Tatiosz ~ A szeretet emeli trónjára az embert!

Az igaz megértés, nem a világ jelenségeinek megértése,
hanem az embernek, s rajta keresztül minden emberinek.
Önmagunk megértése, megvilágosodás.
A többiek megértése bearanyozza megvilágosodott napjainkat.
A megértés feltétele: a szeretet,
amellyel másokat a szívünkbe befogadunk.
Amikor a megértést elneveztük szeretetnek,
trónjára emeltük az embert.
Senkivel sem történhet meg olyan dolog, ami nem emberi.
Az emberbe sok minden belefér: a nagyság éppúgy, mint a törpeség.
Nem csak nagy dolgokra születtünk, hanem kis dolgokra is.
Az élet mindennapokból áll, a nagy dolgok semmiségekből tevődnek össze.

Mindig tudd: a dolgok egyszer történnek meg veled. 

A legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz.

Hermann Hesse ~ Szeretet

Figyel a másik ember kimondott és kimondatlan igényeire.
Szükséges hozzá a másik ember tisztelete.
Akit szeretek, annak tisztában vagyok egyéniségével.
Őt szeretem, nem egy illúziót, egy képet, és nem azt, akinek szerintem lennie kéne.
Ehhez pedig ismernem kell őt.
Szent Ágoston mondta, nem lehet valakit szeretni,
akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek.
A szeretet lényege, hogy nem függ semmitől.
A szeretet elfogadás.
A szeretet elfogadja a másikat, ahogy a másik van.
Nem akarja megváltoztatni.
Megváltoztatni csak önmagunkat lehet.
Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül.
Szeretni azt jelenti, fény és melegség vagyunk a másik számára.
Minél inkább szeretünk és odaajándékozzuk magunkat, annál értékesebb lesz életünk.

 

 

Tatiosz ~ Szeretet

A szeretet egy másik világból érkezik a földre, mi hozzuk magunkkal születésünkkor.
A szeretet épp olyan, mint te vagy.

 Amiképpen az egész világban minden folyvást változik, veled együtt szereteted is hullámzik.
A szeretet nem kőszobor, amit kiállítanak a tér közepére. 

Tekintsd inkább feladatodnak: tegnapi, mai és holnapi feladatnak, örökös feladatnak.
A szeretet útjára léptél, ezen az úton folytonosan járnod kell. 

Ám ne hidd, hogy az út egyenes, ahogy az emberek képzelik róla. 

Ez az út valahonnan valahová vezet, de nem juthatsz máshová csak a kezdőponthoz. 

Ezért vigyázz, hogyan teszed meg az első lépéseket.

 Számtalan elágazás töri meg a szeretet útját.

 Ha az első lépésekre vigyázol, nincs mitől tartanod,

 később pedig magadból meríthetsz erőt, hogy a szeretet útjáról le ne térj.
Sose légy második a szeretetben - aki jól szeret, mindig jobban szeret.

 

Reviczky Gyula ~ Húsvét

Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen!

Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső;
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő:
Gondoljon feltámadásra,
Mely örök lészen…
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen

ÁLDOTT HÚSVÉTOT

 Jézus feltámadott, nagy örvendezéssel
Áldják hát az Istent hangos énekléssel.
Áldom én is ezért, mert ma húsvét napja
Virradt mireánk, áldott szent órája
​
Most jöttem Krisztus kicsi mezejéből
Az illatozó rózsák virágos kertjéből
Jézust feszítették nehéz keresztfára
Onnan is levették, koporsóba tették.

De úgy akarta a mennyeknek Atyja
Hogy az Ő szent testét onnan feltámassza
Azt kívánom, most még sokáig éljenek
Kárt, bút, bánatot sose szenvedjenek
Mind földön, mind mennyben boldogok legyenek

​.​

 

 Balogh Miklós ~ Húsvét reggelén

Zengjen ma hangos hálaének
A mindenség nagy Istenének!
Ünneplő lelkünk égbe szállva,
Olvadjon össze hő imába.
Ég, föld derüljön fel ragyogva:
Feltámadott! Feltámadott!

A szellő susogva hogy átmegy a tájon,
Könny csillog utána ezernyi fűszálon.
Érinti az erdőt, lombját az olajfa
Megrezgeti vígan, s bólintva lehajtja...
Áldott legyen a szó, mit a szellő mondott!
Zizegve beszélik egymásnak a lombok:
Feltámadott! Feltámadott!

De ah, amott, zöld selymén a rétnek,
Galileának özvegy női jőnek...
Kezükben balzsam, sok jóillatú,
Szemükben némán ott virraszt a bú...
- Te néma bánat, nyílt örömre változz!
Győzelmi dalként szállj az ég Urához:
Feltámadott! Feltámadott!

Nézd, ott a sir, az Úr akarta, s ímhol
Örökélet bölcsője lett a sírból...
Lehullt a kő: helyén az égbe látunk,
A sir üzen: halál, remélve várunk!
Szegezd nyilad bár az ember szívének,
Fülünkbe cseng mindig az angyalének:
Feltámadott! _Feltámadott!

Töröld le könnyed ember, nem vagy árva,
Út lett a sir egy szebb, dicsőbb hazába.
Csak légy erős, csak légy szilárd a hitben,
Az út felén ne félj, nem hágy el az Isten.
Ha tán a bűn lett újra rajtad úrrá,
E mennyei varázsszó szüljön ujjá:
Feltámadott! Feltámadott!

Zengjen hát hangos hálaének
A mindenség nagy Istenének!
Ünneplő lelkünk égbe szállva
Olvadjon össze hő imába.
Ég, föld derüljön fel ragyogva,
A Golgothának szent halottja
Feltámadott! Feltámadott!

 

 Túrmezei Erzsébet  ~ Húsvét hajnalán

Alig várták, hogy jöjjön a reggel,
s most bánatosan, illatos kenetekkel,
sírva sietnek a sír fele hárman,
epesztő, emésztő, roskasztó gyászban.
Ím ébred az élet és támad a nap már.
A madarak kara csak egy fénylő sugarat vár
és csattog az ének, száll által a légen
fel, fel az ég felé ... Csak úgy, mint régen.
Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék?
Mikor a Mester előttük ment még,
és ajkán az élet igéi fakadtak
a szomjazóknak, a fáradtaknak!
Volt-e valaha riasztóbb álom,
mint ez a három nap, ez a három:
mikor, aki folyvást csak életet mentett,
vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet,
viszik diadallal a főpap elébe,
rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe
és suhog a korbács és csattog az ostor,
hol, aki megvédje, a hős, az apostol?
És az Atya hallgat? - Mély csend ül az égen
s most hajnallik újra: csakúgy ... úgy mint régen.

Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt.
S még volt, aki gúnnyal nevette Őt,
amint a tövistől a vére kicsordul,
s úgy kell felemelni az utcai porbul.
Köpdösve, gyalázva a fára szegezték,
de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még,
ott fenn a kereszten, anyát és poroszlót:
könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót.
Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett!
Viszik az illatozó kenetet,
és sírva sietnek a sír fele hárman,
nagypénteki gyásszal, húsvéti sugárban.

Hogy látnák szemükben keserű könnyekkel,
milyen csodálatos ez a reggel.
A pálmafák két szegélyén az útnak
súgva-búgva valami titkot tudnak.
A virágok át harmatkönnyeken
már látják felragyogni fényesen
az élet napját, s azt hirdeti minden:
A sírban nincsen! A sírban nincsen!

Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva.
Betekinteni egy üres sírba,
az angyal előtt döbbenve megállni:
feltámadott, élő Mesterre találni.

Húsvétkor ha nincs még húsvéti szíved,
a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed
könnyesen, aggódón, búsan, amint van,
s keresd a Krisztust, keresd a sírban!
Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.
Eléd fog állani feltámadottan.

 

 Juhász Gyula ~ Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

 

Kárász Izabella ~ Holnapután ünnep lesz

Ma nagypéntek van, de holnapután
ünnepi harang kong a réteken.
Ó, e hangot én valahonnan már
régről, jól ismerem.

Holnapután ünneplő sokaság
ünnepet ül fönt, a Sion-hegyen,
holnapután ó, ünnepet ülünk,
ünnep lesz, Istenem!

Csak én maradok lenn, mert hiába,
gyümölcstelenül állok. Senkinek
nem lett köröttem szent feltámadása,
üresek a szívek!

Támadj fel bennem úgy, hogy közeledbe
hozzam a holtak seregét. Igen,
győzelmesen, hogy boldogan érezzem:
ünnep lett Istenem…

Reményik Sándor ~ Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal-
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

 

FEJEM MEGHAJTOM

Fejem meghajtom ráadásnak,

azok előtt,kik megaláztak.

Sorsomban kő nem valamennyi,

s ha nem tudtam őket szeretni,

bocsáss meg nekem,s nekik,Istenem,

Tiéd a büntetés,a kegyelem.

Fejem meghajtom ráadásnak,

azok előtt,kik megaláztak,

Nem úgy,mintha nem érdemelnék

azok,kik velem tenni merték,

hogy ne alázzam őket vissza,

de a kereszt mélységes titka,

hogy megbocsátasz,nekem,s nekik,Istenem.

Tiéd az irgalom,a kegyelem,.

Fejem meghajtom ráadásnak,

azok előtt,kik magaláztak,

Mélyebbre úgysem hajthatom,

mint Isten Fia egykoron,

S ha fényeit sem tehetem,

Tiéd az irgalom,a kegyelem,

Bocsáss meg nekem, s nekik Istenem!

Páskulyné Kovács Erzsébet

NAPJAINK

Teszed egyik lépést a másik után,
a megszokott rutin szerint telnek napjaid.
Azt gondolod, minden megy a maga útján,
s nem veszed észre, hogy nincsenek vágyaid.

Igazi vágyakra gondolok, nem anyagiakra,
nem nagyobb házra, kocsira vagy külföldi utakra,
mert ezek csak röpke kielégülést hoznak,
de lelkednek nyugalmat nem ajándékoznak.

Mikor mondtad utoljára valakinek, hogy szereted?
S nem megszokásból, számításból tetted,
de szívből felfakadó jajdulással,
hálával, örömmel vagy belső földindulással.

És Neked mikor köszönték meg utoljára, hogy vagy?
Mikor mondták, hogy szebb Tőled a világ?
Hogy valaki számára igazán fontos vagy?
S hogy számára Te vagy a legeslegszebb virág?

Esténként, amikor lefekszel. visszanézel-e napodra?
Megvizsgálod-e, hogy mit tehettél volna jobban?
Tűzöl-e ki célokat a munkádra, s kapcsolataidra?
Vagy csak élsz bele a világba, mint a vidra?

Vidraélet, állati lét, jó is az - neki.
De az embert az állati létből valami kiemeli.
Nem csak tudattalanul, ösztönösen éli életét,
de folyton kutatja, keresi értelmét.

Ha még nem tudod, miért is élsz,
kezdd azzal, hogy megfigyeled tetteid,
S hogy Te magad adsz értelmet életednek,
felismervén, hogy mi lakozik Benned.

 

 

 HA LENNE EGY ÚJ ÉLETEM

Ha lenne egy új életem, akkor
arra figyelnék, aki hallgat,
s nem törődnék azzal, aki beszél;
akkor hallgatnék, amikor te megszólalsz,
s csak akkor szólnék, amikor nem beszélsz.

Ha lenne egy új életem, akkor
megélném azt, mi szívemben táncol,
s lenyelném azt, mi a fejemben tombol;
akkor őszintén kimutatnám az érzéseimet,
s nem szégyellném megélni a tieidet.

Ha lenne egy új életem, akkor
megtenném azt, mit félek megtenni,
s elfelejteném azt, mit meg akarok tenni;
akkor nem szégyellnék tőled tanulni,
s nem akarnék neked papolni.

Ha lenne egy új életem, akkor
sosem várnék, azonnal cselekednék,
s nem aggódnék a következmények miatt;
akkor elfogadnám azt, mit az élet ad,
s enyém lenne a pillanat.”

BÚCSÚ SZERETTEIMTŐL

Nem örökre megyek, de nem jövök vissza
Lábam tétován lép ismeretlen útra
Minden ami voltam, vagy lennék itt hagyok
Más alakban, térben élem a holnapot

Én leszek az idő, a csönd meg a bánat
Én fogom lecsukni majd a szempilládat
Én zöldellek majd ki tavasszal a fákban
Én halok meg minden csendes napnyugtában

Ott fehérlek majd a távoli ködökben
Ott illatozom majd friss rózsaként a kertben
Pohár üveg falán én leszek a pára
Tőlem lesz szelídebb az est magánya

Harcolok majd érted, amikor csak kéred
Véremmel pótolom majd az elfolyó véred
A minden leszek, de mégsem leszek semmi
A világmindenségben egy porszem fogok lenni.

~ Molnár József Bálint ~

 

 EMLÉKEZÜNK...

 

Ne álljatok zokogva síromnál, nem vagyok ott.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
ott vagyok minden hangban Veletek,
A csendesen köröző madár szavában,
de én vagyok a csillag is,
mely rátok süt az éjszakában.