Mangó
A mangó vagy indiai mangó a gazdaságilag
legjelentősebb, és a legszélesebb körben, Ázsián kívül is termesztett mangófaj.
Az örökzöld fa eléri a 20(-40) m magasságot, és zárt, sötét, terebélyes koronát
alkot. Átellenes állású levelei bőrneműek, simák, fényesek, sötétzöldek. A
levéllemez 15-30 cm
hosszú és mintegy 3,5 cm
széles, lándzsás, lassan kihegyesedő, ék- vagy szíves vállú, ép, olykor
hullámos szélű. Középere erőteljes, az oldalérpárok száma 12-30. A megvastagodott
levélnyél 2-6 cm
hosszú. A hajtásvégi, terpedt, körvonalukban kúp alakú virágzatok akár 10 000
virágot is hordozhatnak, melyeknek csak egy része termékenyül meg, és nagyon
kevés fejleszt termést. A virágok rövid kocsányúak, csomósan, zsúfoltan
helyezkednek el, 3-5 mm
hosszú fellevelük korán lehull, 5 csészelevelük lándzsás-elliptikus, 1,5-3 x
1,5-2 mm
nagyságú, az 5 lándzsás, halványsárga vagy vöröses szirom mérete 3-5 x 1-1,5 cm.
Termése
A mangó csonthéjas termései nagyon sok alakúak, (5-)
10-40 cm
hosszúak, többnyire aszimmetrikusan elliptikus-tojásdadok, csúcsukon rövid,
széles csőrűek, többnyire lapítottak és kissé görbültek; az alakváltozatosság a
gömbölyded, alma formáig terjed. A terméshéj legfeljebb 2 mm vastag, sima, fényes,
apró, halvány mirigypontokkal, teljesen megérve zöld vagy világító sárga,
gyakran vörösen vagy narancsszínűen árnyalva, ritkán csaknem teljesen vörös. A
vastag terméshús (mezokarpium) teljesen megérve lágy és nagyon bő levű,
halványsárga vagy narancsszínű, rostos vagy csaknem rostmentes, édes ízű,
kellemes, aromás illatú. A fás-rostos, fehéres belső termésfal (csonthéj)
lapított tojás alakú és gyengén hosszbarázdás, erősen a terméshúshoz tapad.
Felhasználás
A mangó világszerte az egyik legfontosabb trópusi
haszonnövény. Az igen ízletes, bő levű termést éretten nyers gyümölcsként
eszik, vagy gyümölcssalátákhoz, gyümölcsléhez használják. A szeletelt,
szárított termés finom aszalt gyümölcs is. Az éretlen és érett termésekből
kompótot, zselét és lekvárt főznek; Ázsiában a főtt mangóból készült, csípősen
fűszeres, édes, lekvárszerű chutney az ételek kedvelt ízesítője. Az éretlen
terméseket megpárolva zöldségként fogyasztják, vagy szeletelve, édeskésen
savanyú lében, uborkaszerűen teszik el. Szárított és őrölt állapotban a mangó
fűszer is Dél- és Kelet-Ázsiában, a megőrölt belső termésfal (a kőmag héja)
fűszeres mártások alkotórésze. A mangó virágai is ehetők, ezenkívül sűrű, édes
mézet szolgáltatnak. A pörkölt és porrá őrölt belső termésfal a gyógyászatban
himlő, reuma, hasmenés és bélférgek elleni szerként használatos. A szárított
virágok és a kéreg gumianyaga vérhasnál, a levelek hamuja égési sérülésnél
hatásos. Az ágak vöröses gyantája izzasztó és antiszifilitikus hatású. A
levélfőzetet öblögetőszerként torok-, mandulagyulladásnál és fogfájdalmaknál alkalmazzák,
azonkívül asztmánál és hörghurutnál is hatásos. A kéreg reuma ellen és
hánytatószernek alkalmas, továbbá egy sárgásbarna festőanyagot szolgáltat
(selyem színezésére). A szárított leveleket rovarok kifüstölésére is
használják. A fatest világos, rostos, viszonylag puha, és például bútorok,
padlók, ládák és csónakok készülnek belőle.
Elterjedése:Feltételezések szerint a mangó őshazája
az indiai szubkontinens, ahol a fajt több mint 4000 év óta termesztik. Manapság
a trópusokon és szubtrópusokon világszerte nevelik kultúrnövényként,
legészakabbra az európai Mediterráneumban és Floridában termesztik.
Termesztése és betakarítása
A szelekció és a keresztezéses nemesítés a fajták és
változatok áttekinthetetlen sokaságát eredményezte; a jó minőségűek nagy
terméseket fejlesztenek, amelyek rostmentesek, édesek és nagyon zamatosak. A
mangótermesztés kertekben és ültetvényeken a legtöbb trópusi országban nagy
gazdasági jelentőségű, a jó fajták mindenütt a viszonylag drága piaci termések
közé tartoznak. A mangó legjobban ott fejlődik, ahol a száraz évszak a virágzás
idejére esik; a tartósan nedves tájakon a fák kevés termést hoznak. A fagy szab
határt termesztésének, a belső trópusokon 1500 m magasságig ültetik. A
szaporítást főleg magoncok oltásával végzik; a növények 6 éves korban fordulnak
termőre. Hogy zamata meg legyen, érett állapotban kell betakarítani a termést,
ezért csak rövid ideig tartható el. A piacra kerülő árut éretlen állapotban
szedik, a gyümölcsként való felhasználáshoz addig tárolni kell, amíg lággyá és
bő levűvé nem válik.
Az Ázsiában több ezer éve termesztett mangónak a
hindu mitológiában és vallási szertartásokban van nagy jelentősége. A hindu
hitvilágban ez az örökzöld fa a bölcsesség, a szerelem és az odaadás
szimbóluma. A mangófa kicsiny virágait a Holdnak szentelik, fáját halotti
máglyákhoz használják fel. A mangófát Pradzsápati isten megtestesülésének
tartják, aki a teremtés uraként, lehetővé teszi a gyermekek születését, a
családok szaporodását. Az indiaiak azt mondják, hogy a mangófában élnek az
elhunyt ősök szellemei. Mivel ezek a fák minden születéskor új levelet
hajtanak, azt a házat, melyben fiú születik, mangólevelekből font koszorúval
díszítik fel. A szájhagyomány szerint egy mangófa alatt volt Siva isten
kézfogója Párváti istennővel. Feltehetően innen ered az a régi szokás,
miszerint házassági ceremónia előtt a mennyasszony vőlegényével mangófa körül
sétáltak, majd a vőlegény átölelte a fát. Egy legenda meg azt meséli el, miként
került át a mangó Sri Lanka szigetéről Indiába. Amikor Hanuman, a majmok
királya Ráma isten üzenetével fáról-fára ugrálva, Szitához, a barázdában
született királylányhoz tartott, elfáradván megpihent egy mangófán. Az édes
gyümölcsöknek nem tudott ellenállni, miután fogyasztott belőlük, a magokat a
tengerbe dobta, s azok a hullámokkal eljutottak Indiába, ahol gyökeret
eresztettek. A különlegesen finom zamatú, sárgás bélű, változatos formájú és
színű, nagymagvú gyümölcsöket, nemegyszer maharadzsákról, állatokról vagy
termőhelyéről nevezték el.
