan konfliktusok maradjanak vissza. A reggeli előretekintés során pedig az előttünk álló napra kell felkészülnünk oly módon, hogy a várhatóan bekövetkező helyzetekkel összhangban tudatunk előterébe pozitív magatartásformákat hívunk.

Számos rákkeltő tényező akad, elsődleges okként azonban belső világunk rendezetlensége és mérgezettsége szolgál. Másodlagos okként említendő a ráktól való félelem, amit a „rák különféle okairól” szóló úgynevezett „felvilágosítási kampányok” szabályszerűen elültetnek és táplálnak az emberekben.

Mindennél fontosabb azonban a religio, vagyis a teremtett világot vezérlő princípiumhoz való visszatalálás. Arról van szó, hogy felismerjük az élet értelmét és túllépjünk a születés és halál illúzióján.

Aki saját magát örökkön élő lélekként fogja fel, és az élettel összhangban készen áll feladata betöltésére, az, egyéni meggyőződésem szerint, nem kaphat rákot.

Szívinfarktus

 A szív az életünk motorja, következésképp mindazzal, ami mozgásba hoz minket szoros összefüggésben áll. Függ tehát az  elegendő testmozgástól, de egyben érzelmi központunk is, hiszen az érzelmek is „megmozgatnak” bennünket. Ezt igazolják azok a találó nyelvi fordulatok is, melyek a népnyelvből származnak:

A szív örömünkben majd kiugrik vagy megszakad. Dobogását a torkunkban érezhetjük, vagy a rémülettől szinte eláll a szívverésünk. Az ember teljes szívével csügghet egy dolgon, valamit a szívére vehet. A szívünkön viselhetünk egy ügyet, s valakit a szívünkbe zárhatunk.

Ami a szívet kihozza a ritmusából, az a túlzott vagy nem elegendő mozgás, testi, illetve lelki szinten, azaz egy túl heves vagy éppen elfojtott érzelem.

A szívbetegek olyan emberek, akik nem akarnak a szívükre hallgatni, a legszívesebben mindent az értelmükkel intéznének el. Ha a szívverés akadozik vagy száguld, ez mindig biztos jele annak, hogy a belső rend, ritmus zavara, egyfajta kisiklás következett be. Ha nem vagyunk hajlandók a szívünkre hallgatni, ebben az esetben rákényszerülünk.

Szívinfarktus: belső gátlások miatt az élet képtelen zavartalanul és szabadon áramolni; az értelem dominanciája; jobban oda kell figyelnünk a szívünkre.

 Fontos elkerülnünk mindazt, ami elősegíti az infarktus kialakulását: az elhízást, a zsíros, növényi rostokban szegény táplálkozást és a dohányzást. Mindenekelőtt viszont meg kell tanulnunk megfelelően kezelni a lelki megterheléseket, így a dühöt, félelmet, izgatottságot, szorongást és türelmetlenséget.

Amit tenni kell

Szívünk szerint élni annyit jelent, mint szabad folyást engedni a dolgoknak, élni hagyni az életet, a lét könnyedségében létezni. Nem szabad mindenből gondot csinálnunk, mindenért fejtörést okoznunk magunknak és megkísérelni, hogy mindig mindent tökéletesen végezzünk el, hiszen ha szívünk mélyéből élünk, akkor a cselekedetünk is helyes. Aki a szív útját járja és igazi énjét éli, annak nincs többé szüksége külső megerősítésre. Az ember felismerte, megtalálta önmagát, és igazi lényét adja. Szereti és éli önnön lényét, életét többé nem a tudás (fej) irányítja, hanem szívének, léte középpontjának bölcsessége.

Vérnyomás (alacsony)

 Képtelen bármit nyíltan vállalni, valamiért „egyenesen kiállni”. Kitér a kihívások elől, gyakran szexuális téren is, ami pedig szoros összefüggést mutat a vérnyomással. Az ilyen ember a tudattalan szférájába húzódik vissza. Az alacsony vérnyomás elsősorban nőknél fordul elő. Szélsőséges esetben az illető ájultan esik össze, így kényszerítvén rá környezetét, hogy egy adott konfliktustól megkímélje.

Vérnyomás (alacsony): képtelenség a konfliktusokkal való szembenézésre, elégtelen dinamika és aktivitás, adott helyzetek kerülése.

Amit tenni kell

Alacsony vérnyomás esetében sokat segít az aktivitás fokozása. Lift helyett válasszuk inkább a lépcsőn járást, legalább kétnaponta kerékpározzunk, ússzunk, teniszezzünk, illetve télen válasszuk a sífutást. A hideg-meleg váltózuhany, a szívtájéki irányban végzett masszírozás, valamint egy kiadós reggeli, sóval és lekvár nélkül, ugyancsak hozzájárul állapotunk javulásához.

Minthogy mindenféle hiány egyben valamifajta lehetőség felsejlése, felmutatása, azaz feladat is, az adott helyzetből mindi le kellene vonnunk a megfelelő tanulságokat. Így ráébredhetnénk arra, hogy magas, illetve alacsony vérnyomásunk alapvető oka az, hogy hiányzik belőlünk az eredendő bizalom. Ez az ősbizalom a praenatalis időszakban, vagyis közvetlenül a megszületésünk előtt alakul ki, s később csak rendkívüli nehézségek árán szerezhető meg, márpedig jelen esetben ez a feladatunk. Be kell látnunk, az élet olyan feladatot tűzött elénk, melyet tulajdon fejlődésünk érdekében feltétlenül el kell végeznünk, és meghátrálásunk egyenesen arra kényszeríti a sorsot, hogy ugyanazt a leckét keményebb formában ismételje meg, míg végül már nem tudván kitérni előle, készek vagyunk vállalni azt.

Vérnyomás (magas)

A vérnyomás az ember dinamikájának módját és mértékét jelzi. E jelenséget a vér és annak útját behatároló véredények kölcsönös egymásra hatása idézi elő. A véredények azon korlátoknak felelnek meg, melyek tulajdon lényünk kibontakozásának szabnak határt.

A túl alacsony, illetve magas vérnyomású ember egyaránt kitér a konfliktusok elől, ahelyett, hogy megoldásukon munkálkodna. A magas vérnyomás egy adott tevékenység szüntelen elképzelése nyomán jön létre, ám anélkül, hogy e tevékenységet véghez vinnék, azaz cselekvésben realizálnák. Így tartós feszültség, állandó izgalmi állapot alakul ki, melyet a véghez viendő teljesítmény iránti elvárás hatványozottan ébren tart. A túlzott feszültségi állapot révén rövid ideig tetemes mennyiségű energia áll rendelkezésre, ez azonban mégsem kerül felhasználásra, s így állandó magasfeszültségként marad fenn.

 Vérnyomás (magas): túlfokozott dinamika, elfojtott agresszió, fegyelmezett érzelmek, becsvágy, a rugalmasság hiánya.

 A magas vérnyomású ember örökös várakozási feszültségben él, megpróbál teljesítményével kitűnni, tökéletesen megfelelni a maga és mások elvárásainak. Higgadtnak tűnik, pedig nem az.

Személyiségének megzabolázatlan megnyilvánulásait a valóságban csupán elfojtja. Neveltetése megakadályozza abban, hogy őszintén kinyilvánítsa érzelmeit. A magas vérnyomású ember cselekvésbe menekül, anélkül viszont, hogy tényleg megtenné a lényeges lépést s így megszabadulna a konfliktustól. A teljesítményről és helyes viselkedésről vallott merev elképzelései belső feszültségének fokozódásához vezetnek. Az ilyen egyén társadalmi szempontból tökéletesen alkalmazkodóképes, felelősségtudó és lelkiismeretes, pedig látszólagos higgadtsága mögött mélyen gyökeredző agresszív indulatok húzódnak, és teljességgel képtelen arra, hogy igazi érzelmeinek kifejezést  adjon. A magas vérnyomás férfiaknál gyakrabban fordul elő, s a külsőleg megnyilvánuló úgynevezett „önuralom” végső soron szívinfarktushoz vezethet.

A magas vérnyomásban tehát az a felhívás rejlik, hogy próbáljunk rugalmasabbak lenni, szabaduljunk meg a nagyravágyástól, hogy szüntelenül többet akarjunk elérni, miközben bensőleg egyre inkább megmerevedünk. Állandó feszültségben élünk ahelyett, hogy inkább az érzelmek szavára hallgatnánk s nem szalasztanánk el többé a helyeset, miközben hibásan cselekszünk.

E felhívás azt is magában foglalja, hogy önmagunkkal szemben is szabadon érvényre juttassuk érzelmeinket, szeressük magunkat, miközben másokkal is „szívélyesebben” viselkedünk. Ha megtesszük, amit meg kell tennünk, a belső feszültség is alábbhagy, ami jótékony hatást gyakorol a magas vérnyomásra.