HÁLA ÉS KÖSZÖNET

Reggel, amikor felébredtem, azt éreztem, hogy hálás vagyok.

Most, hogy egy kicsit lecsendesedett körülöttem a világ,  érzem, tudom, hogy valaminek vége van. Még nem tudom, hogyan jelenik majd meg az életemben, de valami történt Bennem: Hálás és elégedett vagyok.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy van családom, ahova születtem. 
Hálás vagyok azért a családért, amit én hoztam létre és a választott családomért is.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy velem vannak a lányaim és az unokám. 
Tudom, hogy mindig számíthatok rájuk és ők is tudják, hogy mindenben számíthatnak rám. 
Tudom, hogy nem kell aggódnom, hogy mi lesz velem, ha megöregszem.

Hálás vagyok és köszönöm azoknak, akik velem voltak a szellemi utamon, 
köszönet nektek az együtt átélt élményekért.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy elengedtem mindazt,
ami már nem tartozik hozzám.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy elengedtem azt,
aki már nem tartozik hozzám.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy elengedtem a ragaszkodást.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy megtapasztaltam,
mi az IGAZI barátság. Hálás vagyok és köszönöm,
hogy a barátaim mellettem voltak a nehézségek közepette.

Hálás vagyok és köszönöm azoknak, akik szeretnek, meghallgatnak, 
bátorítanak és azoknak is, akik nem,
mert ezáltal erősebb lettem.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy akkor is nyitva van
a szívem, amikor valaki bántani akar.

Hálás vagyok és köszönöm a megpróbáltatásokat,
mert ezek nélkül nem lennék ma az, aki vagyok,
nem tapasztaltam volna meg, hogy mi az igazi érték,
nem tapasztaltam volna meg, hogy tudok küzdeni.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy észreveszem,
mi az igazi érték az életemben.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy tudom,
mit jelent az, hogy ÉLEK!

Hálás vagyok és köszönöm, hogy elégedett vagyok.
Hálás vagyok és köszönöm, hogy tudom, mi a SZERETET.
Hála, béke és szeretet van a szívemben.

Pehl Ildikó

 Forrás ~ Internet

Népszerű bejegyzések az elmúlt 7 napban

Népszerű bejegyzések az utolsó 30 napban

Népszerű bejegyzések minden időpontban