AZ ÉLET LÁGY ALKONYÁN

 

Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörű időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik.
 

Rabindranáth Tagore

 

Forrás ~ Internet

 Garai Gábor ~ Jókedvet adj Uram

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.

Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.

S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram. 

Forrás ~ Internet

 

 

Aranyosi Ervin ~ Nagymama

Egyszer már próbáltál jó anyának lenni.

Őszintén ölelni, szívedből szeretni.

Elkövettél persze apróbb, kis hibákat,

aztán hullt a könnyed, s rád talált a bánat.

 

S kaptál még egy esélyt, hogy jobban csinálhasd,

jobbító álmaid is valóra válthasd.

Most már tapasztaltan, s még több türelemmel,

ahogy nagymamaként, szívvel lát az ember.

 

Forrás ~ Internet

AZ ÚT FELÉN TÚL

Ha elkerülted már a negyven évet,

a lelked gyakran tűnt időkbe téved.

A dolgaidban tartod még a rendet,

de egyre inkább áhítod a csendet.

Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,

és nem mész fejjel valamennyi falnak.

Már tiszteled az évgyűrűt a fában,

és hinni tudsz: a mások igazában.

Már reméled, hogy nem hiába éltél:

mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,

nem maradt hang: a semmibe kiáltó.

Ha nem is lettél irányjelző zászló,

a magad helyén álltál rendületlen:

szélben, viharban, ködben, szürkületben,

mint kapubálvány őrizted a házat,

és voltál tűrés, és lettél alázat.

A tieidnek maradtál a béke:

a nyitott ajtó biztos menedéke.

Ha elkerülted majd a negyven évet,

már nem hiszed, hogy adósod az élet,

csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,

mert kevés volt a salakmentes jóság:

a mindent adó, semmit visszaváró,

a minden próbát derekasan álló,

mely sosem számol, szüntelen csak árad,

örök fölény és örökös alázat.

Ha elkerülted már a negyven évet,

s mindezt beláttad, és mindezt megélted,

és be tudsz állni a legszürkébb helyre,

már te lehetsz a sorsod fejedelme!

Móra Magda

Forrás ~ Internet

LÁNYOM SZÜLETÉSNAPJÁRA

Azt kívánom Neked, hogy legyen erőd akkor is szeretni, amikor úgy érzed csak Te adsz. Hogy legyen erőd akkor is mosolyogni, amikor úgy érzed a fogad törik bele. Hogy akkor is kitarts, amikor nincs kedved. Hogy ne zavarjon, ha nagyok a problémáid, hiszen erős vagy és elbírod őket, azért mert, ha erős vagy felemelhetsz embereket, ezáltal Te magad még jobban megerősödsz.

Kívánom, hogy legyen erőd félretenni a büszkeséged, ha annak a Valakinek szüksége van rád. S kívánom, hogy legyen erőd megmondani Neki, mit érzel, mert tudom, hogy ez a legnehezebb, őszintén kimondani.

Kívánok Neked Türelmet! Hogy meg tudj hallgatni másokat. S hogy meg tudj bocsátani annak, aki nem tud Neked. Hogy fáradtan is tudj szeretettel és megértően beszélni azzal, akinek szüksége van rá. Hogy tudj különbséget tenni, mikor kaptad azért az akadályt, hogy megküzdj vele és mikor azért, hogy kikerüld és más utat válassz. Hogy felismerd a mindennapok szépségét és ne tragédiák döbbentsenek rá. Hogy meglásd a szeretteid fontosságát és szükségességét az életedben.

Kívánok Neked Bölcsességet, hogy ne akarj tökéletes lenni, csak törekedj a legjobbra. Hiszen soha nem leszünk tökéletesek, csak magunkat kínozzuk a gondolattal. Ellenben a legjobbra törekvés újabb és újabb sikereket, majd célokat eredményez, s ez maga a haladás.

Kívánom még Neked, hogy a szürke hétköznapokban lásd a holnapok nagyságát, és a nagy célok építőkockáit. Végül kívánok egy apró mosolyt magunkon, hiszen ha mindezt meg tudnánk tenni, akkor már rég az Angyalok soraiba tartoznánk, és valaki olyanokra vigyáznánk, mint mi magunk.

Kívánom Neked, hogy megtapasztald: a Teremtés attól válik tökéletessé, hogy ismertek a hibáink és számolnak a tökéletlenségünkkel. S nem utolsó sorban, kívánom, hogy azokkal tölthesd a napjaidat, akik szeretnek, és zárd a szívedbe ezt a Boldogságot! Talán így lehetsz elégedett és boldog.

Forrás ~ Internet

 

 

HATVANÉVESEK ANGYALA

I. Nézni, nézni

Ülni, ablakban, hegyen, fák alatt,

Ülni és nézni az élő világot,

A nagyot és a kisvilágokat:

Az őszi nap bizsergő sugarát,

Elefántszín faóriásokat,

Göcsörtös ágak labirintusát,

Fűszálak, hangyák, szöcskék dzsungelét,

Csüngő vízcseppet, csillogó sarat,

Kutyák bozontját, tehénkék szemét,

Pillangó-lengést, felhők suhanását, -

És hallani a csendet, locska szellőt,

Fecsegő lombot, csörfös kis rigót,

A lankadatlan tücsök-tremolót,

S a békanép fegyelmes kórusát,

Embereket, az össze-vissza élet

Ágaskodó ezer színét-szagát,

Gyerekzsivajt, szekérzörgést az éjben,

Arcok titkait, gépek muzsikáját,

Csepp ablakokon alkony csillanását,

Öreg fiúk fontoskodó hadát

Nagy házak furcsa kőkockáiban:

Mindent ami él, mindent ami van,

Csak nézni, nézni, símogatni szemmel,

Semmit se váró, békés szerelemmel

Már nem azért, hogy dalba-versbe álljon,

Hogy engem mondjon, nekem muzsikáljon,

Még csak nem is ajaktalan imának,

Csak úgy magában mindent és magának,

Csak önmagáért, nem énmagamért,

Csak nézni, nézni, színrõl-színre látni,

(Testvér ez avval, ami odaáti,

Ahol lefoszlik Ádám fátyola;)

Szemoldó ujjad így illesse pillám,

Adeptusodnak így avass fel immár,

Hatvanas évek áldott angyala!

II. A csillagok tövében

Mondd, üldögélő, aki minden este

Kiülsz az egyre teljesebbre váló

Holdgömb alá s elnézed mozdulatlan

A csillagképek hűvös reszketését -

Nem hív a szomszéd házak békessége,

Ahol megfáradt emberek pihegnek

Erőt aludni a holnapi gondra,

Nem hív a kertek aljáról az ének,

A nevetõ, játékos fiatalság,

Csigaházad sem, kedves asztalod sem,

Melyen a villany meleg fénykörében

Könyveid meghitt bölcsessége virraszt;

Csak ülsz, csak ülsz a csillagok tövében,

Magadat is felejtve - üldögélő,

Mondd meg nekem: mit látsz az éjszakában?

Csillagokat? Bolygók, napóriások,

Izzó ködök, tejútak óceánját?

Sugárözönök zápor-zuhogását?

Fényesztendõknek megszámlálhatatlan

Eónjain keresztül erre tévedt

Törmelékeit sokszázezer éve

Kilobbant kozmikus tragédiáknak?

A világsíkok egymásba simúló,

Egymásból újuló dimenzióit?

Bújócskáit a hullámnak, a fénynek,

Csilló tükörén a Határtalannak?

Ezt látod?

Ezt, és többet, és nagyobbat.

Többet, nagyobbat? Szellemek suhantát?

Csillaggolyókkal tekéző Hatalmak

Három pár szárnyon lebegő csodáit,

Amint a Törvény zengő vesszejével

Vezényelik, - komolyan, mint a gyermek, -

A Játék ütemét és énekelnek?

Ezt látod?

Ezt, és többet, és nagyobbat.

Többet, nagyobbat? Hát van még azontúl?

Azontúl már az ember nem beszél.

A csillagok közt csillagként lebeg

És teljesül és hallgat, mint a Hold.

III. Barack

Barack a lomb közt, derekán a nyárnak.

Betelt ígéret, valósult remény.

Nincs benne semmi már, ami önös volt,

Ami fanyar volt és fás és kemény.

Mindene méz már, csorduló zamat,

Dús testében lélekké lényegült

A rost, a hús, még a csontos mag is.

Ül csendesen, békén: beteljesült.

A pillanatot várja vágytalan.

Mikor lehull, magától, boldogan,

S az anyaföld ünnepi asztalán

Testét átadja ételül.

Ne búsulj, kishitű:

Pár esztendõd még adatik talán.

IV. Most válik el

Küldetett minden tehozzád követként:

Lásd, mi lehetnél,

Ha egyszer amúgy Isten szíve kedvént

Megemberednél.

Elég a gubbasztás, öreg gubó

Bezárt magadban:

Kaland az élet most is, izgató,

Mint húszéves korodban.

Öregszünk? Éljünk! Még távol vagyunk a

Tőlünk telőtül.

Most hívja még csak mesterét a munka:

Kezdjünk, előlrül.

Most válik el, hogy mit érlelt a csend

A dús napokban.

Pihenni ráérsz, - majd, majd odalent,

Majd százéves korodban.

Azazhogy állni, nyugalomra térni

Még ott se számíts:

Mozogva kell a Mozgatót elérni.

Fény vagy? - Világíts 

Most válik el, ha megfogantatott

A szikra benned:

Fellobban-e itt, fellobban-e ott:

A végtelennek!

 VIDEÓ

 https://www.youtube.com/watch?v=POVU2EuzAfA

Forrás ~ Internet

Aranyosi Ervin ~ Gyógyító macska

Rájöttem, hogy nem kell gyógyszer,
elég csak egy macska!
Annyi kell, hogy doromboljon
és legyen makacska!

Akarjon meggyógyítani
legyen szív-barátom,
akarjam megsimogatni
valahányszor látom!

A szeretet mindent gyógyít,
gyógy-szer minden bajra,
csak az orvos a receptre
írni nem akarja!

Persze,vény nélkül is lehet
bárki egészséges,
ha egy macskát befogadni,
s megszeretni képes!

Forrás ~ Internet

 

IMÁDKOZÓ NAGYMAMÁM

 

Két kicsike, kérges, összekulcsolt kéz,

Régen elmúlt, boldog időket idéz,

Apró gyermek voltam, alig emlékszem,

Sokszor arra mentem csak, hogy megnézzem.

Öreg nagymamám ült egy karosszékben,

Rózsafüzér volt remegő kezében,

Szája mozgott, de nem értettem semmit,

Titok volt, Ő miért beszél most ennyit.

Mert nappal csendben tette, amit kellett,

Főzött, vasalt, vagy éppen babot fejtett,

Oly hosszú délelőtt nem állt meg soha,

Mintha a munka örökké tartott volna.

Lehunyom szemem, és látom ősz haját,

Oly sokszor mesélte számtalan baját,

Vállamra tette soványka kis karját,

Halkan mondta, alig értettem szavát.

'Öregkor, fájdalom nagyon jó barát',

Közben oly szépen elnevette magát,

Kezébe temette felszántott arcát,

Először láttam igazi bánatát.

Gyermeki emlékem csupán eddig ér,

De megmaradt végleg a rózsafüzér,

A két imára kulcsolt, remegő kéz,

Szomorú szeme, ahogy távolba néz.

És, íme, eljött az öregkor felém,

Itt-ott már fáj, sajnos nyilall is belém,

Én is összeteszem gyakran kezeim,

Ahogy egykor, régen drága eleim.

Énnekem is mozog ugyanúgy a szám,

Sokáig mondom engesztelő imám,

Én is túl vagyok az élet viharán,

Most értettem meg a titkot igazán…

Drotleff Zoltán 2011

VIDEÓ

 https://www.youtube.com/watch?v=sPtKZbFJjmc

Forrás ~ Internet

SZOLGÁLJ SZÍVEM

Várnai Zseni ~ Szolgálj szívem

Csak kitartás! - bíztatom magam,

még futni kell, még minden messze van.

Szolgálj szívem, még egy kicsit nekem,

jaj, meg ne állj az úton hirtelen

sok a dolgunk még s nem mutathatom,

hogy a harcot már nem bírom nagyon,

és este ha ágyamba roskadok,

érzem, nagyon nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudom, szívem,

elkoptunk, de ne sejtse senki sem,

higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,

nem irgalmaznak ám az emberek,

csak hajtsd a vért, arcom piros legyen

frissen induljak minden reggelen,

csak én tudom, ha ágyba roskadok

estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén

a két vonás már mély lett és kemény,

sokat sírtam, eső után a föld

ilyen barázdált, csapzott elgyötört...

de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,

arcom hegy- völgye lágyan kisimul,

csak este ha ágyba roskadok,

érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kitartás, - kipp-kopp... pontosan,

holnap sikerül megint biztosan,

a félúton, szívem jaj meg ne állj

kipp - kopp... tovább is híven kalapálj,

a hegynek föl kicsit nehéz az út,

szív kell hozzá, de aki odajut,

a csillagok közt csillagként ragyog...

csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...

Most meg - megállok s felfohászkodom;

- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj! 

szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...

Csak kis kitartás, meg egy erős iram,

fussunk dalolva bátran és vígan...

de este már a dal is csak dadog;

altassatok el engem, csillagok!

 

VIDEÓ 

Dr Papp Lajos szívsebész professzor előadásában

https://www.youtube.com/watch?v=HX4F4s9pqWY

 

 https://www.youtube.com/watch?v=Wd-SqX4jD5c

 

Forrás