Válasz a "Levél Neked" levélre

Tudod arra gondoltam, hogy elfáradtunk,
mi emberek nagyon fáradtak vagyunk,
nem csak a munkában fáradtunk el,
hanem túl sok a teher rajtunk,
túl sokat cipelünk magunkon,
magunkban,
közben pedig állandóan úton vagyunk,
néha levegőt venni megállunk,
de csak sietve,
nehogy lekéssünk valamiről,
soha nem tudunk megérkezni,
végleg lerakni a nehéz csomagot,
testünk-lelkünk elfáradt,
mint kik negyven évig bolyongtak,
türelmetlenek vagyunk,
egymástól vagyunk türelmetlenek,
hisz már milyen rég óta
egy földön vagyunk összezárva,
egy a levegő, amit szívunk,
elmegyünk sok minden mellett,
amit fontos lenne meglátnunk,
talán a cél mellett is rég elmentünk,
már csak bolyongunk,
nem látjuk meg,
ami „csak” szép,
mert oda kellene figyelni,
időt áldozni,
de aki elfáradt,
nem tud másra gondolni,
mint arra, nehéz a teher,
tudod, én nagyon félek, ha elfáradok,
mert akkor távol kerülsz tőlem,
nem Téged látlak,
ha becsukom a szememet,
hanem valami zuhanni készülő
mázsás batyut,
olyankor nem hallom meg a hangodat,
talán észre sem veszlek,
úgy megyek el melletted,
a súlytól beszélni sincs erőm,
olyankor ijedten dobálok ki mindent,
ami fáraszt,
nyitom az ablakokat,
hadd áradjon be a friss,
pihentető levegő,
ha egyszer megtaláltalak,
magamnak találtalak meg,
többé el ne veszítselek.