Aroma terápia



 
Aromaterápia

Az aromaterápia célszerűen összeválogatott illóolajok külső és belső felhasználása gyógyászati célra.
Annak ellenére, hogy a modern aromaterápiáról csak 15-20 éve beszélhetünk, az ősi aromaterápia felfedezőinek Egyiptomot tartjuk, akik már időszámítás előtt 4500 évvel bizonyíthatóan alkalmazták ezt a gyógyító terápiát. A múmiák balzsamozásában cédrus, mirha, szerecsendió, szegfűszeg és fahéj illóolajat használtak. Az Ebers papirusztekercsen több illóolajos recept is található. Időszámításunk előtt 2650-ben a Sárga Császár gyógynövénykönyve is tartalmazott Kínában jelentős számú illóolajat. A rózsaolajat májbetegségre használták, a gyömbér illóolaját pedig malária ellen. A görögök szerint a legbiztosabb út az egészséghez a naponta vett aromásfürdő és illatos masszázs. Itt találkozunk először az illóolajos prevencióval is. Európában 1616-ban J.J.Wecker a következőt írta: az illatos olajok kétségtelenül összetett gyógyszerek, melyek hatással vannak az agyra és megszüntetik a minket körülvevő levegőben lebegő kellemetlen szagokat és fertőzéseket. A modern aromaterápia fogalmának megteremtője Rene Gattenfosse volt. Nevéhez fűzodik az aromaterápiával való gyógyítás kidolgozása is. 1928-ban jelent meg az a könyve, melyben az illóolajokkal való gyógyítást már aromaterápiának nevezte. Az aromaterápia önállóságát az 1985-ben megalakult Aromaterapeuták Nemzetközi Szövetsége jelzi. Ettől az idoponttól tekinthetjük valódi önálló gyógyító ágazatnak az illóolajos terápiát, azaz az aromaterápiát.
Az illóolajok több vegyületből álló vegyes komponensű, folyékony halmazállapotú, 100 %-ban illékony anyagok elegye, mely jelentős és esetenként teljesen eltérő gyógyhatással bír. Az illóolajok legfőbb jellemzője tehát az, hogy szobahőmérsékleten nyomtalanul elillan, és széleskörű az általános gyógyhatása.
Az illóolajok általános hatásai
- a limbikus rendszeren keresztül pozitív érzelmi-lelki hatás,
- nyugtató-pszichoszomatikus hatás,
- vérnyomásemelés - vérnyomáscsökkentés,
- légzéskönnyítés, stimulálás, nyákoldás,
- pozitív hormonhatás,
- antimikrobás, fertőtleníto hatás,
- epetermelés fokozás és epehígítás,
- görcsoldás,
- emésztés elősegítés,
- gyulladáscsökkentés,
- fájdalomcsillapítás,
- helyi érzéstelenítés,
- helyi vérbőség okozás
Illóolajok felhasználási formái

Száraz inhaláció

Textil, vagy papírzsebkendőre csöppentve közvetlenül belélegezzük. Hatásos módszer például alacsony vérnyomás esetén a rozmaring illóolaj közvetlen belélegzése, vagy légzéskönnyítésre ugyanilyen formában az eukaliptusz és citromfű illóolaj keveréke.

Illatlámpás párologtatás
 
Vízbe cseppentve a szükséges illóolajat, a víz hofokát emelve (de nem forralva) az illóolaj elpárolog a helyiség légterébe. Az illóolaj összetételétol függően nyugtató hatást vagy a légtér fertőtlenítését érjük el ezzel a módszerrel. Meditáció esetén nehéz keleti illóolajat használunk: mirha, tömjén. Télen a légtér fertőtlenítésére citrom, fenyő, eukaliptusz, levendula, rozmaring illóolaj használata célszerű. Hálószobában a kellemes alvás feltételeinek megteremtéséhez jázmin, levendula a megfelelő illóolaj.

Inhalálás

A célszerűen összeválogatott illóolajokat forrásban lévő (gőzölgő vízbe) helyezzük, és a vízgőzzel együtt az illóolajat belélegezzük. Meghűlés esetén eukaliptusz, citrom, fenyő illóolajat célszerű használni. Köhögés esetén kakukkfű, édeskömény, fenyő a helyes illóolaj összetétel.

Szauna
 
Gyakorlatilag az illóolajos szauna egy teljes testinhalálást jelent, ahol nemcsak belélegezzük a vízgőzzel dúsított illóolajakat, hanem azok a bőrön keresztül is felszívódnak.
Aromaterápiás gyógyfürdő:
A kitágult pórusokon keresztül az illóolajok könnyen felszívódnak. A szervezet ellazul, megnyugszik. Esti aromaterápiás gyógyfürdő célszerű illóolaj összetétele citromfű, levendula, édeskömény. Meghűlés esetén eukaliptusz, citromfű, fenyő. Depresszió esetén bergamott, yllang-yllang, vanilia. (Az aromaterápiás gyógyfürdő vizébe az illóolajokat mindig oldószerrel kell használni (tej, tejszín).

Aromaterápiás gyógymasszázs

Ebben a műveletben egyesül a masszázs és az illóolaj pozitív hatása. A masszázs is jótékonyan hat az idegekre, a bőrre, a nyirokhálózatra, a keringésre, és a célszerűen összeválogatott illóolajok is ugyanilyen hatásúak. Így a két hatás felerősíti egymást, és többszörös pozitív gyógyhatást érünk el vele. Nyugtató masszázs illóolajai: citromfű, levendula, rozmaring. Az erősítő masszázs illóolajai: cédrus, szantál, fenyő.

Aromaterápiás borogatások, pakolások

A kor alkalmazzuk, ha azt akarjuk elérni, hogy masszírozás után se szakadjon meg a gyógyhatás. Módszere: kiáztatott gyógynövényt az adott testrészre helyezünk, vagy az illóolajat krém formájában visszük fel a bőrfelületre.

Az illóolajok belső használata

A tiszta 100 %-os illóolaj tömény, így még külső használat esetén is hígítva (vivőanyaggal) szabad használni (kivétel levendula illóolaj), a belső használatra még inkább érvényes az a szabály, hogy csak ellenőrzött és kicsi (néhány csepp/nap) mennyiségben szabad használni. De hozzáértő (fitoterapeuta) felügyelete, tanácsa és javallata alapján nagyon is célszerű a használata, mivel gyors hatást érünk el vele. Hatékony altató néhány csepp levendula illóolaj kockacukorra cseppentve lefekvés előtt, közvetlen fogyasztással. Az illóolajoknak, mivel tömény hatóanyagok, számolni kell a mellékhatásaival is, belső használat esetében is. Például allergia, vesekárosodás, légcsőgörcs.
Az illóolajok belső használatának szabályai:
- mindig csak kis adagban alkalmazzuk, egyszerre maximum három cseppet,
- naponta legfeljebb háromszor három cseppet alkalmazzunk,
- a kúra időtartama ne haladja meg a három hetet,
- két kúra között legalább két hét teljen el,
- tisztán sohasem, csak vivőanyaggal vihetjük be az illóolajat (a vivőanyag lehet méz, cukor, alkohol, tea).
Az illóolajok összetétele gyógynövény fajtánként más és más. 
Ezért minden illóolajnak más az illata is és más a gyógyhatása is.

Az illóolajok főbb összetevői
 
Alkoholok: mentol, linolol, geronol, borneol.
Aldehidek: citrál, citronella, vanillin.
Savak: benzoesav, fahéjsav.
Fenolok: eugenol, timol.
Észterek: benzil, linolil.
Terpének: pinén, limonén.
Minden illóolaj bonyolult felépítésű. Alkotóelemei egyedi módon kapcsolódnak egymáshoz. Az eukaliptusz illóolaj közel 250 féle alkotóelembol áll. Bár vegyi úton az illatát lehet utánozni, de a tiszta illóolaj gyógyító hatása semmiképpen sem állítható elő kémiai úton.

Fontosabb illóolajok
Bazsalikom: édes-tiszta-fűszeres illatú.
Hatása: fájdalomcsillapító, csiraölő, élénkítő, havi vérzést megindító, köptető, frissítő.
Túlzott alkalmazása lehangoltságot okozhat. Kontraindikált terhesség esetén.
Bergamott: könnyű-citromos-friss illatú.
Hatása: feszültségoldó, antidepresszív, bőrproblémák, herpesz, húgyúti gyulladás, stressz, láz.
Használata esetén kerülni kell a napozást és a szoláriumot.
Boróka: tiszta fűszeres illatú.
Hatása: májproblémák, húgyúti fertőzések, vizelethajtás, ekcéma, reumatikus fájdalmak.
Terhesség és veseproblémák esetén kontraindikált, még külsőleg sem alkalmazható.
Borsmenta: friss-mentolos illatú.
Hatása: hányinger, puffadás, émelygés, menstruációs fájdalmak, fáradtság, görcsoldó.
Gyermekeknek belsőleg használata tilos! Nagy mennyiségben álmatlanságot okoz.
Citrom: könnyed-citromos-frissítő illatú.
Hatása: emésztési problémák, bőrproblémák, magas vérnyomás, megfázás.
Érzékeny bőrt irritálhatja, napozást, szoláriumozást használata esetén kerülni kell.
Eukaliptusz: mentolos-friss illatú.
Hatása: köhögés, hörghurut, orrmelléküreg-gyulladás, herpesz, láz, húgyúti gyulladás.
Yllang-yllang: bódító-édes illatú.
Hatása: idegesség, magas vérnyomás, depresszió, frigiditás és impotencia.
Kamilla: erős-fűszeres-átható illatú.
Hatása: idegesség, gyulladás, álmatlanság, stressz, szorongás, emésztési problémák, ekcéma.
Allergia esetén kerülendő, terhesség első időszakában kontraindikált.
Levendula: tiszta-könnyű virágillatú.
Hatása: égési sérülések, vágások, sebek, hólyagok, hólyaggyulladás, álmatlanság, nyugtatás.
Rozmaring: friss-fűszeres illatú.
Hatása: fejfájás, hajhullás, korpásodás, reuma, sportsérülések, alacsony vérnyomás.
Terheseknek, epilepsziásoknak kontraindikált.
Szantál: gyengéd-meleg illatú.
Hatása: torokfájás, légúti problémák, ekcéma, száraz bőr.
Teacserje: fűszeres illatú.
Hatása: gombás fertőzések, megfázás, immunerősítés.
Édeskömény: édeskés-friss-köményillatú.
Hatása: étvágyjavító, görcsoldó, puffadáscsökkentő, nyálkaoldó, tejszaporító, antiszeptikus, hormonszabályozó, szélhajtó.
Nagy dózisban görcsöket és félelmet okoz.
Erdei fenyő: friss-éles-kellemes illatú.
Hatása: antiszeptikus, májfertőzés gátló, erősítő, frissítő, nyálkaoldó, dezodoráló, izzadáscsökkentő.
Fahéj: kellemes-aromás-édeskés illatú.
Hatása: antiszeptikus, gombaölő, szélhajtó, étvágyjavító, görcsoldó, féregűző, vérzéscsillapító.
Kapor: fűszeres-friss illatú.
Hatása: görcsoldó, hormonszabályzó, vizelethajtó, vércukorszint csökkentő, nyálkaoldó, erősítő, köhögéscsillapító, tejszaporító.
Majoranna: jellegzetes-friss illatú.
Hatása: antiszeptikus, baktériumölő, nyugtató, vérnyomáscsökkentő, értágító, köptető, fájdalomcsillapító.
Rózsafa: édes-kellemes illatú.
Hatása: baktériumölő, idegcsillapító, erősítő, feszültségoldó, emlékezetjavító.
Komló: kesernyés-aromás illatú.
Hatása: altató, nyugtató, emésztést javító, nemi túlérzékenységet csökkentő.
Macskagyökér: jellegzetes illatú.
Hatása: nyugtató, görcsoldó, idegerősítő, gyomor-bél görcsoldó.
Méz: méz illatú.
Hatása: nyugtató, kiegyensúlyozó, testhőmérséklet csökkentő.
Mirha: nehéz-keleti illatú.
Hatása: fertőtlenítő, összehúzó, gombaölő, nyálkaoldó, vértisztító, hormonszint beállító.
Rózsa: édes-kellemes illatú.
Hatása: fertőtlenítő, nyugtató, epehajtó, szíverősítő, görcsoldó, érszűkítő, hashajtó, vérzéscsillapító, nemi vágyat növelő, vértisztító.
Szantálfa: nehéz-édeskés illatú.
Hatása: vízhajtó, gyulladásgátló, köptető, regeneráló, melegítő, nemi vágyat fokozó.
Tömjén: jellegzetes illatú.
Hatása: fertőtlenítő, összehúzó, nyugtató, vízhajtó, érszűkítő.
Fokhagyma: élénk-jellegzetes-kénes illatú.
Hatása: antibiotikus, fertőtlenítő, görcsoldó, étvágy és emésztésjavító, epehajtó, féreghajtó, vérhígító, vérnyomáscsökkentő, szíverősítő, koleszterinszint csökkentő, nyugtató.
Alacsony vérnyomásúaknál kontraindikált.
Izsóp: fűszeres-kámforos illatú.
Hatása: légút tisztító, vértisztító, izzadáscsökkentő, emésztésjavító, tumorgátló, gombaölő, görcsoldó, vérnyomásnövelő.
Kakukkfű: kellemes és jellegzetes illatú.
Hatása: fertőtlenítő, köhögésgátló, antibiotikus felfúvódás, étvágytalanság, bélhurut, borgombásodás, húgyúti gyulladás.
Terheseknek és epilepsziásoknak kontraindikált.
Zsálya: jellegzetes illatú.
Hatása: változókori panaszok, alacsony vérnyomás, szédülés, izzadás, hólyaghurut, lassú emésztés, vízhajtó, epehajtó.
Ánizs: jellegzetes friss illatú.
Hatása: étvágygerjesztő, gyomorerősítő, vizelethajtó, hányingercsillapító, fertőtlenítő, epeműködést serkentő.
Nagy adagja izomrángást és kábultságot okoz.
Szegfűszeg: illatos-aromás-friss illatú.
Hatása: szélhajtó, antiszeptikus, görcsoldó, erotikus késztetés serkentő.
Angelika: friss jellegzetes illatú.
Hatása: vértisztító, görcsoldó, étvágyjavító, hormonszabályzó, köptető, immunstimuláns.
Gyömbér: friss-aromás illatú.
Hatása: fertőtlenítő, melegítő, emésztést javító, vérnyomásnövelő, lázcsillapító.
Jácint: édes-balzsamos illatú.
Hatása: feszültségoldó, nemi vágyat fokozó, nyugtató, érzéstelenítő, antidepresszáns.
Jázmin: édes-kellemes-friss illatú.
Hatása: görcsoldó, tejképző, szülést könnyítő, fájdalomcsillapító, nemi vágyat növelő.
Kámfor: friss-hideg-jellegzetes illatú.
Hatása: fájdalomcsillapító, fertőtlenítő, keringésserkentő, szíverősítő, idegerősítő, görcsoldó, vérnyomást növelő, izzasztó, vízhajtó és gombaölő.
Vanília: édes-kellemes-jellegzetes illatú.
Hatása: hormonszint szabályzás, nyugtató, feszültségoldó és nemi vágyat növelő.



A levendula gyógyhatása, felhasználása

A levendula az egyik legsokoldalúbban, legváltozatosabban használt finom illatú gyógy-, fűszer- és dísznövény. Európába a Rómaiak hozták be, az ókorban ez a növény a szépségápolás meghatározó növénye volt. Latin neve is innen ered: lavare = mosni. Többféleképpen használták: testre kenve, fürdővizet illatosítottak vele, szappant készítettek belőle, de akár száraz virágát a földre szórva is illatosítottak vele. A néphit szerint a levendula távol tartja az ártó, rontó erőket, szellemeket. Ezt a levendula erős illatával magyarázták.
Már a 13. és 14. századból vannak feljegyzések, melyek megemlítik, hogy akinek a kesztyűje bőven és nagy mennyiségben szívott magába levendula olajat, azoknak a szervezete sokkal ellenállóbb volt a pestissel szemben. Az ókori görög, római és Karthágóból származó leletek arról tanúskodnak, hogy az akkori fürdőkben gyakran mártóztak meg levendulában. Egyiptomban balzsamozáshoz használták, Angliában a pestisjárvány idején a csuklóra kötözve viselték. Évszázadokon keresztül használták, mint fájdalomcsillapító, görcsoldó, nyugtató, idegrendszert erősítő szer. Használták még rüh és moly ellen, ficam gyógyítására, rovarcsípésre, fogfájás ellen. A 20. század elején a levendula gyógyszerként használatos, hasmenés, köhögés, fejfájás ellen, a II. világháborúban pedig sebfertőtlenítőként. Igen magas illóolaj-tartalma van a levendulának, melyet kipárlással nyernek. Virágként leszedve és csokorba kötve, vagy virágpárnát készítve rengeteg mindenre felhasználható.
A levendulának csodálatosan aromás, fűszeres, igen kellemes illata van. Virágját vagy leveleit megdörzsölve kezünkön hosszú ideig illatozik. Harmóniát teremt az emberben, látvány és illat együtt bűvöl el mindenkit, frissít, regenerál, felüdít és nyugtat egyszerre.
A levendula jó mézelő növény, méhcsaládokat telepítve levendulásunk mellé igen értékes levendulamézhez juthatunk.
Lakótérbe helyezve a frissen vágott vagy szárított virágot, kellemes levendula illat lengi be lakásunkat, a mi örömünkre és a molyok, tetvek, szúnyogok és rovarok szomorúságára, mert azokat elűzi.
A szárított levendulavirág megőrzi illatát és színét. Csokorba kötve árnyas és szellős helyen, felkötve és virággal a föld felé lógatva gondosan szárítsuk meg. 

A gyógyhatású levendula:
  • Javítja az életfolyamatokat, fokozza a testi és lelki frissességet.
  • Antibakteriális, fertőtlenítő, gyulladást csökkentő hatása van.
  • Aromaterápiában használva feszültségoldó, idegerősítő, nyugtató hatású. Enyhíti a fejfájást, a depresszív kedélyállapotot, segíti az elalvást, az alvászavarokat megszünteti.
  • Meghűléskor inhalálással tisztítja a légutakat, csökkenti a fertőzéseket. Asztmások ne használják így!!
  • A pattanásos, gyulladásos bőrt bekenve nyugtatja. Érvényes pikkelysömörre és ekcémára is. Enyhíti a napozás okozta leégést.
  • Masszírozások alkalmával a fáradtságot, izomfájdalmakat, a reumás fájdalmakat csökkenti. Gyulladásos izomfájdalmakat enyhíti.
  • Az immunrendszert erősíti élénkíti,
  • Relaxál, regenerál.
  • Hatékony zsíros hajra és korpás fejbőrre is.
  • Fürdővízbe cseppentve és kicsi tejet hozzáadva segít, hogy bársonyos legyen bőrünk.
  • Női betegségeknél hatásos irrigáló szer. Recept: 1 liter kamillateához 4-5 csepp levendulaolaj.
  • Oldja a szélgörcsöket, fertőtleníti a beleket.
  • Rovarcsípéseket csillapítja, segíti a horzsolások és kisebb sebek gyógyulását.
  • Párnánkra cseppentve, vagy párnahuzatunkba szárított levendulát téve segíti alvásunkat.
  • Segít pszichés és idegi panaszok (alvászavar, idegesség, fejfájás, migrén)
  • Szív és érrendszerhez kapcsolódó panaszok (alacsony vérnyomás) enyhítésében.
  • A bőrápolásban is kiváló.
  • Izmok és ízületek gyulladásának csökkentésére.
  • A belőle készült tea kiváló nyugtató, szélhajtó.

Levendula gyógytea készítése:

Közvetlen fogyasztásra készíthető forrázattal is és rövid ideig tartó főzettel is. Fontos az edényt fedni, hogy az illóolaj ne távozzon el.
Számos gyógytea elengedhetetlen alkotórésze a levendula. Enyhe idegnyugtató hatású, fejfájást és fájdalmat csillapító, görcsoldó, segíti az emésztést, csökkenti az ideg alapú gyomor- és bélbántalmakat, a stressz okozta magas vérnyomást, az alvászavarokat.
  • Migrén elleni tea: 1 liter vízzel leforrázunk 20 g szárított levendulát, 5 percig hagyjuk állni, mézzel édesítünk.
  • Légutakra: 1 liter vízzel leforrázunk 20 g levendulavirágot és 20 g fodormentalevelet. Naponta 3szor egy csészével.
  • A nyugalomért: 3-4 teáskanál szárított levendula leforrázunk, 10 percig állni hagyjuk. Mézzel fogyasztjuk.
  • Alvászavar, idegesség ellen: 2 teáskanál levendulavirágot forrázzunk le csészényi vízzel, hagyjuk 10 percig lefödve, majd szűrjük le. Az esti órákban, lefekvés előtt igyunk belőle. 1-2 csészével.
  • Idegeskedésből, stresszből, lelki problémákból származó gyomorfájásra: 2 teáskanál levendulavirágot forrázzunk le csészényi vízzel, hagyjuk 10 percig lefödve, majd szűrjük le. Étkezések után fogyasszuk. A levendulával együtt más emésztésjavító növényeket is használhatunk.

Levendula fürdő virágból készítve:

Itt is leginkább a nyugtató hatása az, amit kihasználunk. Emellett azonban a levendula serkenti a vérkeringést, és segíti a bőrpanaszok enyhítését.
Így készül a levendulás fürdő: 10 dekagramm levendulavirágot forrázzunk le 2 liter vízzel, hagyjuk állni, majd szűrjük le. A kapott főzetet vegyítsük a fürdővízhez.

Levendula fürdő levendulaolajból:

A levendulaolaj nyugtató hatású. Különleges tulajdonsága, hogy az ideges embert megnyugtatja, ha kimerült, vitalizálja.
Ha levendulaolajból készítenénk fürdőt, fontos, hogy az olaj egyenletesen eloszoljon a vízben, ne csak a víz felszínén ússzon. Ehhez használható tej és méz, kikevert tojás, tejszín mint természetes emulgálószerek.
Az így készült fürdő: 1 teáskanál levendulaolajat összekeverünk 2 tojássárgával, egy pohár tejszínnel vagy tejjel, 2 evőkanál mézzel, ugyanennyi sóval, majd a fürdővízhez adjuk. Jó félóra alatt jut az illóolaj a bőrön át a szervezetbe. Ez a fürdő alkalmas mensruációs panaszok enyhítésére, migrén kezelésre.

Levendulalolaj a párologtatóba

A levendulaolaj párologtatása megnyugvás, a feszültségcsillapítás eszköze lehet. A levendulaolajat vegyíthetjük citromfű és eukaliptuszolajjal. Pár csepp olajat párologtató lámpába vagy vízzel teli tálkába csöppentünk, és a fűtőtestre teszünk. (fejfájás, alacsony vérnyomás)

Levendulaolaj rovarcsípésre

Rovarcsípésre is használhatjuk a levendulaolajat. Ehhez 5 ml olajat összekeverünk 25 ml 40%-os alkohollal. A nyert folyadékba vattacsomóval mártunk, és a csípésre tesszük. 15-20 percig rajta hagyjuk.

Levendula a fűszernövény:

Főleg mediterrán vidékeken használják fűszernövényként, a Provance fűszerkeverék elengedhetetlen része. Apróra vágott és friss hajtásaival óvatosan bánjunk, mert nagyon erős az aromája. Halételek, gyros, saláták, szószok elkészítéséhez használjuk.


Levendulaüdítő
A levendula virágját (10 szálról lecsupaszítva) forrázzuk le cukorsziruppal és hagyjuk állni egy órát. Ezután szűrjük le és ízlés szerinti frissen csavart citromlével savanyítsuk. Tapasztalatunk szerint a cukorsziruphoz elegendő az 5dkg/l cukormennyiség. Megbolondíthatjuk a menta ízével: friss menta leveleit forrázzuk le, és hagyjuk állni, míg ázik a levendula. Amikor a cukorszirupos levendulát felhígítjuk, akkor összeönthetjük ezeket. Szénsavas és szénsavmentes ásványvízzel is nagyon finom. A kancsóba áztassunk levendulaszárat, levendulavirágot, mentaleveleket.


Levendula olaj
Egy dekoratív üvegbe töltött, friss illatú masszázsolaj örömteli meglepetés lehet szeretteinek, de a fürdőszobában is üdítő látványt nyújt. Testét s lelkét is megörvendezteti, ha fürdés vagy zuhanyozás után levendulaolajjal dörzsöli be magát. Bőre bársonyos lesz, a finom illat pedig gondoskodik a teljes ellazulásról. A sportolóknak ráadásul még egy előnyt kínál: aki edzés előtt és után is bemasszírozza magát az olajjal, jó eséllyel kerüli el a rándulásokat, ficamokat és az izomlázat. A levendula friss illatának és gyógyító erejének köszönhetően évezredek óta közkedvelt. Már az ókori rómaiak is levendulaolajjal kenték magukat, de használata csak a középkorban terjedt el. Angliában a XIX. században hágott tetőfokára a kék virág ihlette lelkesedés. Előkelő dámák illatosították magukat levendulás kölnivel, még szerelmes leveleiket is levendula illatú tintával írták. Néhány éve parfümként és természetes orvosságként ismét hódító útjára indult ez az aromás gyógynövény.

Így készül a levendulaolaj:
- Egy marék friss vagy szárított levendulavirágot tálba rakunk.
- 1/2 liter oliva- vagy édes mandulaolajat teszünk hozzá, s a keveréket 3 napon keresztül napos, meleg helyen érleljük.
- Végül a keveréket egy szűrőn át üvegpalackba töltjük. Ha erősebb
   illatot szeretnénk, az átszűrt olajjal és új levendulavirággal együtt az
   egész folyamatot megismételjük.





Illóolajok a háztartásban: 53 Tipp az illóolajok felhasználására!


Hogyan illatosítsuk ruháinkat? Hogyan tüntessük el a kellemetlen szagokat? Mivel frissítsük fel magunkat egy fárasztó nap után? Milyen illóolajat használjunk fejfájásra? Mit tegyünk háztartási sérülések esetén? Mivel űzzük el a szúnyogokat?
az összeállítás 53 tanácsot, tippet ad az illóolajok felhasználására, amelyek könnyebbé és színesebbé tehetik a hétköznapjainkat.

Tippek 1-10.

1. Különlegesen finom illatú ruhákat, ágyneműket és egyéb textíliákat kaphatunk, ha 5 cseppet teszünk kedvenc illóolajunkból egy negyed pohár vízbe és ezt mosáskor a mosógép dobjába, helyezzük. Erre alkalmas olajok pl. levendula, patchouli.

2. Kézi mosáskor csak néhány csepp illóolajat vagy illóolaj-keveréket kell helyeznünk az utolsó öblítővízhez, és csodálatos eredményt érhetünk el.

3. Ha poutpourink elveszítette illatát, azt könnyen felfrissíthetjük, ha egy kevés (3-4 csepp) illóolajat csepegtetünk rá.

4. Légfrissítőként használhatjuk a növények vízpermetezőjét, ha azt néhány csepp illóolajjal „fűszerezett” vízzel töltjük, meg és azt spricceljük ki a levegőbe.

5. A konyhai szagokat könnyen elűzhetjük, ha a tűzhelyen lassan párolt vízbe teszünk néhány csepp illóolajat (pl. szegfűszegolaj), de ha agresszívebb szagok (hal, fokhagyma) eltüntetésére van szükség, akkor legjobb, ha borsmenta és a mandarin olajat párologtatunk.

6. A konyhai munkapult fertőtlenítésére és illatosításra használhatjuk a teafa-, a levendula- és citromolajat ill. ezek keverékét. Legegyszerűbb, ha a szobai permetező vizébe csepegtetjük az olajakat és a tisztítandó felületre, szórjuk.

7. A felmosó-vizet is gazdagíthatjuk illóolajokkal fertőtlenítés céljára, erre a kakukkfűolaj, az eukaliptuszolaj, és a fenyőolaj a legalkalmasabbak.

8. Az illóolajok segíthetnek a főzésben is, pl., ha a recept egy citrom reszelt héját kéri, akkor azt helyettesíthetjük 1 csepp citromolajjal. Nagyon finom sült zöldséget lehet készíteni, ha a sütőolajhoz rozmaring-, és zsályaillóolajat aduk.

9. Könnyen készíthetünk illatos gyertyát a hagyományos háztartási gyertyából, ha azt meggyújtva a meleg olvadó viaszba 1-2 csepp illóolajat csepegtetünk.

10. Elkészíthetjük saját masszázsolajunkat, ha kedvenc illóolajunkból 3-5 cseppet teszünk jojoba- vagy más bőrtápláló növényi olajba.

11. Egy fárasztó nap után a nehéz és fájó izmok és ízületek pihentetésére kiváló, ha egy rész cajaput-, zsálya- és bazsalikomolaj keverékhez teszünk 4 rész jojoba vagy más növényi olajat, és ezt bedörzsöljük ill., ha van rá mód, bemasszírozzuk a sajgó izmokba és izületekbe.

12. A fejfájást enyhítjük, ha 1-1 csepp rozmaring- és levendulaolajjal bedörzsöljük a nyakszirtünket. Vagy ha borsmentaolajjal dörzsöljük be a halántékunkat.

13. 10 csepp illóolajat kell adni egy doboz kukoricaliszthez vagy szódabikarbónához, ezt alaposan össze kell rázni, majd 1-2 napig pihentetni, hogy az illóolaj jól beivódjon. Ezek után a keveréket a szőnyegre szórva hagyjuk hatni 1 vagy több órán át, majd porszívózás után érezhetjük szőnyegünk illat- és színbeli felfrissülését.

14. Ha otthonos érzetet szeretne kelteni lakásában, ahhoz elegendő, ha pl. a konyhában fűszeres illatokat, használ. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet elérni, hogy a tűzhelyen párolgó vízbe néhány csepp fűszeres illóolajat tesz, mint pl. szegfűszeg, fahéj, vanília, szerecsendió… Ha a lakás többi részén gerániumolajat szór körbe, a meleg, derűs és hívogatóan kellemes hangulatot kelt. Nagyon hasznos és egyszerű a fa bútorainkat még melegebbé tenni, ha portörölgetéskor a bútorápolóhoz fahéjolaját adunk.

15. Természetes bolhanyakörvet készíthetünk, ha egy fonalat vagy zsinórt teafa illóolajával átitatunk, és ezt egy kendőre tekerve a kutya nyakába kötjük.

16. A szagos cipők és lábak hatásos ellenszere, ha a cipőbe helyezett vattapamacsra geránium vagy citromolajat csepegtetünk, és ezzel szellőztetjük a cipőnket. A lábunkat viszont teafaolajjal dörzsölhetjük be.

17. Ha porszívózás előtt a porzsákba teszünk néhány csepp illóolajjal megszórt vattapamacsot, akkor a kiválóan működik légfrissítőként és –fertőtlenítőként. a citrom és a fenyőillat nagyon kellemes, de a patchouli és a gerániumolaj még a kutyaszagot is elfedi.

18. A konyhai vitrin és komód illatosítására is alkalmas az illatosított vattapamacs, ha azt a szekrény egy nem feltűnő helyére helyezzük.

19. Hűtő, mélyhűtő, sütő takarítását érdemes úgy befejezni, hogy az utolsó öblítővízbe 1 csepp citrom-, lime-, grapefruit-, bergamott-, mandarin- vagy narancs-illóolajat teszünk.

20. A ruhás szekrényt is illatosíthatjuk az előzőhöz hasonló módon, erre a legmegfelelőbb illóolajok a következők: citrom, borsmenta és levendula. Ezek előnye a kellemes, tiszta, és friss illatuk mellett, hogy a rovarokat is távol tartják.

Tippek 21-30.

21. Nagyon könnyen illatosíthatjuk a fürdőszobánkat, ha az olajjal kezelt vattát eldugjuk valahova, de még jobb és szebb, ha a fürdőszoba dekorálására használt selyem vagy száraz virágra csepegtetünk kedvenc illóolajunkból.

22. A fürdőszobában nagyon fontos szerepük lehet az illóolajoknak, az illatosításon kívül az is, hogy a nagyobb páratartalomból adódó kellemetlenségeket megelőzzük. Olajok, amelyek ebben segítenek: fenyő, atlaszcédrus, borsmenta, citrom, levendula.

23. A hálószoba illatosítására legmegfelelőbb illatok a következők: római kamilla, geránium, levendula, citrom. Ha kifejezetten meghitt és romantikus hangulatot szeretnénk teremteni, akkor cédrus-, mandarin-, bazsalikom- és cananga odorata olajokat használjunk.

24. A kisebb háztartási sérüléseket (vágás, horzsolás, viszketés) kezelhetjük közvetlenül levendula és teafaolajakkal. 1-2 csepp olaj elősegíti a gyógyulást.

25. Égések és forrázások kezelésére is a levendula- és a teafaolaj a legjobbak, ha sérült bőrt ezekkel bekenjük, ezeket akár közvetlenül is alkalmazhatjuk. De nem szabad elfelejteni, hogy az égési sérüléseket azonnal hűteni kell, a legegyszerűbb, ha 10 percig a sérülést hideg víz alá tesszük, és utána már jöhet a levendula vagy a teafaolaj.

26. Az otthon készített szappanok nagyon kellemesek, és ha azokat különböző illóolajokkal illatosítjuk, akkor azok terápiás hatást is nyújtanak.

27. Ha éppen nincs kéznél aromalámpa, akkor a radiátorra vagy a villanykörtére csepegtetett illóolaj (csak óvatosan, nehogy a foglalatba is kerüljön) is illatosíthatja a helyiséget és emellett az érzékeket is nyugtathatja vagy éppen serkentheti.

28. Az ánizst a halászok már évszázadok óta használják. Csak 1-2 csepp illóolajat kell az ujjhegyre és a tenyérre csepegtetni, mielőtt a botot felcsaliznánk, és ez már elég, hogy elfedje a halak számára riasztó „emberszagot”.

29. Illóolajból ill. azok keverékéből csodálatos parfümök készíthetőek, ha 25 cseppet teszünk kedvenc keverékünkből 25 ml parfümalkoholba, és ezt hagyjuk érlelődni 2 hétig.

30. A szúnyogok és más rovarok elűzésére alkalmas a citronellaolaj, ha azt egy égő gyertya olvadó viaszába vagy akár kerti sütögetés során közvetlenül a faszénre csepegtetjük.

31. A ciprus-, az atlaszcédrus-, a tömjén-, és mirhaolajok akár külön is vagy valamilyen arányú keverékben nagyon jó tűzifaolajok, ha a fahasábokra csöpögtetett 3-6 csepp olajat hagyjuk beivódni, majd következhet a tűzgyújtás.

32. A legyek és a szúnyogok nem szeretik a levendulaolajat. Ezért az ablakkereteket kívülről levendulaolajjal lepermetezve a rovarok távol tarthatók.

33. Gondot okoznak az egerek? Akkor a problémás helyre kell helyezni a néhány csepp borsmenta olajjal átitatott vattát.

34. Ha naponta egy csepp citromolajjal ecseteljük szemölcsünket, az rövid időn belül el fog tűnni.

35. A rozmaring éberré tesz és serkenti a memóriát, ezért nagyon hasznos lehet hosszú autóút, olvasás ill. tanulás során, ha néha belélegzünk egy kis rozmaringolajat.

36. Saját kezűleg készített ajándékok gyakran sokkal nagyobb örömet okoznak, mintha valamit vásároltunk volna, egy kicsi plusz lehet mg az is, ha pl. a papírmaséból vagy só-lisztgyurmából készített meglepetéseink alapanyagába néhány csepp illóolajat téve, az még illatozni is fog.

37. Levelet, képeslapot ma is (a számítógépek világában) szívesen kapunk szeretteinktől, főleg ha az illatos papírra íródott. A papír illatosítása nagyon egyszerű, mert elég egy pár csepp illóolajat vattapamacsra csepegtetni azt betenni egy éjszakára az illatósítandó papírral együtt egy nejlonzacskóba, és másnapra már kész is az illatos hírhordozó. (Könyvjelzőt is lehet ehhez hasonlóan illatosítani, és még személyesebb lehet az ezzel együtt átadott ajándékkönyv)

38. Egy egyszerű díszpárnát vagy más kelméből készült ajándékot is könnyen tehetünk még különlegesebbé, ha azt pár csepp megfelelő illóolajjal megszórjuk.

39. Gyomorrontás és felpuffadás gyors kezelése lehet, ha 1 csepp borsmentaolajat teszünk fél pohár vízbe, és azt lassan elkortyoljuk.

40. Ha influenzás időszak van, akkor a lakás levegőjének fertőtlenítését és tisztítását elősegíthetjük, ha a párásítónkba vagy a tűzhelyen párologtatott vízbe néhány csepp kakukkfűolajat vagy kakukkfű és eukaliptusz olaj keveréket teszünk.

41. A lázat csökkenthetjük, ha priznices vízbe 1-1 csepp eucaliptusz-, borsmenta- és levendulaolajat teszünk. És ezzel borogatjuk be a beteget.

42. Egy átmulatott éjszaka után, sokat segíthetnek a másnaposság legyőzésében az olyan illóolajok, mint a boróka, cédrus, grapefruit, levendula, sárgarépa, édeskömény, rozmaring, citrom. A fenti olajokból ki-ki készítse el az ízlésének megfelelő keveréket és ébredés után egy fejtisztító aromafürdő (amikor is a fenti keverékből 6-8 cseppet mézben vagy tejben elkeverve a fürdővízhez kel adni) után már el is felejthetjük bulizás kellemetlenségeit.

43. Ha szeretne kifejezetten nyugodtan és pihentetően aludni, akkor elég lefekvés előtt 1-2 csepp alvást segítő olajat, mint a kamilla, levendula, niaouli, majoranna, komló a párnára csepegtetni és már jöhet is a valódi pihenés.

44. Ha új helyre költözik vagy elutazik, és nagyon idegennek érzi a környezetét, akkor a kedvenc olajából vagy olajkeverékéből készített légfrissítővel körbe permetezve és ezt néhány napon át többször megismételve, gyorsabban magáénak fogja érezni az új helyét.

45. Ha elutazunk otthonról, érdemes távozás előtt a szőnyegre csepegtetni néhány csepp levendula- és borsmentaolajat, mert hazaérve kellemes és friss illat vár minket. Távol létünk alatt pedig riasztja a molylepkéket, legyeket, hangyákat.

46. Kiválóan alkalmas réztárgyaink fényesítésére, ha 1 csepp citromolajat egy puha kendőre teszünk és azzal finoman átdörzsöljük a felületet.

47. Nyáron kellemesen hűti, télen meg védi és ellenállóvá teszi az emberi testet az eukaliptuszolajos fürdő. 6-8 csepp eucaliptusolajat mézben vagy tejben oldva kell a fürdővízhez adni.

48. Ha archidratálójához 1 csepp gerániumolajat ad, és azzal krémezi magát, bőre nagyon szép ragyogó és rózsás árnyalatot kap.

49. Fésülködés előtt a hajkefére ejtett 1-2 csepp rozmaringolaj elősegíti a haj növekedését és annak vastagodását.

50. Irodai munkahelyek levegőjének frissítésére és illatosítására nagyon jó a levendula és a grapefruit keveréke, mivel tisztítják az elhasználódott levegőt. Emellett a levendula egy nyugodt és csendes hangulatot biztosít, míg a grapefruit élénkíti az érzékelést és a gondolkodást.

51. A geránium, levendula és bergamott keveréke csillapítja a szorongást és a depressziót. Ezt a keveréket akár légfrissítőként, vagy fürdővízhez adva is alkalmazhatjuk.

52. Csodálatos baba masszázsolajat készíthetünk, ha 1-1 csepp római kamilla, levendula, geránium olajat feloldunk 2 evőkanál mandulaolajban.

53. Ha kisbabánk nem tud nyugodtan aludni, akkor adhatunk az esti fürdővízéhez 1-2 csepp levendulaolajat, vagy a szobájában is párologtathatunk levendulaolajat.

Népszerű bejegyzések az elmúlt 7 napban

Népszerű bejegyzések az utolsó 30 napban

Népszerű bejegyzések minden időpontban