Az emberré válás szabályai

"1. Kapsz egy testet

Akár tetszik, akár nem, földi léted egész tartalmára ez a tiéd.

2. Tanulsz

Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, 
ahol mindennap módod nyílik arra, 
hogy valami újat tanulj.
 Talán szereted az így szerzett ismereteket, 
talán lényegtelennek vagy ostobaságnak tartod őket.

3. Nincs balsiker, csak tanulság

A fejlődés próba szerencse folyamat, azaz kísérletezés. 
A "sikertelen" kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az "eredményesek".

4. A lecke addig ismétlődik, míg nem tanulsz belőle

Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formákban kerül eléd, 
amíg meg nem érted a tanulságot. 
Miután felfogtad, továbbléphetsz a következőhöz.

5. A tanulásnak soha nincs vége

Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, 
amelyek várnak rád, ha megéred azt a kort.

6. Semmivel sem jobb "ott", mint "itt"

Mire eljutsz "oda", az "amott" még vonzóbbnak tetszik.

7. Mások pusztán éned tükörképei

Semmit sem szerethetsz vagy gyűlölhetsz valaki másban, 
ami ne azt tükrözné vissza, 
amit magadban szeretsz vagy gyűlölsz.

8. Rajtad áll, hogy mihez kezdesz az életeddel

Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás. 
Tőled függ, hogy használod őket. 
Tiéd a választás joga.

9. A válaszokat magadban találod.

Az élet kérdéseire magadban lelehetsz feleletet. 
Nincs más dolgod, mint nézni, hallgatni és bízni.

10. Mindezt úgyis elfelejted."

Chérie Carter-Scott


KÉNYELEM VAGY FÉNY ELEM
ELKÜLÖNÜLÉS VAGY KÖZÖSSÉG ALKOTÁS
ANYAGELVŰ GONDOLKODÁS VAGY SPIRITUÁLIS NYITOTTSÁG
MÁSOK HIBÁZTATÁSA VAGY FELELŐSSÉG VÁLLALÁS
ERŐSZAK VAGY SZELÍDSÉG
KÖZÖNY VAGY EGYÜTTÉRZÉS
SÉRTETTSÉG VAGY MEGBOCSÁTÁS
ÖNZŐSÉG VAGY SZERETET

AZ ÉLET ARANYSZABÁLYAI

1, Nincsenek véletlenek, mindennek oka és/vagy célja van.
2, Minden krízis, életválság, nehézség azért van, 
hogy változtatásra sarkallja az embert és fontos üzenettel bír számunkra.
3, Csak akkor képes az ember változtatni, ha előzetesen elfogadta azt.
4, Aki nem hoz áldozatot, az áldozattá válik.
5, Ne vess el semmit, amíg nem ismerted meg és ne fogadj el semmit, amit nem ismertél meg!
6, A harmonikus emberi kapcsolatok alapja a kölcsönös érdeklődés, 
kölcsönös elismerés és a kölcsönös bizalom.
7, Az életfeladat felismerése tartós békét és örömöt hoz az ember életébe.
8, Minden megnyilatkozásnak érdemarányos visszahatása van, ez a KARMA.
9, Belső érzelmeinket nem a külvilág okozza, hanem ahogy belsőleg értékeljük azokat.
10, Önmagunk elfogadása és szeretetének fontossága.
11, Embertársaink minden olyan megnyilvánulása, ami nem szeretetteljes, az könyörgés a szeretetért.
12, Minden ember értékes és szeretetre méltó. 
Attól függetlenül, hogy hol tart a fejlődésben.
+ 1, Azért vagyunk a földön, hogy megtanuljunk tökéletesen szeretni.
A szeretet a legfőbb erő a létezésben. 
Minden szeretetből születik és oda tér vissza.
Létezni annyi, mint szeretni..


Még nem késő! 
Abban kell dönteni, hogy mit tesz az ember a saját fejlődése érdekében.....
 

A házasok tízparancsolata

1. Légy nyitott és fejlődőképes!
A házasság nem révbe érkezés, nem végcél - tudnod kell növekedni és elmélyülni a szeretetben házastársaddal.

2. Fogadd el házastársad másságát!
Ne ámítsd magad, hogy majd TE megváltoztatod házastársad egyik vagy másik tulajdonságát - na akard őt saját hasonlatosságodra formálni.
Ez még egy embernek sem sikerült!

3. A MÁSIKAT akard boldoggá tenni, ne saját boldogságodat hajszold!
"Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja felebarátaiért."
"Szeretlek, mert vagy, mert ilyen vagy.
Elfogadlak és vállallak minden pozitív és negatív tulajdonságoddal együtt egy egész életre."
Ajándékozd neki teljesen az igazi gazdagság minden forrását: a teljes figyelmedet - ő a legfontosabb ember az életedben!, az idődet.

4. Magaddal szemben szigorúság, társaddal szemben engedékenység!
Ne várj mindig mindent őtőle! Se a házimunkában, se a lelkiekben!

5. Házastársadat a sorban SENKI és SEMMI meg nem előzheti!!
Mindig mindenben ő legyen az első - nem a gyerek(ek), nem a szülők (!), nem a munka, nem a karrier.
Amikor valaki házasságot köt, el kell vágni - és tudni kell elvágni - a szülőkhöz kötődő szálakat!

6. Legyen rugalmasan kialakítva a felelősségmegosztás!
Ki-ki képességei, természete szerint végezze a családban előkerülő tennivalókat, és eszerint tartozzon érte felelősséggel.

7. Legyen nyitott a család mások felé is!
A legtöbb házaspár összeborul, mint a káposztalevél.
Ez nem egészséges, elszigetelődéshez, belterjes probléma-felhalmozódáshoz vezethet. Legyetek keresztény család, és vigyétek al más családokhoz is az Örömhírt!

8. Tiszted az életet. Fogadd örömmel a gyermekáldást!

Mondj IGEN-t az életre! Isten is IGEN-t mondott Rád! Ahol a (leendő) szülők igaz szeretettel szeretik egymást és Istent, és letették életüket-jövőjüket Isten kezébe, ott minden más - anyagi, munkaügyi, szabadidős, hobby stb. - szempont eltörpül.
"Ami szükséges, azt megadja az Úr."
A testi szeretet Isten ajándéka a Számotokra.
Gondoltál már arra, hogy megköszönd Neki?

9. Ne feledd dicsérni társadat!

Ez a szeretet, az együttlét örömének egyik kifejezése.
Ne érjen véget az udvarlás az esküvővel!
Végy időnként feleségednek egy-egy szál virágot "csak úgy"!
Készíts néha férjednek gyertyafényes vacsorát - csak az ő kedvéért!
Nem elég egyszer, az esküvőn elmondani: "Szeretlek!" - hanem minden nap ezer jelét kell ennek adni - és néha nem árt újra és újra elmondani. Ne mondd, hogy "Úgyis tudja!", mert nem TUDNI akarja, hanem nap mint nap TAPASZTALNI!!

10. Legyen ünnep és lazítás is betervezve - kettesben!

"Az Úr napját szenteld meg!" A vasárnap nem arra való, hogy a férj túlórákat, fusimunkát végezzen, vagy a feleség egész nap süssön-főzzön, és a héten elmaradt házimunkát csinálja!
Miből akarsz adni, ha nem töltekezel?
Pár óra a mézesheteket idéző békességben, egy kellemes séta a természetben - felüdít egész hétre.
 



45 fantasztikus tanács az Élethez
 
Sok helyen olvasható és lehet hogy már ezen az oldalon is írt valaki róla, 
de ez egy olyan "lista", amit nem árt akár naponta felidézni. 
Volt aki azt írta róla, hogy mindnyájunknak legalább hetente egyszer el kéne olvasni! 
Javaslom hogy akkor is ha ismered, olvasd végig az egészet!
Regina Brett, a cleevlandi Plain Delaer 90 éves újságírója írta:
"Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem. 
Ezt a cikkemet olvasták mind közül a legtöbbet, így hát 90. születésnapom alkalmával itt van még egyszer".

1. Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
2. Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
3. Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
4. A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. 
Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.
5. Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
6. Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet.
7. Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
8. Haragudhatsz Istenre, elviseli.
9. Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
10. Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
11. Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
12. Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
13. Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
14. Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
15. Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, Isten nem pislog.
16. Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
17. Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
18. Ami nem öl meg, az valóban erősebbé tesz.
19. Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, 
de a második már csak tőled függ és senki mástól.
20. Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
21. Gyújtsd meg a gyertyákat, használd a szebb ágyneműt, 
vedd fel a drága fehérneműd; 
ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.
22. Készülj fel mindenre, majd sodródj az árral.
23. Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
24. A legfontosabb nemi szerv az agy.
25. Csak te felelsz a saját boldogságodért.
26. Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
27. Mindig az életet válaszd.
28. Mindenkinek mindent bocsáss meg.
29. Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
30. Az idő majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis időt.
31. Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
32. Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
33. Higgy a csodákban.
34. Isten Isten miatt szeret, nem azért aki vagy, vagy amit tettél.
35. Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle amit lehet.
36. Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
37. A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
38. Végül csak az számít, hogy szerettél.
39. Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
40. Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit
 és másokét is megnézhetnénk, beérnénk a sajátunkkal.
41. Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.
42. A legjobb még csak most jön.
43. Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
44. Engedj.
45. Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék.

Forrás Internet
 
 
 
POZITÍV LÉTEZÉS - ÉLETSZABÁLYOK

1. BÉKÉLJ MEG A MÚLTADDAL, hogy az ne ronthassa el a jelenedet. 
Nem a múltad, hanem cselekedeteid és meggyőződéseid határozzák meg a jövődet.
 

2. NE AZZAL FOGLALKOZZ, HOGY MÁSOK MIT GONDOLHATNAK RÓLAD, 
mert nem az számít. 
Az a fontos, hogy te mennyire értékeled saját magad és mit gondolsz a saját fontosságodról.
 

3. AZ IDŐ MAJDNEM MINDEN SEBET BEGYÓGYÍT, adj időt az időnek!
 A sérüléseink tesznek azzá, akik vagyunk, azok adnak magyarázatot arra, 
miért vagyunk olyanok, amilyenek. 
A kihívások erősítenek meg és kényszerítenek bennünket fejlődésre.
 

4. SENKI MÁS NEM FELELŐS A BOLDOGSÁGODÉRT, csak te magad. 
Ne vesztegess arra időt, hogy a külvilágban keresed belső békéd, 
elégedettséged és örömöd forrását.
 

5. NE HASONLÍTSD ÖSSZE ÉLETEDET MÁSOK ÉLETÉVEL,
 hiszen nem ismered az útjukat, a feladataikat és a kihívásaikat. 
Ahogy a bölcs öregek mondják, ha mindenki kitenné a problémáit a kapuja elé,
 mindenki a magáét kérné vissza.
 

6. NEM KELL MINDENT VÉGIGGONDOLNI, 
nem kell minden választ ismerned. 
Bizonyos dolgok megtörténnek és nincs rájuk válasz.
 Nem is volt, nem is lesz. 
Fogadd el ezt és lépj tovább.
 

7. MOSOLYOGJ, nem mindenki problémája a te problémád. 
Egy mosoly a legsötétebb napot is felderítheti. 
A mosoly olyan görbe, amely lehetőséget ad arra, 
hogy kiegyenesítsd a világ gondjait.

 

Hét szabály az élethez
 
1. Békélj meg a múltaddal, így nem rontja el a jelened.
2. Amit mások gondolnak rólad, az nem a te dolgod.
3. Az idő mindent begyógyít, adj neki… időt!
4. Ne hasonlítsd mások életét a tiedhez, és ne ítélj el senkit. 

Fogalmad sincs, ők mit éltek meg.
5. Ne agyalj túl sokat. 

Néha jobb nem tudni a megfelelő választ. 
Mindent a maga idejében.
6. Csakis és kizárólag te vagy felelős a saját boldogságodért. 

Senki más!
7. Mosolyogj. 

Nem a tied a világ összes problémája.




APÁK NAPJÁRA

"Talán nincs szebb a világon,mint találni egy embert,
akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait,
akiben megbízunk,akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát,
akinek egyszerű jelenléte elég,hogy vidámak,és
nagyon boldogok legyünk."

Hemingway


A kötelesség ezt kérdi: "Mit szabad?"
A szeretet: "Mit szolgálja az ügyet?"
A kötelesség zúgolódik:
"Meddig kell még elviselnem ezt a valamit vagy valakit?"
A szeretet minden elvisel.
A kötelesség ezt kérdezi: "Mikor elég?"
A szeretet így szól: "Az elég nem elég!"
A kötelesség ezt mondja: "Nekem is vannak jogaim."
A szeretet a kegyelemből kíván élni.
A kötelesség a munkaidőt várja;
a szeretetből végzett szolgálat örömet okoz.
A kötelesség fix programjai és határidői vannak,
a szeretet szívesen hagyja magát zavarni.
Minden kötelességnek szüksége van engedményekre;
a szeretet teljességre törekszik.
Minden kötelesség a végére ér,
de a szeretet soha el nem múlik.
A kötelesség ezt kérdi:
"Tönkre kell tennem magam, fel kell őrlődnöm
az Úr iránti szolgálatban egészen a szívinfarktusig?"
A szeretet tudja: "Jó az Úr, akiknek a szolgálatában állok.
Senki sem törődik velem jobban, mint az én mennyei Atyám!"


AZ IGAZ SZERETET TÍZ TITKA

1. Helyezzük előtérbe a szeretettel teli gondolatokat!
2. Tanuljuk meg tisztelni magunkat és másokat!
3. Figyelmünket ne arra fordítsuk, hogy mit kaphatunk, hanem arra, hogy mit adhatunk!
4. Ahhoz, hogy megtaláljuk szerelmünket, először barátot kell találnunk!
5. Öleljük át az embereket. Tárjuk ki karunkat és ezzel kitárjuk szívünket!
6. Szabaduljunk meg félelmeinktől, előítéleteinktől!
7. Fejezzük ki érzelmeinket!
8. Legyünk elkötelezettek, legyen a szeretet mindennél fontosabb.
9. Éljünk szenvedélyesen!
10.Bízzunk másokban, bízzunk meg magunkban és az életben!


Fohász szükség idején
 
Amikor már mindent megtettünk, a szó fizikai értelmében, 
akkor még van valami,
 ami nélkül hiába minden földi erő.
Alázattal, tiszta lélekkel kérnünk kell.

Szűzanya és Angyalok kérlek gyertek el hozzám, 
most nagy szükség van a segítségetekre!
Szeretettel üdvözöllek Szűzanyám és Angyalok Benneteket!
A következő kéréssel fordulok hozzátok:
Kérem Anyai áldásodat népemre és országomra!
Kérlek, tégy csodád és ments meg minket a közelgő katasztrófától!
Hálásan köszönöm Szűzanyám és Angyalok!
Legyen meg Isten Akarata!

Ámen



ÖRÖMÖMRE  OLDALAM NÉZETTSÉGE - LÁTOGATOTTSÁGA

ELÉRTE A 15000 LÁTOGATÓSZÁMOT!

KÖSZÖNÖM MINDENKINEK - AKI MEGTISZTELTE ÉRDEKLŐDÉSÉVEL

OLDALAMAT!





A belső béke jelei

-Spontán gondolkodásra és cselekvésre való hajlam; ahelyett, hogy a múlt félelmeiből és tapasztalataiból keresnél válaszokat.
-Félreérthetetlen képesség arra, hogy élvezz minden pillanatot.
-Elveszíted az érdeklődésed az irányban, hogy mások cselekedeteit megfejtsd, megmagyarázd
-Elveszíted az érdeklődésed a konfliktusok iránt
-Elveszíted az aggódásra való képességed - ez egy igen erős jel
-Gyakori hálaérzet és az életed minden pillanatának értékelése
-Gyakori elégedettség-érzés csak azért, mert létezel
-Örömérzet a másokkal és a természettel való kapcsolódáskor
-Gyakori mosolygás - általában különösebb ok nélkül
-Növekvő tendencia arra, hogy hagyod a dolgokat megtörténni, ahelyett, hogy te akarnád őket megtenni, kézben tartani mindenáron
-Megnövekedett fogékonyság a többiek felől áradó szeretetre, éppúgy, mint a kontrollálhatatlan vágy erősödése, hogy viszont szeresd őket.


A hét alapelv
- amely segíthet minket a belső békénk és boldogságunk megtalálásában

1. Az egészség: belső béke. 
Következésképpen gyógyulni annyi, mint megszabadulni a félelemtől. 
Ha azt tűzzük ki célul, hogy a testet változtatjuk meg, akkor megfeledkezünk arról: 
egyetlen célunk a belső béke megteremtése.

2. Létezésünk lényege a szeretet. 
A szeretetnek pusztán anyagi ok nem lehet akadálya. 
Ennélfogva hiszünk abban, hogy a tudatnak nincsenek korlátai, nem létezik lehetetlen, 
és elvileg minden betegség megfordítható. 
És mivel a szeretet örök, a halálra sem kell félelemmel tekinteni.

3. Adni annyi, mint kapni. 
Ha figyelmünket arra összpontosítjuk, hogy adjunk, hogy eggyé váljunk a többiekkel,
 akkor a félelem megszűnik, és mi képesek leszünk elfogadni a gyógyítást önmagunk számára.

4. Minden tudat összefügg. 
Következésképpen minden gyógyítás öngyógyítás. 
Belső békénk magától átsugárzik a többiekre, ha önmagunk számára már sikerült elfogadnunk.

5. Más idő nem létezik, csak a MOST! 
A fájdalom, a bánat, a depresszió, a bűntudat és a félelem összes többi formája eltűnik, 
ha a tudat a pillanat szeretetére és békéjére koncentrál.

6. Döntéseinket úgy hozzuk, hogy a bennünk élő békevágyra hallgatunk. 
Nincs jó vagy rossz viselkedés. 
Az egyetlen érvényes döntés a félelem és a szeretet közötti választás.

7. Az igazi egészség és boldogság útja a megbocsátás. 
Ha nem ítélkezünk, elengedjük a múltat, és jövőnket megszabadítjuk a félelemtől. 
Ha így teszünk, meglátjuk, hogy mindenki a tanítónk, 
és hogy minden pillanat újabb lehetőség a boldogságban, 
békében, szeretetben való gyarapodásra.

Népszerű bejegyzések az elmúlt 7 napban

Népszerű bejegyzések az utolsó 30 napban

Népszerű bejegyzések minden időpontban