AZ ÁLDÁS TÖRVÉNYE

 

A világba küldött áldás a gondolatenergia legtisztább és legfinomabb formája, és az univerzum leghatalmasabb erejét, az isteni szeretetet mozgósítja. A szeretetnek ez a kimeríthetetlen ereje itt van körülöttünk, és csak arra vár, hogy egy teremtő mozgásba hozza. 

 

Az áldás törvénye a következő

Amit tiszta szívembõl megáldok, az abban a pillanatban áldott is lesz. 

Az áldás hatalma azonnal megkezdi áldásos tevékenységét.

Amit tiszta szívembõl megáldok, az áldásként száll vissza rám. 

Ha megáldok egy "ellenséget", egy barátot nyerek vele.

Megáldani annyit jelent, hogy egy személy vagy egy helyzet számára Isten kegyelmét kérni; valamely személy vagy helyzet számára jót kívánni. Megáldani ugyanakkor azt is jelenti, hogy nem a külsõ jelenségekre figyelünk, hanem a jót látjuk meg, s ezáltal életre is keltjük. Isten a következõ szavakkal hívta fel Ábrahám figyelmét az áldás hatalmára: ,,...és megáldalak téged... és áldás leszesz" (Teremtés 12,2). 

 

Hogy milyen formában kérjük az áldást, annak nincs jelentõsége: 

kérhetem szóban, kérhetem gondolatban vagy akár érzés formájában.
A legfontosabb, hogy tiszta szívbõl kívánjam.

 Hagyhatom, hogy az áldás csak úgy megtörténjen, de el is képzelhetem, amint fény vagy sugár formájában alászáll.
Megáldhatok minden létezõt. 

Mostantól kezdve tehát minden embert, akivel találkozom, megáldhatnék, 

és ekképpen áldás lehetnék mindenki számára.

 Akár nyomban hozzá is foghatok, éspedig azzal kezdve a sort, akit a legkevésbé szeretek.
De nemcsak embereket, hanem minden tárgyat, sõt minden helyzetet is megáldhatok. 

Megáldhatom a testem is. Ha valamelyik testrészem gondot okoz nekem, akkor megáldom ezt a részt vagy szervet, de soha nem, a betegséget. Megáldhatom a hivatásomat, a házamat, különösen pedig a családo­mat. De megáldhatom az autómat vagy az utolsó filléremet is. 

Megáldhatok barátot és ellenséget, várost és vidéket, mindazt, ami életemet betölti, 

s ekképpen minden áldás lesz számomra.
Akár Istent is megáldhatom, azaz Igaz Valómat, ekképpen Isten örökös áldás lesz számomra. 

Ettõl kezdve áldott életet élhetek, és áldás leszek minden és mindenki számára, akivel csak találkozom.
Felismerhetem, hogy soha nem hagytuk el a Paradicsomot. 

Az igaz tudat lehetővé teszi számomra, hogy a 'mennyországban' éljek itt és most.

Kurt Tepperwein

 Forrás ~ Internet

Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni - dísz, ragyogás, külcsín nélkül.
 

Tatiosz

 

Szent Pál - A szeretet himnusza

 Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén,
ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem érek.
 

Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égőáldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes,
a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik,
nem is kevély.
 

Nem tapintatlan,
nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra,
a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr,
mindent elhisz,
mindent remél,
mindent elvisel.
 

S a szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.
 

Most megismerésünk csak töredékes,
és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes, az véget ér.
 

Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek,
úgy gondolkoztam, mint a gyerek,
úgy ítéltem, mint a gyerek.
De amikor elértem a férfikort,
elhagytam a gyerek szokásait.
 

Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most még csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek mindent,
ahogy most engem ismernek.
 

Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három,
de közülük a legnagyobb a szeretet.

 

 

Dsida Jenő ~  Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!

Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,

Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad

Köszönöm Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét melyből reggel, este

imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban

-itt e földön senki sem szerethet jobban! –

Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,

 Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod Istenem – milyen sok az árva,

Aki oltalmadat, vigaszodat várja.

Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,

Hiszen szegényeknek nincs édesanyjuk!

Vigasztald őket áldó kegyelmeddel,

Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,

Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát melyben el nem fárad,

Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:

Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Soha ne add fel!

Ha nem megy valami így, hát majd megy úgy. 

Ha nem megy ma, hát majd megy, holnap.

Ha már nem tudsz magasra ugrani, nem baj. 

Mondd azt, hopp, és lépj fel a járdára.

Az ember apránként hal meg. 

Amivel felhagysz, azzal egy darabot odavetettél magadból az enyészetnek.

Soha ne felejts el, nevetni!

A nevetés a legjobb megelőzés minden betegség ellen (kivéve a köhögést). 

Ne felejts el, nevetni - önmagadon.
Az ember néha ügyetlen, és hülyeségeket csinál. 

Kész egyszemélyes kabaré. 

Ingyen nevethetsz magadon.

Soha ne fényezd magad!

Főként a rokonaid, a szomszédjaid és az ismerőseid előtt.
Bennük már úgyis él egy kép rólad, és ezt megváltoztatni nincs időd. 

Meg aztán minek?

Soha ne mondj le semmiről!

Engedd át magad az örömöknek. Ha kívánsz valamit, szerezd meg.
Pénzbe kerül? Na és? Spóroltál eleget életedben, a vágyad meg már úgysem egy luxusjacht.

 Azt a fél kiló epret vagy azt az üveg jó bort tedd magadévá, lelkiismeret furdalás nélkül!

Soha ne hagyd magad fosztogatni!

Gyermekeid, unokáid, rokonaid nélküled is meg fognak élni. 

Az ő igényeik miatt ne mondj le a magadéról. 

Küzdjenek ők is, ahogyan te tetted hajdan.

Soha semmihez nem vagy öreg!

Ne szégyelld, ha szerelmes lettél valakibe, ha most ismerkedsz a számítógéppel, 

ha megveszel egy szokatlan fazonú ruhát. 

Azért persze viselkedj a korodnak megfelelően, mert ha nagyon viháncolsz, 

a társadalom kivet magából. 

A társadalom ugyanis öregebb és házsártosabb, mint te vagy.

Soha ne csak a holnapra tervezz!

Legyenek hosszú távú terveid. 

Ez nem pénzkérdés.

Írd meg az emlékirataidat

 vagy mondd hangrögzítőre,

 és ne törődj vele, ha az első mondataid ügyetlenek, 

mert a történeted kihozza belőled a teljesítményt.

Nyaralj ott, ahol élsz. 

Vagyonokat fizetnek emberek azért, hogy a turista szemével nézzék a városodat. 

Nézd meg te is, neked ez szinte ingyen van.

Használd ki a lehetőségeidet, és vonatozz legalább egyet évente. 

Ne feledd, mindig találhatsz új dolgokat.

Soha ne gondold, hogy az élet igazságtalan!

Ne hidd, hogy neked több járt volna, ám ha mégis, akkor ma már nem mindegy? 

Ezt dobta ki a gép. 

Vond meg a vállad és szedd össze a szép perceket, a lélekemelő pillanatokat, 

és emlékezz azokra, akiket szerettél.

Szeresd az életet, mert csak így távozhatsz nyugodt méltósággal egyszer, 

remélhetőleg távoli jövőben 

KARÁCSONYI SZERETETHIMNUSZ

Szolgálótársam karácsonyi csomagjában lapult ez a sok igazságot tartalmazó fénymásolt lapocska:
Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.
Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs benne szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.
Ha a szegénykonyhában segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem.
Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értettem meg, miről is szól a karácsony.
A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje.
A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.
A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is.
A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van.
A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.
A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.
A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem múlik.
A videojátékok tönkre mennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak.
De a szeretet ajándéka megmarad.
Ismeretlen szerző

Az 1Korinthus 13. fej. karácsonyi változata

A zarándok

A zarándok fáradhatatlan lépéseitől egyre szélesebb az ösvény, a hazavezető út.

 Ez az út soha nem sötét, az előttünk járók fénye addig világítja meg a számunkra következő útszakaszt, ameddig benső szemünk ellát... 

Nincs tehát alkalom bármit is elrejteni, a sötétség fátyolával eltakarni.

Az Út soha nem üres, soha nem magányos, még ha néha úgy is érezzük.
Nincs sietség, nincs sürgetés. Nincs vesztegetni való idő...

Ezt valahol minden zarándok érzi, ezért ki-ki a maga képessége szerint iparkodik. 

Néhányan már messze elöl haladnak. Őket követni lehet. 

Mások leszakadtak tőlünk... Ők majd bennünket követhetnek...

Soha senki nem vándorol egyedül

A zarándoknak három dolgot kell kerülnie:
- Nem viselhet csuklyát, vagy fátylat, amely mások elől elfedi arcát,
- Nem vihet magával olyan kulacsot, amelybe csak saját ivóvize fér...,
- Nem vihet a vállán olyan botot, amelynek nincs kampója.
A fentieket ki-ki értse úgy, ahogy akarja...


Minden zarándok magával kell hogy vigyen az Útra:
- Egy edényben parazsat, amelynél társai megmelegedhetnek,
- Egy lámpást, mely szívét világítja meg, hogy társai olvashassanak benne,
- Egy erszény aranyat, amelyet nem szór el az út mentén, hanem eloszt társai között,
- Egy lepecsételt urnát, melyben minden aspirációját hozza, hogy lába elé vesse majd annak, aki a Küszöb előtt vár rá...

A fentieket ki-ki értse úgy, ahogy akarja...

Őrangyal

Ha könnyes szemekkel térsz éjjel nyugovóra
Mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra
Ha a bánat már nagyobbra nôtt, mint a szerelem
Ott leszek és meggyógyítom darabokra tört szívedet

Ha az életedet veszed újra fontolóra
És a szívedet próbálod meggyôzni, hogy végleg leteszel róla
Mert a bánat már nagyobbá vált, mint a szeretet
Ott leszek és megmentem összetört lelkedet

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz
Feltárom elôtted az utat, amelyet hiába kutatsz
Széttárom szárnyaimat és elrepülök veled oda
Ahol minden egyes pillanat egy valóságos csoda
Mert én vagyok az ôrangyalod

Ha eleged lett már a magányos éjszakákból
És semmi jót már nem vársz a nagyvilágtól
Összeroskadva sírsz, nem tudva mit kaphatsz még a sorstól
Ott leszek és megvédelek a bizonytalan holnaptól

Ha elveszted a hited, és nem tudod, merre szaladj
Jussak eszedbe újra, és ismét felém haladj
Mondj csak annyit, hogy társaságra vágysz
És én ott leszek mindig, hogy szívemmel újra játssz

Higgy nekem, nem hagyom, hogy leess!
Boldogságot adok, hogy mindig csak nevess
A végsô pillanatban fogom meg a kezed
És az egész világot odaajándékozom neked
Mert több, mint a barátod vagyok...

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz
Feltárom elôtted az utat, amelyet már régóta kutatsz
Széttárom karjaim és szorosan beléjük zárlak
Hozzám mindig futhatsz, tudod, hogy szívesen várlak

És ha a két szemed fénye már újra boldogan ragyog
Akkor biztosan tudni fogod, hogy én vagyok az Őrangyalod 

 

A három fa legendája

Réges-régen, távoli vidéken, sűrű erdővel borított domb tetején állt három fa. Ahogy a szél borzolgatta leveleiket, maguk közt álmaikról, reményeikről suttogtak.

   Az egyik fa így szólt: "Ha majd egyszer kivágnak, kincsesláda szeretnék lenni! Minden oldalamat gyönyörű faragásokkal díszítik, és sok ezüstöt, aranyat, drágaköveket tarthatok majd!" A második fa így folytatta: "Én hajó leszek. Hatalmas tengereket fogok bejárni! Az én fedélzetemen mindenki biztonságban érezheti magát, királyokat és királynőket szállítok majd. A Föld széléig vitorlázok!" A harmadik fa is megszólalt: "Én az erdő legnagyobb, legegyenesebb fájává növök fel. Ahogy rám néznek az emberek a hegytetőn, közben Istenre gondolnak, akihez az én ágaim közel lehetnek. Az emberek mindig emlékezni fognak rám!"

   Teltek-múltak az évek. Egy napon favágók jöttek az erdőbe. Egyikük végigmérte az első fát, és így szólt: "Ez elég erősnek néz ki. Egy asztalos biztos szívesen megveszi majd!" Hozzáláttak, hogy kivágják. A fa boldog volt, mert azt gondolta, biztosan kincsesláda készül majd belőle.

   A második fához érve az egyik favágó felkiáltott: "Ezt nézzétek! Micsoda törzse van! Ezt egy hajóácsnak adjuk el!" A fa boldog volt, mert úgy hitte, álma valóra válik: hatalmas hajóként ringatózhat a tengeren.

   Ahogy a favágók a harmadik fához értek, szegény teljesen megrémült. Hiszen ha kivágják, vége az álmainak! De az egyik favágó éppen őt választotta. Hatalmas fejszecsapásokkal el is kezdték vágni.

   Ahogy az első fa az asztaloshoz érkezett, az asztalos munkához látott, és etetőjászlat készített belőle. Nem lett kincsesláda, oldalát nem díszítették szép faragások. Egy istállóba állították, és kincsek helyett szénával töltötték meg. Bizony, nem erre vágyott! A második fát szétfűrészelték, de nem hatalmas tengeri vitorlás, hanem egyszerű halászbárka lett belőle. Reményei, hogy királyokat, királynőket szállíthat, szintén szertefoszlottak. A harmadik fából pedig egyszerűen csak gerendákat készítettek, és egy sötét pajtában hagyták. Csendben teltek az évek, és a három fa régen el is felejtette, mi mindenről álmodott.

   Történt egyszer, hogy pont abba az istállóba, ahol az első fa jászolként szolgált, egy fiatal házaspár érkezett. Éjszaka megszületett várva-várt gyermekük. Jó lett volna bölcsőbe fektetni, mint más gyermekeket, de csak egy szénával telt jászol állt ott. Befektették hát a babát, és az első fa ekkor úgy érezte, hogy mégis teljesült az álma. Hiszen a világ legnagyobb kincsét éppen ő tarthatja!

   Jó néhány év múlva egy tó partján néhány férfi szállt abba a halászhajóba, amit a második fából készítettek. Egyikük annyira fáradt volt, hogy rögtön le is feküdt, és elaludt. Mikor már a tó közepén jártak, hatalmas vihar kerekedett. A fa attól félt, nem lesz elég erős ahhoz, hogy az embereket megvédje. A férfiak is megrémültek, és felébresztették alvó társukat. Ő felkelt és ennyit mondott: "Hallgass, némulj el!" Abban a pillanatban elült a vihar. Ekkor értette meg a második fa, hogy reménye valóra vált, hiszen deszkáin a legnagyobb királyt hordozhatta.

   Nem sok idő telt el, s egy pénteki napon a sötét pajtából előhozták a gerendákat, amiket a harmadik fából készítettek. Az egyiket egy töviskoronás férfi vállára fektették. Csúfolódó tömeg kísérte a városból a domb tetejére. Ott a gerendára szögezték a férfit, hogy kivégezzék. Milyen szomorú sors! De mikor eljött a vasárnap, a fa megértette, hogy a legnagyobb megtiszteltetés érte: Istenhez olyan közel volt, amennyire ez csak lehetséges! Hiszen Jézus Krisztust feszítették rajta keresztre.

   Néha úgy látszik, a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogy szeretnénk. De tudhatjuk, hogy Istennek terve van velünk. Ha benne bízunk, nagyszerű ajándékokat kaphatunk tőle. Végül mindhárom fa megkapta, amiről álmodott, csak nem úgy, ahogy előre elképzelték. Nem mindig tudjuk, Istennek milyen terve van velünk. De azt tudhatjuk, ha az Ő útjai nem is a mi útjaink, akkor is minden a javunkra szolgál (Róma 8:28)

ÚJÉVBE INDULOK

'Új évbe indulok, és nem tudom mi vár rám.

Csak azt tudom, hogy velem vagy, 

és hogy nem hagysz árván.

Csak azt tudom, hogy utam már kijelölted,

mint bízó gyermek járhatok előtted.

Te mérsz ki bút, örömet, munkát, terhet,

és irgalmad mindegyikbe áldást rejtett.

Csak egyet adj, hogy cél iránt haladjak,

hogy szalmaszálak alatt ne roskadozzak.

És ha szereteted mázsás teherrel 

tenne próbát e gyenge vállal,

segíts úgy vinni mázsás terhemet 

a Te erőddel, mint a szalmaszálat.'

Túrmezei Erzsébet 

~ részlet ~

 

Kányádi Sándor ~ Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
 

Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. 

Tiszta szívből 

ezt kívánom. 

Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje. 

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
 

Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!