A zarándok

A zarándok fáradhatatlan lépéseitől egyre szélesebb az ösvény, a hazavezető út.

 Ez az út soha nem sötét, az előttünk járók fénye addig világítja meg a számunkra következő útszakaszt, ameddig benső szemünk ellát... 

Nincs tehát alkalom bármit is elrejteni, a sötétség fátyolával eltakarni.

Az Út soha nem üres, soha nem magányos, még ha néha úgy is érezzük.
Nincs sietség, nincs sürgetés. Nincs vesztegetni való idő...

Ezt valahol minden zarándok érzi, ezért ki-ki a maga képessége szerint iparkodik. 

Néhányan már messze elöl haladnak. Őket követni lehet. 

Mások leszakadtak tőlünk... Ők majd bennünket követhetnek...

Soha senki nem vándorol egyedül

A zarándoknak három dolgot kell kerülnie:
- Nem viselhet csuklyát, vagy fátylat, amely mások elől elfedi arcát,
- Nem vihet magával olyan kulacsot, amelybe csak saját ivóvize fér...,
- Nem vihet a vállán olyan botot, amelynek nincs kampója.
A fentieket ki-ki értse úgy, ahogy akarja...


Minden zarándok magával kell hogy vigyen az Útra:
- Egy edényben parazsat, amelynél társai megmelegedhetnek,
- Egy lámpást, mely szívét világítja meg, hogy társai olvashassanak benne,
- Egy erszény aranyat, amelyet nem szór el az út mentén, hanem eloszt társai között,
- Egy lepecsételt urnát, melyben minden aspirációját hozza, hogy lába elé vesse majd annak, aki a Küszöb előtt vár rá...

A fentieket ki-ki értse úgy, ahogy akarja...