EGY ÚJSZÜLÖTT MESÉJE
Amikor megszülettem, mindenki nagyon örült, csak én nem, mert régebben
jó helyem volt anyukámnál. Egy burokban laktam anyukám hasában, a szíve
közelében. Az egészben az volt a legjobb, hogy mindig hallottam a szíve
dobogását. Mindent együtt csináltunk: anyukám evett, és én is
jóllaktam; ő szívta a friss levegőt, és nekem is jutott belőle. Csak
kuporogtam ott a burokban, mint egy kifli és szunyókáltam, vagy éppen
rugdalóztam, nyújtózkodtam. Ha kedvem támadt, akár fejre is állhattam,
mert a burokban folyadék volt, így sohasem üthettem meg magam. Anyukám
meg csak simogatta a hasát, annyira örült, ha én tornáztam.
Telt,
múlt az idő, egyre nőttem, növekedtem; egyszer csak szűknek éreztem a
rejtekhelyemet. Előbújtam. De a világ, ahová megérkeztem, nagyon furcsa
volt! Zajos, fényes és
hideg. Meglepődtem, megijedtem: ordítottam, ahogy a torkomon kifért. És
csodálkoztam, mert addig sose sírtam, akkor meg egyszerre egészen jól
tudtam sírni. Anyukám megdicsérte a hangomat, úgyhogy bőgtem tovább az ő
kedvéért. De még azért is, mert az idegenek gorombáskodtak velem.
Megfürdettek, bepólyáztak. Méricskéltek. Mondták, hogy erős, fejlett
gyerek vagyok, de én nem törődtem velük. Hiányzott valami és félni
kezdtem. Féltem, egyre csak féltem... Aztán így, pólyástól
odatettek anyukám mellé. Újra hallottam a szívdobogását, megnyugodtam.
És akkor történt valami, ami eddig még soha... anyukám megpuszilt.
Azóta én is örülök, hogy megszülettem.
VIDEÓ
Forrás ~ Internet
