"A nő élete, hivatása: nem rózsa egészen, de nem is kereszt csupán: – együtt mind a kettő.
Idővel – úgy vélem – lehull a rózsa s megmarad a, puszta kereszt, a rózsának csak emléke, de e keresztben és ez emlékben, ha agy akarja a nő, megmarad számára ama titokzatos erő, mely a keresztről árad feléje és segíti viselni ennek terheit; s megmarad számára a gondolat, hogy a kereszt, mely egy egész világnak szerzett üdvösséget, meg tudja alapítani az Ő lelkére, az Ő szíve gondjaira bízottak boldogságát is.
És íme, e szóval – szinte észrevétlenül – meghatároztam a nőhivatását: élni másokért, a mások boldogságában keresni a magáét .
... a nő munkája sokszor értékesebb, mert a szív, a lélek munkája az, mely reá marad."

Ruschek Antal

 

  A hála hét arca - amely boldogabbá tesz



A hála gyakorlása segít, hogy előtérbe helyezd a pozitív élményeidet a negatív élményekkel szemben. Mindnyájunknak kijut mindkettőből. A hála abban segít, hogy a pozitív élményeknek tulajdoníts nagyobb jelentőséget. Mindnyájan szeretünk a negatív dolgokra koncentrálni, mert az iskolában azt tanultuk, hogy a kudarcok rosszak és a negatív dolgokat ki kell javítanunk. Ezzel azonban folyamatosan életben tartjuk a negatív élmények révén bennünk levő frusztrációt és az elégedetlenséget. A hála révén a lehető legnagyobb elégedettséget és élvezetet tudjuk valóban megélni a mindennapjainkban.

A hála és a hála kifejezése segít, hogy az életünket és az élményeinket ne mások életének és élményeinek tükrében éljük meg. Az, hogy állandóan másokkal hasonlítjuk össze magunkat és az életünket, sokszor vezet irigységhez, elégedetlenséghez és frusztrációhoz. Különösen, hogy mások életéből mindig csak egy tükörfényesre polírozott csillogó felszínt látunk, mert mindenki csak a jó dolgaival, élményeivel szeret kérkedni, míg a problémái, frusztrációi általában rejtettek maradnak. Ezzel szemben, ha azzal foglalkozol, hogy mi az, ami számodra értékes az életedből, mi az, amiért hálás vagy, amit becsülsz és értékelsz, akkor kevésbé lesz jelentős, hogy mások életével mi van.

A hála az a negatív érzéseknek, mint a fokhagyma a Vámpírnak. A hála összeegyeztethetetlen a negatív érzésekkel. Csitítja és elűzi az olyan negatív érzéseket, mint a harag, az irigység, félelem, bűntudat, megbánás, vagy a keserűség. A hála gyakorlása tehát azzal is segíti a boldogságodat, hogy a kifejezetten boldogtalanságot okozó érzések megéléséről következetesen lenevel. Hiszed vagy sem, az, hogy bizonyos érzéseket milyen hosszú ideig és milyen jelentőséggel élünk meg, pusztán szokás kérdése. Nem az a kérdés, hogy előfordul-e, mert persze, hogy előfordulhat. A kérdés az, hogy a mérgesek vagyunk, akkor órákig dühöngünk, és napokig neheztelünk a másikra vagy percek alatt elszáll. A hála segít ezeket úgy háttérbe szorítani, hogy nem elnyomja őket, hanem valami pozitívat tesz a helyébe, így segítve a boldogság növelését.

A hála a pozitív dolgokkal szembeni hedonisztikus adaptációt is csökkenti, hiszen megakadályoz abban, hogy magától értetődőnek vegyünk dolgokat. Ha hálásak vagyunk, és ezt kifejezésre juttatjuk, az egyben azt is jelenti, hogy tudatosítjuk magunkban, valami értékes dolgot kaptunk. Ezzel szemben, ha ezt nem tudatosítjuk, az adaptáció révén hamar magától értetődővé válik a dolog, és az csökkenti a boldogságszintet. Tehát akár megfelelő társra leltünk, akár felépültünk egy betegségből, érdemes a hálánkat ezért kifejeznünk.

A hála javítja a kapcsolataidat. Nem csak a párkapcsolatot, hanem a baráti, családi és ismerősi kapcsolataidat is. Ha hálás vagy ezekért a kapcsolatokért, közelebb érezheted magad az emberekhez, amivel nem csak jobb párrá, baráttá, ismerőssé válsz, de ezzel ők is jobban fognak téged értékelni, tehát ők is jobb párrá, baráttá, ismerőssé válnak számodra, összességében tehát javítasz a társas kapcsolataid minőségén. Ezzel pedig kifejezetten emeled a boldogságszintedet, hiszen tudjuk, hogy a megfelelő minőségű társas kapcsolati háló a boldogság egyik alappillére.

A hála kifejezése javítja az önértékelést és az önbizalmat. Ha felismered, hogy mi minden jó történik veled, mennyi ember mennyi mindent tesz meg érted, hogy mennyi mindent elértél az életben, amire büszke lehetsz, akkor magabiztosabbá válsz. Ahogy azt már írtam, nekünk az a természetes, hogy a hibákra és a hibák kijavítására fókuszáljunk, mert azt tanultuk, hogy a hibák hiánya jelenti a tökéletességet. Viszont a hibák hiánya nem jelent boldogságot. Már csak a hedonisztikus adaptáció miatt sem, hiszen maximum az változhat, hogy mit nevezünk hibának. Az viszont, hogy a hibákhoz és az azokkal szemben álló sikerekhez hogyan állunk, kifejezetten fontos a boldogságunk szempontjából. Értékeld a sikereidet, és azt ahogyan mások téged értékelnek. Légy hálás ezekért, fejezd is ki ezt a hálát, és a tartós boldogságemelkedés nem marad el.

Végül, de nem utolsó sorban a hála segít, hogy megbirkózzunk a stresszel, az elénk gördülő akadályokkal és traumákkal. Ha következetesen gyakorlod a hála kifejezését, idővel azt veszed majd észre magadon, hogy az segít meglátni a rosszban is azt, ami jó, ezzel pedig könnyebben tudod túltenni magad a nehéz helyzeteken. Fredrickson, Larkin, Tugade, Waugh, Watkins, stb. kutatásai bizonyítják nem csak ezt, de azt is, hogy még a rossz emlékek is ritkábban törnek elő azok fejében, akik következetesen gyakorolják a hála kifejezését.




Szepes Mária bölcs gondolatai 


1. Ha te nem hiszel önmagadban, hogyan higgyenek benned mások? A valódi hit ereje nem önhittségből, hanem az egész lényedre épült csodák és lehetőségek felismeréséből kell, hogy eredjen.
2. Minden sikeresen megoldott helyzet, energiává alakított fájdalom a tehetség új vénáit nyitja meg benned. Közelebb visz célodhoz, az alkotás örömének elégtételével ajándékoz meg, végül kezedbe adja sorsod irányításának kulcsait.
3. Az idegesség a lélek elégedetlensége, amely a nem megfelelő módon hasznosított alkotó energia világából fakad.
4. Lazítsd el magad, a fák illatoznak, a források üdítenek, a csend elnyugtat, a magasztos gondolatok megvigasztalnak, a zene friss alkotó tevékenygre serkent, a szellem óriásai pedig reményekkel töltenek el.
5. Aki úrrá akar lenni sorsán, depresszióin, démoni kötésein, annak úrrá kell lennie a gondolatain.
6. Gyöngédségre szomjazol? Köss békét a világgal, s a csillagok egyszerre szólni kezdenek hozzád, a fák erővel töltenek fel, a vizek elixírré változnak, a tűz melegíteni kezd, s a megszelídített vadállatok a lábaidhoz hevernek.
7. Nem könnyű alázatosan elfogadni, s adni úgy, hogy feloldj a másikban minden nyugtalan viszonzási kényszert.
8. A feszültség állapotában nagyobb a lélek teljesítőképessége. Nem mindegy azonban, hogy a feszítő energiák öntudatlanul a mélység felé mozognak-e, vagy fejlődésed értékes hajtóerőiként tudatosan tereled azokat magasabb célok felé.
9. Félni valamitől annyi, mint a félelem tárgyának mágnesévé válni. A félelem megszűnése az élet kezdete.
10.„Ép testben ép lélek” vagy „Ép lélek teszi az ép testet.”
11. Amint feloldod a tehetetlen szánalomból és bosszúságból eredő görcsöt, egészségtelen viszonylataid lassan feloldódnak, vagy eltűnik belőlük a gyötrő feszültség. „Egy kézzel nem lehet tapsolni.”
12. Ha egy út bezárul előtted, ne keseregj. Ha egy kapu nem nyílik meg kopogtatásodra, ne lázadozz. A tilos úton, a bezárt kapun túl olyan dolgok várakoznak rád, amelyek legyőzéséhez még nem szereztél elég erőt.
13. Tudni. Merni. Akarni. Hallgatni. Életed beavatási próbái e négy kabbalista erény köré épülnek. Megvizsgáltad már, mikor hagyott cserben a tudásod? Mikor riadtál vissza egy merész tettől? Milyen helyzetben történt rövidzárlat mágikus akaratod vezetékrendszerében? Beszéltél-e, amikor hallgatnod kellett volna?
14. A tudás a szellem szárnya, a bátorság az egyén rangfokozata, az akarat a hajtóereje, a hallgatás a szellem higiéniája.
15. A szavak építő-romboló erőket rejtenek. Hatásuk gyógyítóbb lehet valamennyi elixírnél, de sebezhetnek is, mint a méregbe mártott nyílhegy.
16. Igazi gyógyító az lehet, aki megkeresi hitéhez a tudás aranyfedezetét.
17. A zaklató, önemésztő keserűség vagy a napfényes, benső derű hullámhossz kérdése.
18. Ne vedd rossz néven, ha egy hinduhoz magyarul szólsz, s nem érti.
19. Az ember cselekedete teremti meg eseményeit, vágya alakítja környezetét, és gondolkodása építi a jellemét. Jelenét a múltjában hozza létre, s jövője alakulását jelenében szövi tovább.
20. A lemondás nem válik erényeddé, ha csak a fölöslegből áldozol vagy olyasmit teszel, ami nem esik a nehezedre.





NOÉ BÁRKÁJA

Minden, amit tudnod kell az életben, arra megtanít Noé Bárkája.

1. Ne késd le a hajót.
2. Emlékezz, mind ugyanabban a hajóban vagyunk!
3. Tervezz előre. 
Akkor sem esett az eső, amikor Noé megépítette a Bárkáját.
4. Tartsd jó kondiban magadat. 
Mikor 60 éves leszel, lehet,hogy valaki felkér egy nagy dologra.
5. Ne törődj a kritikákkal. 
Csak csináld meg a munkát, amit meg kell csinálni.
6. A jövődet építsd magasra.
7. A biztonságod érdekében mindig párban utazz.
8. A sebesség nem mindig számít. 
A csiga és a párduc is ugyanabban a hajóban van.
9. Ha stresszes vagy, lebegj kicsit.
10. Emlékezz: a Bárkát amatőrök, a Titanicot pedig profik építették.
11. Nem számít a vihar, ha Istennel vagy, a végén mindig vár a szivárvány
 

 


86 400 másodperc

Képzelj el egy bankot, ahol minden reggel 86.400 forint kerül a számládra. 
Ez nem marad meg a holnapi napra. 
Minden este lenullázódik, akármennyit is használtál fel a nap folyamán. 
Hát akkor mit lehet tenni?

Természetesen használd fel MINDET! 
Mindannyiunknak van egy ilyen bankja. 
Ez az IDÖ. 


Minden reggel 86.400 perccel gazdagabbak vagyunk.
 Minden este lenullázódik, elveszik, akármennyit is használtunk fel céljaink eléréséhez. 
Soha nem marad egyensúlyban. 
Soha nem lesz több, egy perccel sem. 
Minden új nap új számlát nyit nekünk, és minden új este újra felégeti a maradékot. 
Ha elmulasztod felhasználni az aznapi betéted értékét, elveszik. 
Soha nem kapod vissza. 
Nem íródik jóvá másnap. 
A jelenben kell élned a mai betétet használva. 
Befektetni, hogy a lehetö legtöbbet tudj vásárolni egészségböl, boldogságból és sikerböl! 
Az óra forog. 
Csináld ma, a lehetö legtöbbet! 
Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÉV, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell. 
Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÓNAP, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttett hozott a világra. 
Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÉT, kérdezd meg a hetilap szerkesztöjét. 
Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÓRA, kérdezd meg szerelmest, aki a találkozóra vár. 
Hogy megértsd, mennyit ér EGY PERC, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. 
Hogy megértsd, mennyit ér EGY MÁSODPERC, kérdezd meg az autóst, 
aki nem tudta elkerülni a balesetet. 
Hogy megértsd, mennyit ér EGY TIZEDMÁSODPERC,kérdezd meg a sportolót, 
aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tiéd. 
És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted. 
És emlékezz,hogy az idö senkire sem vár. 
A Tegnap történelem. 
A Holnap rejtelem. 
A Ma ajándék!





Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk,
Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk!
Magyarországról, romlott hazánkról,
Ne felejtkezzél el, szegény magyarokról!

Ó Atyaistennek kedves, szép leánya!
Krisztus Jézus Anyja! Szentlélek mátkája!
Magyarországról, romlott hazánkról, stb.
Nyisd meg az egeket sok kiáltásunkra,
Anyai palástod fordítsd oltalmunkra.
Magyarországról, romlott hazánkról, stb.
Kegyes szemeiddel tekintsd meg népedet,
Segéljed áldásra magyar nemzetedet.
Magyarországról...
Sírnak és zokognak árváknak szívei,
Hazánk pusztulásán özvegyek lelkei.
Magyarországról...
Vedd el országunkról ezt a sok ínséget,
Mikben torkig úszunk, óh nyerj békességet.
Magyarországról...
Irtsd ki, édes Anyánk! az eretnekséget,
Magyar nemzetedből a hitetlenséget.
Magyarországról...
Hogy mint Isten Anyját, régen tiszteltenek,
Úgy minden magyarok most is dicsérjenek.
Magyarországról...
Tudod, hogy szent István örökségben hagyott,

Amen





 ÚTMUTATÓ AZ ÉLETHEZ

"Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem.
Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok és minden a megfelelő pillanatban törétnik. Így nyugodt lehetek.
Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását.
Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek - ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam.
Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem.
Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik.
Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált.
Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal.
Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek.
Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET!!!! "

Charlie Chaplin



Egy valami állandó a változás...
Szeretjük, ha nyugodtan és boldogan élhetjük az életünket.
Mindig, minden változik, hiszen jól tudjuk, egy valami állandó, a változás.
Bármikor, bármelyik pillanatban történhet valami, ami beindít új folyamatokat. 
Néha akár egy -egy pillanatra fájdalmas is lehet.
Az új helyzet elfogadása, első pillanatban talán nehéznek tűnik, 
de senki nem ígérte, hogy mindig minden könnyű lesz.
Te vagy kulcs, hogy megoldd a helyzetet, hogy átlásd, miben és hogyan változtathatsz.
Nézzük lépésről, lépésre, mit kell tenned ha egy új helyzetbe kerülsz:
1. Maradj nyitott
2. Tekints rá úgy, mint egy kisgyermek és szemlélődj
3. Fogadd el
4. Gondold át, mit tehetsz
5. Ne kapkodj, ne ess kétségbe
6. Mindig van megoldás, minden helyzetben
7. Nem az minősít egy embert, hogy mikről beszél, hanem adott helyzetben hogyan viselkedik
8. Minden nehézség, amit megoldasz erősít
9. Ne hagyd, hogy a körülmények irányítsanak, légy Te az irányító
10. Mindig csak olyan feladatot kapunk, amihez van elég erőnk, hogy megoldjuk
11. Tisztítsd meg a tudatodat a zavaró érzelmektől
12. Légy nagyon türelmes
13. Bármi is történik ne hagyd, hogy eltántorítson a célodtól
14. A benned lévő hit a legnagyobb erő
15. Ha megoldasz egy nehéz feladatot vagy helyzetet, mindig magasabb szintre lépsz, ez a fejlődés
16. Szíved legyen mindig tele szeretettel
17. Adj időt, hogy letisztuljanak a dolgok, hiszen nem mindig lehet mindent pikk-pakk megoldani
18. Haladj előre lépésről-lépésre, ha kell várj
19. Minden helyzet tanít, minden azért van, hogy erősebb légy
20. Hagyd meg az energiák szabad áramlását
 
Brandon Bays

Tudatos és tudatalatti

Két szinten működik: a tudatos vagy racionális és a tudat alatti vagy irracionális szinten. Tudatos elméddel gondolkodol, megszokott gondolataid pedig tudatalattidba süllyednek, és tudatalattidat természetüknek megfelelő teremtésre késztetik. Tudatalattid az érzelmeid székhelye, ez a teremtő elme. Jó gondolataidat jó eredmények követik. Ha gonosz dolgokra gondolsz, gonosz eredményekkel számolhatsz - így működik az elméd.

Sose feledd: ha tudatalattid elfogad egy eszmét, rögvest hozzálát végrehajtásához.
Érdekes és megfoghatatlan igazság ez: a tudat alatti törvénye egyaránt vonatkozik a jó és a káros elképzelésekre. Ha negatív módon alkalmazzuk, kudarcot, frusztrációt, boldogtalanságot okoz.
Ha viszont szokásszerű gondolataink harmonikusak és konstruktívak, tökéletes egészséget, sikert, jómódot teremthetünk magunknak.
A helyes gondolkodás, a helyes érzelmek kialakításának elengedhetetlen előfeltétele a lélek békéje és a test egészsége. Bármit kijelenthetsz gondolatban: ha lelked mélyén igaznak érzed, tudatalattid elfogadja, és kézzelfogható valóságot teremt belőle számodra. Mindössze azt kell elérned, hogy tudatalattid elfogadja elképzelésedet, s akkor saját tudatalattid törvénye előteremti az áhított egészséget, békességet vagy pozíciót. Add ki a parancsot, tedd közzé a nyilatkozatot, és tudatalattid engedelmesen reprodukálja a mintául belenyomott elképzelést! Ilyen az elméd törvénye: a tudatos elmédben forgatott gondolat természetének megfelelő választ várhatsz tudatalattidtól is.

Pszichológusok és pszichiáterek rámutattak, hogy amikor tudatalattidba gondolatok jutnak tovább, benyomások érik az agysejteket. Mihelyt tudatalattid elfogad egy ötletet, azonnal munkálkodni kezd a végrehajtásán.
Az elképzelések összekapcsolása révén működik, s célja eléréséért a legapróbb ismeret-morzsákat is felhasználja munkája során, amire valaha szert tettél életedben. A bensődben rejlő végtelen energiára, hatalomra, bölcsességre támaszkodik. Felsorakoztatja maga mellett a természet összes törvényét.
Van, amikor azonnali eredményt ér el érdekedben, máskor napokat, heteket, még annál is többet igénybe vehet a dolog...
Kifürkészhetetlenek az ő útjai.

1. Jó gondolat helyébe jót várj! Rossz gondolat helyébe rosszat várj! Az vagy, amit egész nap gondolsz.

2. Tudatalattid nem vitatkozik. Elfogadja tudatos elméd kijelen­téseit. Lehet, hogy úgy érzed: “Nem engedhetem meg magam­nak." Mégse mondd ki! Válassz jobb gondolatot, jelentsd ki: “Igenis megveszem. Lelkileg elfogadom."

3. Tiéd a választás joga. Válaszd az egészséget és a boldogságot! Csak tőled függ, hogy jóindulatot vagy gonoszságot válasz­tasz-e. Válassz: légy kooperatív, víg, barátságos, szeretetre méltó, és az egész világ kitárul előtted. Ez a legjobb módja, hogy varázslatos személyiség váljon belőled.

4. Tudatod a “kapuőrző". Fő feladata, hogy megóvja tudatalatti­dat a hamis benyomásoktól. Válassz: hidd, hogy valami jó kö­vetkezik, s most is éppen valami jó történik. Legnagyobb hatalmad a választás képességében rejlik. Válaszd a bőséget és boldogságot!

5. Másoktól származó szuggesztiók és kijelentések nem árthatnak neked. Csak saját gondolataid tevékenységének van hatalma. Választhatsz: elutasíthatod mások gondolatait vagy kijelenté­seit, és megerősítheted a jót. Módodban áll, hogy megválaszd reagálásod módját.

6. Vigyázz, mit mondasz! Minden fölösleges szóról el kell szá­molnod. Sose mondd: “Belebukom; kirúgnak az állásomból; nem tudom kifizetni a lakbért." Tudatalattidnak nincs humor­érzéke. Amit kimondasz, megvalósítja.

7. Elméd nem gonosz. Egyetlen természeti erő sem gonosz. Min­den attól függ, hogyan használod a természet erőit. Arra hasz­náld elmédet, hogy áldást, gyógyulást, inspirációt oszthass az emberek között.

8. Sose mondd: “Nem tehetem." Győzd le ezt a félelmet, mondd inkább: “Saját tudatalattim hatalma révén bármit megtehetek."

9. Gondolataid az élet örökkévaló igazságaiból és elveiből indul­janak ki, nem pedig a félelem, tudatlanság, babona alapállásá­ból. Ne hagyd, hogy mások gondolkodjanak helyetted. Magad válaszd meg gondolataidat, és magad hozd meg döntéseidet.

10. Te vagy lelked (tudatalattid) kapitánya és sorsod mestere. Ne feledd: tied a választás képessége. Válaszd az életet! Válaszd a szeretetet! Válaszd az egészséget! Válaszd a boldogságot!

11. Tudatalattid bármit elfogad és megvalósít, amit tudatos elméd elhisz, és igaznak tekint: Higgy a jó szerencsében, az isteni út­mutatásban, a helyes cselekvésben és az élet összes áldásában!"

Forrás - Internet

 Siker kalauz

1. Csak ma boldog leszek,“a legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen”. A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.
2. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodok hozzájuk.
3. Csak ma törődni fogok testemmel. Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza, és nem hanyagolom el, hogy tökéletesen engedelmeskedjen parancsaimnak.
4.Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet. Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya. Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.
5. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon; jót teszek valakivel és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem, ahogy William James mondja, csak az edzés kedvéért.
6. Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani.
7. Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.
8. Csak ma programot készítek. Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában. Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz. Ez megszabadít két nyűgtől. A sietségtől és a bizonytalanságtól.
9. Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok. Ebben a fél órában néha Istenre fogok gondolni, hogy egy kicsit távlatokban is gondolkodjak.
10. Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek és higgyem, hogy akiket szeretek viszontszeretnek.
 
Az elég jó szülő 10 titka


1. dicséret és jutalmazás
Ez a két szó csengjen a fülünkbe akkor, amikor a gyermekünknél megerősíteni kívánunk valami jó cselekedetet, képességet, gondolatot, vagy bármit, ami az ő érdekeit szolgálja. Dicséret lehet egy szó, egy kacsintás, egy elismerő bólogatás a megfelelő pillanatban és jutalom lehet az is, ha szeretettel és valódi figyelemmel fordulunk gyermekünk felé akkor, amikor szüksége van rá.

2. következetesség
Tapasztalatból mondhatom, ha azt a kérdést intézzük a szülők felé, hogy következetesen nevelik-e gyermeküket, a válasz egy nagy mosoly kíséretében a következő: „Igyekszünk. :-)”
De mit is értünk következetesség alatt? Például, ha meghozunk egy szabályt – vacsora után nincs tévézés -, akkor ezt ne rúgjuk fel pusztán a békesség kedvéért (a gyerek akkor abbahagyja az üvöltést), vagy mert valamilyen zavaró tényező közbejött (vendégek miatt nincs idő a gyermek figyelmét lekötni mással). A szabály az szabály, melynek betartatását várjuk el a másik szülőtől, nagyszülőtől,  bébiszittertől és mindenkitől, akivel a gyermek kapcsolatban van.

3. napirend
E mágikus szó mögötti tartalom kiépítése nem könnyű feladat. Nem csak az otthonunkban, hanem az életünk idejében is rendet kell tartani. Legyenek nagy sarokpontok: felkelés-, étkezések-, fürdés-, lefekvés ideje -, melyek vezérfonálként támogatják a család működését és benne a gyermek(ek) kiszámítható létezését is. Persze ezek nem kőbevésett időpontok, amelyektől nem lehet eltérni. Ha már a napi ritmus betartása rutinná vált, akkor már lehet szó lazításról is. Pihenőnapokon, szabadság alatt stb. bátran leléphetünk a járt útról. Fontos azonban azt észben tartani, hogy minél kisebb a gyermek, annál inkább megzavarhatja az eltérés a megszokott ritmushoz képest.

4. korlátok és határok
Kemény, de szükséges szavak akkor, amikor a gyermekek helyes irányba történő terelgetéséről beszélünk. Főiskolai tanárom – Pálhegyi Ferenc – szavai vésődtek be fejembe ezzel kapcsolatban. Az alábbi szemléletes példát vázolta fel elénk.
Ha a szakadék szélén van egy korlát, akkor a nézelődő kimerészkedik a szakadék széléig, hiszen joggal bízik abban, hogy nem fog onnan lezuhanni. Ha nincs korlát, akkor két lehetőség van. Vagy hamarabb megáll és nem látja mindazt, amit láthatna a korlát adta biztonságérzet segítségével, vagy lezuhan, mert nem tudja, hol kell megállnia, de a kíváncsisága hajtja.
A biztonságot nyújtó korlátok következetes alkalmazása során rá fog jönni, hogy ezzel nem korlátozza gyermekét, éppen ellenkezőleg: kitágítja határait!
Ezt a példát átfordítva a gyermeknevelés színterére, a következőképpen értelmezhetjük. Amennyiben a gyermekünk számára egyszerű, átlátható, értelmes és valóban szükséges szabályokat állítunk fel (pl. ne dugj semmit a konektorba, vécézés után mosd meg a kezedet; kés, villa, olló nem gyerek kezébe való stb.), akkor mankót adunk számára ahhoz, hogy ki merje próbálni a benne rejlő lehetőségeket. Egy idő után kezdi majd megérteni, hogy mit szabad és mit nem és azt is, hogy az „előírásoktól” nem térhet el.
Gyermeke megtapasztalja, hogy valóban olyan dolgokat korlátoz, ami valós veszélyeket rejt, ami az ő érdekeit szolgálja, tehát egy újabb szabály életbeléptetése esetén is várhatóan hamarabb lesz a partnerünk, hiszen már bízik bennünk. Ehhez viszont elengedhetetlenül fontos, hogy valóban indokolt – nem öncélú, értelmetlen (pl. napközben nem fekhetsz az ágyadon) – szabályokat állítsunk fel, és következetesen tartassuk is be azokat. Csak így van értelme!

5. fegyelem
Kemény szó ez is, de nem a vasfegyelemre, nem a tekintélyelvű fegyelemre kell gondolni ezesetben. Egyszerűen arról van szó, hogy tanulja meg fegyelmezni első körben saját magát, mint szülőt (lásd: önuralom). Következetesen tartassa be az okos korlátokat! Legyen határozott, de tisztességes. Ha megállapodott valamiben a gyermekével, ne rúgja fel a paktumot, tartsa magát az egyezséghez (pl. „ha megírod a leckét öt óráig, lemegyünk fagyizni”), ellenkező esetben gyorsan eljátssza a szavahihetőségét és egy „fegyelmezési” eszközzel kevesebb birtokol a továbbiakban.

6. figyelmeztetés
Megfigyeltük már, hogy szülőként sokszor úgy viselkedünk, mintegy kakukkos óra? Elég sűrűn jelezzük gyermekeinknek az idő múlását és a következő „napirendi pontot”- mindjárt vacsora; öltözz, mert elkésel; fél óra múlva indulunk az uszodába stb.- ezáltal is támpontokat adva számukra az életük okos vezetéséhez.
A figyelmeztető szerepünk másik megnyilvánulási formája, amikor valóban valami veszélyes/fontos dologra hívjuk fel csemeténk figyelmét – nézz szét, mielőtt lelépsz a járdáról; ne turkáld az orrodat; köszönj hangosan stb.-, és ezáltal próbáljuk megóvni testi épségét, vagy segítjük viselkedésének az elfogadott normáknak megfelelő alakulását.

7. magyarázat
Szorosan hozzátartoznak az eddig vázolt fogalmakhoz a magyarázatok, hiszen a gyermek azok hiányában nem biztos, hogy megérti, hogy mit akarunk tőle valójában. Pusztán önmagában az, hogy zsebkendőbe tüsszents, értelmetlen dolog, hiszen ott a kéz, a ruha ujja erre a célra.
A hozzáfűzött egyéb – gyermekünk életkorának megfelelő (pl. mert a bacik szanaszét repülnek a levegőben és beteg lehet tőle más is) – információkkal azonban már elfogadhatóbbá válik ez a kijelentés.
Magyarázat nélkül értelmetlen a büntetés is, hiszen a gyermeki gondolkodás a legtöbbször még nem tudja magától, hogy mit szabad és, mit nem – és ebből kifolyólag nem érti azt sem, hogy miért kap érte szidást (pl. anya bedughatja azt a valamit a falba én miért nem? Miért kiabál azonnal és csap a kezemre?)
A gyerek hisztizik, mert nem vesszük meg a hőn áhított drága, ám mégis értelmetlen játékot. Nem érti miért? Hát magyarázzuk el neki, hogy drága és értelmetlen, persze konkrétumokkal. Például: sok pénzbe kerül ez a világító gömb és  tudod, oda kell figyelnünk mit vásárolunk. Ennek az árából 5 kisautót vehetnénk, és azokkal legalább tudnál játszani a barátokkal is. Ez meg csak áll, világít és semmi másra nem való. (Ne spóroljon a szavakkal!)
Az okos, gyermekre szabott magyarázat aranyat ér, de nem kell túlzásba vinni azért ezt sem, nem kell újra és újra indokolni hasonló helyzeteket, mert valóban a gyermek agyára mehetünk az állandó papolással és joggal remélhetjük azért azt is, hogy csemeténk előbb-utóbb valóban tanul a szép szóból.

8. önuralom
Ez mindennapi próbatétel számunkra. Legszívesebben ordítana a dühtől, a méregtől? Úgy érzi gyermeke megérett egy hatalmas pofonra? Azt mondom, számoljon 10-ig és gondolkodjon!
Tényleg ő a rossz, vagy Ön fáradt és türelmetlen? Munka, ovi után végre otthon van mindenki épen és egészségesen. Vacsora megvolt, zuhany megvolt, pizsama mindenkin és éppen mesél egy könyvből. Csukódna le a szeme, de a gyerek vizet kér és állandóan közbevág a kérdéseivel a mesehallgatás közben. Legszívesebben hangosan sírna a fáradtságtól. Igen a fáradtságtól, hiszen a gyerkőc normálisan viselkedik – szomjas és a történet hallatán megered a fantáziája. Ne büntessük hát a hisztinkkel!
Ellenben azt se feledjük, hogy Ön, mint szülő esendő ember is egyben és sokszor nehéz a „buddhaság”. Ha néha-néha hangosabb a kelleténél, vagy jogtalanul büntet, ne zuhanjon mély depresszióba, attól még bőven elég jó szülő lehet! Azonban ne felejtsen el bocsánatot kérni és elismerni, hogy hibázott! Nagyot nőhet gyermeke szemében.

9. felelősség
Attól a perctől kezdve, hogy igent mondott egy új életre felelős érte. Többé nincs az, hogy Ön mit akar egymaga, mert minden, ami Önt érinti, hat a gyermekére is. Felelős azért is, hogy mit hagy maga után gyermeke lelkében, eszében. Felelős azért is, hogy gyermeke mennyire lesz felelősségteljes ember. Bízzon rá bátran feladatokat, amelyekben kipróbálhatja saját magát és amelyektől fejlődhet a magába vetett bizalma is!
Legyenek feladatai a házimunkában is, amivel el kell tudnia számolni. Tanítsa meg azt is, hogy minden jó szándék és igyekezet ellenére követhetünk el hibákat és ilyenkor vállalni kell tetteinkért a felelősséget!

10. lazítani!
„Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek, és aztán megint mehet, minden tovább… – Lazítani, próbálj meg lazítani…”
Tömören összefoglalja a lényeget! Önnek, mint szülőnek, joga van a rendszeres kikapcsolódásra, feltöltődésre. Tovább megyek, nem csak joga, hanem kötelessége is, hiszen megfáradtan, kiégetten, mártírkodva esélye sincs jó szülőként (feleségként/férjként) léteznie. Sportoljon, találkozzon a barátokkal, szórakozzon, szánjon időt magára, megtérül többszörösen! Ugyanakkor adjon lazításra lehetőséget gyermekének is! Az egész napos megfelelési törekvésekben ők is elfáradnak. Meséljünk, beszélgessünk, bújjunk össze! Hagyjuk, hogy ő maga is élhessen a szenvedélyeinek – sport, barátok, zene stb. Ahogy nőnek, okosodnak, önállósodnak adjunk nekik levegőt és telepedjünk le róluk.
Csak lazán.

Forrás: Internet

 

 
A gyógyulás tizenhárom  szempontja
 
 
1.- Elsőként fogadd el a fájdalmat, betegséget, mint a részedet. Te fájsz.
 
2.- Köszönd meg a testednek, hogy befogadta a fájdalmat, betegséget, és kezdd el megérteni az üzenetét.

3.- Tudd, hogy nincs szükséged a szenvedésre, az csupán egy kibillent állapot következménye. Minden betegség, fájdalom mögött egy idegen elme-program áll, amihez csatlakoztál, és ami szűkség-helyzetbe hozott, félelmeket generált.

4.- A kibillenés a gondolataidban történt, onnan lement az érzéseid szintjére, és felbolygatta azokat, majd megjelent a fizikai testedben fájdalomként.

5.- A kibillenés benned ment végbe, ezért benned is állhat helyre a rend. Ha a kibillenést helyreállítod, megszűnik a fájdalom, a betegség.

6.- A kibillenést mindhárom szinten helyre kell állítanod: testi, érzelmi, gondolati szinten. Amit tápláltál, az belőled táplálkozott. Ha nem táplálod tovább, nem táplálkozik tovább belőled.

7.- A betegség, a fájdalom maga a tünet, a vezérfonal, amiből kiindulhatsz. Nézd meg, mikor kezdődött (idő), és mi történt veled akkoriban, milyen eseményhez köthető. Azután nézd meg, melyik testrészedet érinti, hol jelentkezik (tér), és értsd meg az adott testrész, szerv üzenetét.

Ezek a betegség, fájdalom tér-idő koordinátái, amik kiindulópontok.

8.-Ha szükséged van segítségre a felfejtéshez, akkor vedd igénybe. De ne várd, hogy a segítőd helyetted oldja meg a helyzetedet, és kész válaszokat adjon. A válaszok nálad vannak, ő csak segíthet rájuk találni. Légy nyitott, és működj együtt.

9.- Ha az élethelyzetet beazonosítottad ami az időben kiváltotta a fájdalmat, betegséget, és az érintett test-rész üzenetét megfejtetted, akkor menj tovább ezeken.

10.- Most vizsgáld meg, hogy az érintett élethelyzetben hogy érezted magad. Menj vissza abba az élethelyzetbe. Hagyd, hogy ezek az érzések a felszínre törjenek, és újra átéld őket (most már tudatosan). Ha kell, képzeld el, hogy egy nagy hegy tetején ülsz, és onnan nézel le az érzéseid gyors-sodrású folyójára. Merítkezz meg benne bátran, miközben ülve is maradsz a hely tetején. Semmi bajod nem eshet. A hegy tetején ülő részed figyeli, és érzékeli a megmerítkező rész érzéseit. Hagyd megnyilvánulni őket, ne fogd vissza, hadd áradjanak, mutassák meg magukat. Ez a szembenézés a saját érzésvilágoddal az adott kérdésben. Ha minden érzelmi réteg a felszínre jött, vége a lubickolásnak, szárítkozz meg, és indulj el a hegy tetején csücsülő részed felé. Ülj le mellé, és lásd a folyót magad alatt, ami most már nélküled hömpölyög. Te kijöttél a vízből. Élvezd a felszabadult örömöt, a megkönnyebbülést. Nézz vissza a vízre most. Lásd, hogy a folyó elcsendesedett, megnyugodott, lágyan áramlik, szinte dalolva jókedvében. Ahogyan belőled eltűntek a nyomasztó érzések, úgy eltűntek a világodból is.

Látni fogod a feltört érzéseid hasonlóságát a fájdalommal érintett szerv, testrész üzenetével.

11.- Most nézz le az alattad elterülő ködfelhőre. Ezek gondolatfelhők. Ott vannak benne a Te gondolataid az adott élethelyzettel kapcsolatosan. Mozgékonyak, alakváltók, illékonyak. Mégis találsz bennük masszív gomolyfelhőket, szürkéket, feketéket. Ugyanúgy, mit az előbb, menj bele egyik részeddel ebbe a felhőrétegbe, ugorj fejest bele (ne félj, a mentális részed fajsúlya megfelel a gondolatokénak, nem fogsz lezuhanni:). Közben a másik részed ugyanúgy megfigyelőként ülve marad a hegy tetején, és nézi, mi zajlik alatta. Ez a tudatos figyelem. A gondolatfelhőkkel azonosuló részed most újra felidézi azokat a gondolatokat, amelyek az érintett élethelyzetedhez kapcsolódnak, amik azt kiváltották. Ezek a Te gondolataidnak tűnnek. A figyelő éned azonban érzékeli a hegy tetején, hogy ezek nem a saját gondolataid, hanem idegen elme-programok, tévhitek, amikhez csatlakoztál. Azt is érzékeli, hogy miért csatlakoztál ezekhez. Hagyd, hogy megjelenjenek a válaszok. Hagyd, hogy az időn és téren kívül röpítsen ez a tapasztalás. Számtalan korábbi élethelyzet emléke jelenhet meg, melyek erre a láncra voltak felfűzve, a közös gondolati gyökérre. Csak hagyd őket megjelenni. Ne minősítsd, csak szemléld. Mikor a puzzle összeállt, nem jön új gondolat, válasz, akkor gyere ki a felhőből, rázd meg magad, és menj vissza a hegy tetején ülő részedhez. Ülj le mellé, és élvezd a nyomasztó idegen gondolatoktól, elvárásoktól megszabadult örömöt. Érzékeld, ahogy kiürültek belőled ezek a gondolatok, ahogy otthagytad őket a nagy masszában. Nézz vissza a felhőkre, és lásd hogy kitisztultak a szürke foltok, átsüt rajtuk a fény. Ahogy belőled eltűntek a téveszmék, kibillent elme-programok, eltűntek a világodból is.

12.- Most már érted, érzed, és átélted a fájdalmadat, a betegségedet és annak okát. Ahogy megengedted neki, hogy megnyilvánuljon, úgy most megengedted neki, hogy megszűnjön. Fel-oldottad. Számodra nem létezik többé. Az anyag sűrű rezgése lassabban reagál, így beletelhet egy kis időbe, míg minden testi fájdalom megszűnik, légy türelmes.

13.- Most nyilvánítsd ki, hogy az életed irányítását ebben a kérdésben átadod a saját felsőbb Énednek, a Lelkednek, és ezzel visszaveszed magadhoz a hatalmat, és az irányítást az életed felett. Elfogadod az ezzel járó teljes felelősséget, és mindennapi életedben megnyilvánítod ezt a belső lélek-hangot. Elfogadod, mert tudod, hogy a Lelked vezetése összhangban lesz az univerzum rendjével, mások életét és szabadságát nem sérti. 
Ezzel az eredendő RENDbe visszatértél, újra EGÉSZ-séges vagy.

Népszerű bejegyzések az elmúlt 7 napban

Népszerű bejegyzések az utolsó 30 napban

Népszerű bejegyzések minden időpontban