'Ilyen a nagy ember: nem nyög a bajban; nem panaszkodik a végzetéről; tudja, honnan jött, és hová tart, méltányos Istennel - emberrel - természettel szemben, lelkét nem háborgatják a kellemetlenségek, nem zúgolódik rozoga teste miatt.

A romlott lélek legárulóbb jele a hullámzás, a szüntelen hánykódás az erények tettetése és a bűnök imádata között, míg a nagy ember mindig egy és ugyanaz marad, vagyis állandó. Ez az egyetlen igazi nagyság. Figyelmünket magára vonja, mi pedig jól látjuk, ahogy fényével bevilágítja a sötétséget.'

Seneca